Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-545

66 545. orsaégos älé» 1896. január 29-én, sserdán. bízottja, hanem felelős állásában az ország összkormányzatáért és az állam adminisztrácziójának vezetéseért. 0 mindnyájunk minisztere, és nem egy párt kizárólagos politikai kortese, a ki a párt érdekeit szolgálja, hanem szolgálja a közkormányzat ügyét. (Igaz! Úgy van! a balés smélsö baloldalon.) Es mihelyt a miniszter ur ezen álláspontra nem tud helyezkedni, akkor lehet belőle egy megyei, egy pártérdekeket szolgáló kortesvezér, de nem lehet jó belügyminiszter, nem lehet az ország közigazgatási érdekeinek képviselője. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hát, t. h ilyen kormányzati szellem mellett nem csoda, ha a főispán teljes joggal azt hiszi, hogy neki minden szabad, mert itt fenn fedezi őt teljesen a kormányzati szellem, és ő annak csak exponense és egyszeri! végrehajtója. A polgárok ezreit így szolgáltatjuk ki azután bármily jogtiprágnak, törvénysértésnek, főispáni önkénynek nyíltan; és ez az oka, hogy a botrányok nem csupán a közigazgatás terén, a közkormánvzati akczióban, hanem immár a társadalmi téren is érvényesülnek és mutatkoznak. (Igag! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) így dolgoznak azután egy pártpolitika fentartásáért két hatalmas fegyverrel, az egyik az erőszak, a másik a korrupczió. Ha pedig valaki e házban néha egyik vagy másik sebet megemlíti, és a házat e sebhez tetemre hívja, rendesen a belügyminiszter az, a ki megvédi a vádlottat mindaddig, a míg egy-egy stomfai választás, vagy egy-egy borsodi botrány ki nem fakad, és közjegyzői okirattal az a botrány bebizonyítva nincsen. Nem csoda, t. ház, ha iíy viszonyok közt a közkormányzat szellemének ily elsatnyulása folytán sűiyed alattunk a talaj, és a hová lépünk a közéletben, megbízhatatlan minden pont, a melyre állani akarunk. Néha fel-felszakad egy vékony hártya, és ha beletekint az ember, ott a társadalmi konvulziók válsága lappang és forrong. Ezért, t. ház, nem elégséges egyes botrányos esetnél elítélni az embert, nem elégséges martalékul oda dobni az egyént, hogy vele megmenthessük a rendszert, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) hanem alapos munkára kell törekednünk, és magának a rendszernek visszaéléseit kell lenyesni és biztosítani Magyarország közszellemét, gondolkodását, és a társadalom várakozását arról, hogy ez a kormányzat, s vele együtt a képviselőház minden törvényes eszközzel iparkodik a visszaéléseknek útját szegni és Magyarországtársadalmi és politikai életét a tisztesség határvonalai közé szorítani. Hát, t. ház, én nem tartom igazán teljesen indokoltnak, hogy most Miklós Gyula volt főispán borsodi botrányánál az egész ház gyűlöletének összes haragját és ellenszenvét épen ezen az egy emberen tölti ki; (Igaz! Úgy van! balfelöl.) a mikor a t. kereskedelmi miniszter úr tegnapi nyilatkozatában azt mondja, hogy »nem nyert semmi olyat, a mit másnak is meg nem adtam volna, és elutasítottam mindenben, a mit másoktól is megtagadtam volna.« (Tetszés és helyeslés a bal- és szélső baloldalon) Hát, t. háe, én nem vagyok türelmes politikai ellenfél; Miklós Gyula pedig politikai múltjával nem nagyon szerzett érdemebet arra, hogy vele szemben e szokásomtól eltérjek. De mikor látom, hogyan van kitéve védtelenül egy ember az agyonhajszoíásnak akkor, a mikor 99-et egy hajszában menekülni hagynak, és a mikor ennek az egy embernek bőre árán meg akarjuk menteni a rendszert: (Élénk helyeslés a bal- és szélső báloldalon.) akkor én akarok itt Miklós Gyula érdekében állást foglalni, és ezért a legkomolyabb vizsgálatot kívánom és sürgetem. (Élénk helyeslés balfelöl.) Miklós Gyula csak azt tette, a mit tettek épen a múlt évek szellemében, a viczinális korszaknak a vezérgondolatában azok, a kik viczinálisokra, spekuláltak és vele foglalkoztak. A helyzetből folyt maga a bíín, ő exponense csak annak és meglakolt érette keményen. (Úgy van!) Éu őt menteni nem akarom; de nem akarom azt sem, hogy egy ember feláldozásával a rendszert itt megmenthessék. Miután a helyzetből folyt az ő bűnhődése is, tragikumbeli meglakolása, nekem eszembe juttatja azt a képet, a mit Heine egy angol nő-eszthetikusról beszél, hogy a mikor a »Velenezei kalmár« előadásában látta, hogy Shylock, a ki nevelésénél, szelleménél, gondolkozásánál és viszonyainál fogva lett rossz, nem pedig egyéniségénél fogva, milyen keményen bűnhődik akkor ez a jó érzelmű angol nőeszthetikus, így kiáltott fel: »The poor man is wrong!* ezzel a szegény emberrel nagyon keményen bántak el. A tragikai bukás elérte őt, ő a közpályán bevégezte szerepét; de ennek folytatása is van, mert a kormány a kormányzás felelősségének terhe alól nem bújhat ki akkor, a mikor egy embert áldozatul odadob. (Helyeslés balfelől.) Hogy a vasutak terén nagy visszaélések történtek, azt ma már mindenki elismeri. De midőn Holló Lajos t. képviselőtársam csak rövid idővel ezelőtt ilyen indítványt nyújtott be, a mely e visszaéléseket határok közé akarja szorítani, akkor a t. túloldal volt az, a mely ezen indítványt leszavazta. Urányi Imre: Sok volt. Hock János: Igaz, hogy épen Urányi képviselő úr tette akkor azt a megjegyzést, hogy ez nagyon sok volt nekünk, de ez a megjegyzés sem alapos, mert ezen indítvány pon-