Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-553

553. orsüégos ülés 189Ö. február 7-éii, pénteken. 269 Hock János: Azt mondja a t. képviselőtársam, mind a kettő. Talán a főpapság ? Meggyőzőm, a rendszeres gyanúsításokkal mennyire félrevezették őt is, és hogy mennyire téved ő is ítéletében. Hiszen 1871-ben a kongresszusi elaborátumot benyújtotta Simor pritnás ő Felségének megerősítés végett. Ezzel tehát a püspöki kar megtette azt a lépést, a honnan többé számára nem volt visszatérés. (Ügy van! balfelől.) Most következett a kormány feladata, hogy ezt az elaborátumot megerősíttesse, vagy kifogásoltassa. Azonban a kormány nem cselekedte ezt: mert jobbnak tartotta bennetartani a présben, a páczban a katholikus papságot és onnan nem eresztette ki. Nagyon örült, hogy a vadat behajtathatta a lyukba, és nagyon vigyázott, hogy az valahogyan ounét ki ne meneküljön. (Élénk derültség a bal- és stélső baloldalon.) T. ház! Én szhesen elismerem, hogy az első komoly lépést a katholikus autonómia érdekében gróf Csáky Albin egészen jóhi9zemtíleg kezdeményezte ; és ha a politikai viszonyok alakulása esetkg meg nem gátolja Csákyt abban, hogy konczepezióját tényleg végre is hajtsa, azt hiszem, talán sok elfogultságot, talán sok kellemetlen dolgot expiálhatott volna, mert alkalma lett volna meggyőzni a közönséget, hogy őt a meggyőződés szempontjai vezérelték, és hogy öt a politikai kényszerhelyzet sokszor a force de ehose kényszerítette. Mindenesetre azonban elfogulatlanul el kell ismernünk, hogy ő tört utat a járatlan téren és a t. miniszter úr csak az ő nyomdokaiban halad. De azért a kivitel dicsősége az ő nevéhez fog fűződni, és ha az autonómiát életbeléptéiig az érdem minden esetre á t. kultuszminiszter urat fogja megilletni első sorban. Már is nyíltan kijelenthetem, hogy én egyik érdemének tartom, hogy az 1871-ben elejtett fonalat ismét felvette és az egész autonómia kérdését a megoldás medrébe igéri terelni. Én helyesléssel veszem tudomásul beszédében először azt, hogy a kongresszus előkészítését megígérte, másodszor, hogy a ma is érvényben levő választási szabályzat szerint akarja a kongresszust összeállítani. Feltétlenül helyeslem továbbá, hogy az a régi eíaborátum szolgál kiindulási alapúi, és az említett kongresszusi munkálat felett csak majd az összejövendő kongresszus lesz illetékes határozni. Ez a kérdés lényege ; ebben egyetértünk. De viszont őszintén kimondom, nem helyeselhetem eljárását abból a szempontból, hogy a kérdést nem állította teljes világításba a kivitel módozataira nézve is a ház elé és ismét oly gyanúsításnak — talán önkény tel entíl és akaratlanul — árnyéka vetődött itt a házban, mely a házon kivííí a főpapokat is érinti. Azt hiszem, meggyőztem a t. házat, hogy a főpapok én bennem valami nagyon buzgó és hivatalos védelmezőre ritkán találnak. (Úgy van! balfelől.) De a t. miniszter úr beszédjében élesen pointirozta Schlauch bíbornok különvéleményét és viszont nem emelte ki, hogy ez a vélemény nem a püspöki kar nézetének tolmácsa, szóval a miniszter úr úgy lépett a ház elé, mintha arról akarta volna a házat meggyőzni, hogy én, daczára Sehlauchnak, a katholikus autonómiát a kívánt alapon fogom szervezni. Hát én megengedem, hogy Schlauch bíboros talán az egyházi szervedet iránt táplált túlságos aggodalomból ellenvetéseket hozott fel. Do az nem a püspöki kar álláspontja; ez egy egyszerű, ellenvélemény, a mely egy tekintélyes egyházfő privát aggodalmait tolmácsolja. Mindenesetre alkalmas arra, hogy a kérdést minden oldalról megvilágítsa. A püspöki kar álláspontja szórói-szóra ő Felsége beleegyezésével kiküldött harmincztagú előkészítő bizottságnak álláspontja, melyet a t. miniszter úr szórói-szóra elfogadott. (Halljuk! Halljuk!) A miniszter úr tehát nem a püspöki kar részére csinálja meg a katholikus autonómiát, hanem csak az előkészítő bizottság propoziczióját fogadta el. Ezzel a megjegyzéssel, azt hiszem, tisztáztam röviden a kérdés előkészítését. Most csak azokra a lényeges különbségekre akarok kiterjeszkedni, a melyek köztem és a miniszter átkozott a kongrua és az autonómia rendezése tárgyában fennállanak. (Halljuk I Halljuk !) Mindenekelőtt, t. ház, vonjuk meg a bilanszot, megegyezem a miniszter úrral abban a lényeges kérdésben, hogy a katholikus autonómiai kongreszszus minő alapon és minő megbízással hívassék össze. De nem helyeselhetem tervezetét sem a kivitel módjainak, sem a függőben tartott határidőnek szempontjából. E dolgoknál pedig ismét előtérbe lép nálam az a szempont, melyben én a pártrendszernek régi nyomaira ismerek, a mely az autonómia kérdését is a párthatalmi taktika szempontjából iparkodott feldolgozni, hogy idővel a politikai hatalom növelésére felhasználhassa. Pedig ez a felfogás még a legjobb dolgokat is megronthatja ; mert igaza van Hamletnek : »Nincs a világon sem jó, sem rossz, a felfogás teszi azzá«. A legjobb dolgot rossz szándékkal, helytelen czélzattal megronthatjuk; mert valamint a méh a virágból mézet gyííjt s ugyanabból a pók mérget szí: úgy az autonómia is áldásos és kártékony lehet ránk nézve, a szerint, hogy minő czéllal és szándékkal vetették meg annak alapjait, és minő szervezetbe gyúrták azt az autonómiát. (Élénk tetszés és helyeslés balfelől.) A miniszter úr legelőször is különválasztja a kongrua rendezését —- erre súlyt helyezek,