Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-543
20 543. országos ülés 1896. január 27-én 5 hétfőn. melynek szálai összefutnak a központban, a melynek szálait a központban megrángatják, és a mely nem a maga meggyőződését képviselheti szabadon, hanem felülről, a központban nyert utasításoknak végrehajtója; ők nem az intelligenczia egy részének képviselői, hanem a politikai hatalom befolyásának az eszközei. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És mielőtt a hivatalnoki kar, mielőtt a köztisztviselő politikai befolyásának legitimitásáról vitatkozunk, mindenekelőtt adjuk neki vissza politikai szereplésének és elhatározásának szabadságát, a melylyel ők csak theoriában bírnak ma, de tényleg nem. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát, t. ház, mondhatja-e valaki komolyan, hogy egy köztisztviselő a maga politikai befolyását, vagy csak szavazatát is szabadon érvényesítheti ? Hiszen tudjuk mindnyájan, a gyakorlatban hogyan foly a dolog. Itt-ott akad egy férfiú, a kit társadalmi állása oly helyzetbe hoz, hogy rá nézve hivatalban maradása vagy annak elvesztése egyénileg közömbös, Egy ilyen férfiú azután politikai működésében szabadnak érzi magát, azt némelykor gyakorolja az ellenzék érdekében is. Es ha ily esetek sporadicze előfordulnak, azt a t. túloldal nagyon szereti, mert van mire hivatkozni. (Tetszés és derültség a balés szélső baloldalon.) Ezek egyes oly esetek, melyek oly kevés számban fordulnak elő, hogy a hatalmi egyensúly-viszonyok tekintetéből nem esnek a, serpenyő mérlegébe, melyek azonban megteszik azt, a szolgálatot, hogy velük, mint a tisztviselői önállóság és szabadság tündöklő példáival tündökölni lehet. (Tetszés és helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De egészben véve a tisztviselők, a közhivatalnokok minden kategóriája oly súlyosan érzi azt a nyomást, melyet a központi hatalom rájuk gyakorol, oly nyomasztón érzi azt az intelligeiicziájukkoz, készültségükhöz és jellemükhöz nem illő szerepet, melyet velük játszatnak, hogy példának okáért, csak ma kaptam levelet egy köztisztviselőtől, a ki egyenesen annak az eszmének ad kifejezést, hogy valóságos jótétemény lenne, hogy ha a közhivatalnokoktól a szavazási jogot elvennék, legalább nem volnának sokan közülök arra kényszerítve, hogy meggyőződésük ellenére járjanak el. (Igazi Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) És azért legyen megnyugtatva az én t. barátom, azoknak az intézkedéseknek, a melyeket én a köztisztviselők politikai szerepére nézve javasolni szándékozom, korántsincs az a tendencziájük, azoknak korántsincs és korántsem volna — ha törvényerőre emelkednének — következményük, hogy, a mint egy t. képviselőtársam a belügyi vita alkalmából magát kifejezte, a tisztviselő páriává tétetnék ; épen ellenkezőleg. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) A tisztviselő politikai értelemben véve pária ma, a mai állapotokban, és a köztisztviselő potitikai szerepe szabályozásának első sorban arra keli kiterjednie, hogy a tisztviselő ebből a páriaszeríí helyzetből kiemeltessék, és politikai jogai gyakorlásában a teljes szabadság az ő számára biztosíttassák. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Három fejezetben kell, szerintem, megoldani a tisztviselők befolyásának kérdését. Először biztosítani kell magának a tisztviselőnek politikai függetlenségét. Ki kell mondani, hogy közhivatalnok politikai nézeteit szabadon vallhatja, politikai jogait szabadon gyakorolhatja ; hogy hivatali felebbvalónak nem szabad hivatali alárendeltjének arra nézve, hogy kire szavazzon, kire ne szavazzon, hogy mikor szavazzon, vagy hogy szavazzon-e egyáltalában, utasítást adnia. Es az ilyen utasítást, ha bebizonyul, az ilyen felebbvalói presszió folytán adott tisztviselői szavazatot azok közé kell számítani, a melyek nem szabad szavazatok, a melyek tehát kérvény esetén a vizsgálatnál semmis szavazatnak tekintendők. Ha nem akarjuk a titkos szavazást behozni, hát akkor a köztisztviselő szavazási és politikai szabadságának biztosításáról más úton kell gondoskodni, azon az úton, a melyet én javaslok. Ezzel kapcsolatosan meg kell mondani, és körülírni, hogy mit nem szabad a tisztviselőnek tennie, nehogy igazgatási hatalmának latba vetése csak gyanúként is fönforogjon az egyes választóval szemben. S azután meg kell határozni, hogy mik azok a rendföntartási teendők, a melyeket a tisztviselő végezhet a nélkül, hogy illetéktelen befolyásnak vádja őt érhetné. Mindezeknek a dolgoknak szabatos körülírása mindenek előtt magának a közhivatalnoki karnak érdekében szükséges, (Úgy van! a baloldalon.) szükséges a tekintetben, hogy annak önérzete csorbát ne szenvedjen; szükséges a tekintetben, hogy ő azon az erkölcsi magaslaton maradhasson, melyről ha köztevékenységének bármelyik ágában leszálh'ttatik, az olyan tisztviselő azután nem nyújt garancziát jellemének integritása iránt, s az olyan tisztviselő a hivatalos működésében sem nyújt biztosítékot teljes kifogástalanság tekintetében. Hát nem kiszakítani a tisztviselőt a magyar intelligenczia egészéből, hanem az onnan máris kiszakíttatott (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) tisztviselőnek e független intelligenczia organizmusába visszailieszteni: ez az a czél, a melyet magam elé tűztem. (Élénk helyeslés a baloldalon.) És, t. képviselőház, ennek a czéinak elérése és biztosítása magasabb ezél, fontosabb nemzeti érdek, semhogy azt bárminő pártszem pontnak jó lelkiismerettel alárendelni lehetne.
