Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-545

62 545. országos ülés 1896. január 29-én, szerdán. az ország maga álljon itt gyanútlanul és presztizszsel. A kérdés megvilágítása szükséges. Ha felemeltetett a gyanú, akkor tessék megvilágítani a kérdést, ha nem parlamenti vizsgálattal, mondjanak egy más módot, mely világosságot visz a dologba. Én nem tekintem és nem hiszem, hogy a ház akár mely oldalán legyen valaki, a ki ezt a kérdést bizalmi vagy bizalmatlansági kérdésnek tekintené. Nem a kormánynak, hanem az országnak van arra szüksége, hogy épen az ezredik évbeu világosság legyen az iránt, hogy az ország ügyeit lehet rosszul vagy ügyetlenül kezelni, de csak becsületesen és igazságosan. Mi nem keressük a visszaélések eltakarását, ha nem akarjuk azt, hogy mindenki, ellenségeink ép úgy, mint jó barátaink belássanak ez ország ügyeinek vezetésébe, és akarjuk azt, hogy a hol feltámadt a gyanú, az el is oszlattasgék. Hát hiszen én nem moiidom, hogy csak a parlamenti bizottság az, a mely ezekbe a kérdésekbe világosságot vihet, sőt elismerem, hogy a parlamenti bizottságok, ha kiküldettek, rendesen azt a világosságot, melyet tőlük vártak, nem tudták bevinni a kérdésekbe. De ha van jobb mód, méltóztassék egy jobb módot ajánlani, mert ez elől a kérdés elől, uraim, nem lehet kitérni. (Úgy van ! a stéhő baloldalon.) Mert hiába szavazzák meg a gróf Csáky Albin indítványát, hiába tartanak ismét és ismét beszédeket, melyekkel egyes egyéneknek a presztízsét akarják helyreállítani, hiába tiltakozik Olay Lajos képviselőtársam, hogy ő személye szerint intakt. Hiszen nem arra kíváncsi az ország, hogy Olay Lajos személyileg intakt-e vagy sem ; arra kíváncsi az ország az ezredik évben, hogy az ország ügyei a múltban tisztességesen és becsületesen kezeltettek-e. (Ügy van!a baloldalon.) Ln, t. képviselőház, soha nem vontam kétségbe, nem is akarom kétségbevonni, hogy igenis becsületesen kezeltetnek az ország ügyei. De a becsületes kezelés még nem zárja ki azt, hogy visszalések ne fordulhattak volna elő. A visszaélésekben meg kell keresni azt, hogy kitől jön a visszaélés. Ezt pedig vizsgálaton kivtíl más módon nem lehet. Ez az, t. képviselőház, a mire figyelmeztetve a t. házat, kérnem kell, hogy méltóztassanak megvilágítani ezt a kérdést, a mely annyi nagy kérdéssel van kapcsolatban. Akkor, mikor mi — mondhatni — Európa szemei előtt állunk, mikor mi a monarchia másik államával egyezségre készülünk lépni, szükségünk van arra, hogy ennek a parlamentnek tekintélye intakt álljon; nekünk szükségünk vau arra, hogy a mi ügykezelésünkbe, a mi dolgainkba bevilágítsunk, azért, hogy lássák, hogy ott mi rendben vagyunk egymással. A gyanú támad itt és ott, és a gyanú soha el nem fog aludni, mig emberek lesznek, s valamint ma legszebb intencziónk ellenében, a legjobb akarat és legnemesebb törekvés ellenében felüti fejét, úgy fogjuk látni a jövőben is, hogy a gyanú felkél. De a gyanú elnémul, elhallgat mindjárt, mihelyt világosságra talál. A gyanú helye a sötétség. Addig, mig a dolgok iránt sötétségben van az ország és a külföld; míg a dolgok iránt sötétségben vannak elleneink és jó barátaink: addig a gyanú ez ellen a nemzet ellen, ennek a parlamentnek tisztessége ellen mindig fel fog ébredni. Ennélfogva t. képviselőház, mert nekem nem az a törekvésem, hogy az egyes képviselők vagy a képviselőház presztízse álljon fenn, hanem az, hogy az ország presztízse álljon meg; nem az, hogy a parlamentet vegyem ki a gyanú alól és más embereket meghagyjak alatta; nem az, hogy a főispánokat vegyem ki és másokat meghagyjak benne, — én az összes javaslatok közül, mert nem tekintem se az egyes képviselőknek, se a parlamentnek, se pedig a főispánoknak presztízsét itt szóban levőnek, hanem az ország presztízsét: elfogadom Bartha Miklós t. képviselőtársam javaslatát, a mely a beadott javaslatok közül egyedüli kérdésben, a melynek útján e kérdésbe világosságot lehet bevinni. Azért, mert itt is, mint minden kérdésben pártolom a világosságot: rászavazok Bartha Miklós képviselőtái>am javaslatára. (Helyeslés balfelöl.) Hévizy János jegyző : Hock János! Hock János: T.ház! (Halljuk! Halljuk!) Az a nagyobb terjedelmű vita, mely e házban a főispánok tételónéi megindult és kifejlődött, nyilvános szimptoniája a magyar közigazgatás szervezetében lappangó betegségnek. E kórtíínetekkel foglalkozott Horánszky Nándor t. képviselőtársam ma is beszédében. De hiszen ezt a kérdést a t. ház minden oldaláról már kellőképen megvilágították máskor is. Azért nem akarok én bővebben foglalkozni épen e dologgal; csak konstatálni kívánom a t. háznak azt az egyértelmű felfogását épen a főispáni tételnél, hogy a jelenlegi közigazgatási szervezetet nem tartják kielégítőnek; a mennyiben az sem az önkormányzati élet energiáját, sem a hatásköröknek kellő megosztását, sem a kellő felelősséget, sőt még e jogbiztosság elemi feltételeit sem tartalmazza. "A betegség tehát, szerintem, kiterjed az egész közigazgatási szervezetre. Mert az most nem elégítheti ki az autonómia híveit, de nem felel meg az állami közigazgatás elméletének és követelményeinek sem. Szóval olyan se hús, se hal-féle intézmény az egész, mely csak arra alkalmas, hogy a főispáni visszaéléseket és