Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-552

562. országos ülés 1896. február 6-án, csütörtökön. 243 semmi felügyelet reájuk nincs. Ezen adatok, melyeket a jelentésből vontam ki, azt mutatják, hogy a siketnémák mintegy 50.000-en, a vakok 52.000-en, a hülyék és gyengeelméjuek 22.000-en, összesen körűlbelől 123.000-en lehetnek, de a jövedelem mind a háromból 62.000 frt. Tehát az állam ezen nyomorultak segélyezésére az egész országban 60.000 írtnál többet nem ad. Ea olyan állapot, a mely igazán tarthatatlan és lehet mondani, igazán ázsiai állapot. Azért kérem, méltóztassék erre nagyobb gondot fordítani, mert például a hülyék és gyengeelméjuek számára van itt egy intézet, a Frimm-féle, a hol eddig 10 hülyét fogadtak föl és már mint valami nagy vívmányt említi a jelentés, hogy ezentúl 30 lesz. Tehát 30 a húszezerből, ez majdnem hihetetlen. Van még egy, a mit kénytelen vagyok felhozni, mert igazán feltűnő dolog és a budgethez tartozik, az iparművészeti múzeum iskolaépületének ügye. Mint méltóztatnak tudni, ez az iparművészeti múzeum az üllö'i-úton épííl, és ennek története az, hogy nem tudom melyik évre 880.000 forint volt preliminálva. Ez igen szép summa. De mi történt? Az, hogy ez mind kevés volt és most előállnak a budgettel és azt mondják: még szükséges 462.455 forint, vagyis összesen egymilliókétszázezer és —- nem tudom — mennyi forint. A miniszter úr ezt azzal indokolja, hogy mikor a tervet készítették, akkor nem tudták meghatározni, hogy milyen legyen a fal dísze, külseje ; most azonban elhatározták, hogy az úgynevezett pirogránitból lesz készítve, és így erre kell 120,000 forint. Ezt a pirogránitot a Zsolnay-féle híres gyár fogja készíteni. A belső berendezésre kell 100.000 forint és így 220.000 forintra van szükség. Igen, de itt 462.455 forint van. Tehát fogadjuk el azt, 120.000 forinttal a pirogránitot, és fogadjuk el, hogy százezer forint a berendezés, bár én ezt is sokallom. Mégis több, mint 220—230 ezer forint van, a miről nem tudjuk, mire fordíttatott, bár azt mondják, hogy beleépítik. (Felkiáltások jobbfélöl: Be van építve!) Utoljára is akárhogy van a dolog, — ámbár igen szomorú tapasztalásokat tettünk e napokban is és épen azért, mert tettünk és teszünk — kérem a t. miniszter urat: méltóztassék ezt figyelemmel kisérni, vagy a számadásokat ide beterjeszteni, (Helyeslés balfelől.) mert elvégre is a nemzet vagyona csakugyan nem Csákyszalmája, hogy abból mindenki vihessen. (Élénk helyeslés balfelől.) Csak e napokban 4000.000-ről volt szó, most ismét 400.000-ről van ; ez már 800.000, a mi nem oly csekély dolog. Én tehát több világosságot kérek. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezek után legyen szabad néhány kérdést intéznem a t. kultuszminiszter úrhoz. Mindenekelőtt arra kérem, méltóztassék a tanfelügyelőségeket átalakítani, mert a mai állapot csakugyan tarthatatlan. Nem akarok ma itt arról vitatkozni, hogy az állami tanítást kivánom-e, vagy sem? Megvallom, elvileg kívánom. De minthogy látom, hogy a mai állapot még maradhat, hogy a mai zilált viszonyok nem alkalmasak e reformra, csak arra kérem a miniszter urat, hogy egyelőre foglalja le azon helyeket, melyeket még el lehet foglalni s a hol a felekezetekkel összeütközésbe nem jő. Kétezer iskolára van még szüksége az országnak; méltóztassék ezeket, a mennyire lehet, megépíteni. Ezrekre megy a hiányzó óvodák száma ; ez tehát még igen nagy terrénum, ha ezekkel elkészülünk, akkor beállhat annak ideje, mikor a felekezetekkel is lehet alkudni, s akkor — tudom, ez csak a jövő feladata — ám vegye át az állam az egész iskolaügyet. Ez második kérésem. A harmadik az, hogy, mint már említettem, van törvényeinkben sok jó dolog, hanem e törvényeket végre is kell hajtani. Már pedig azok a törvények, a melyek a magyar nyelvet biztosítják Magyarországon, végrehajtva nincsenek. Azokat méltóztassék szigorúan, minden tekintet nélkül végrehajtani. Negyedik kérésem az, hogy vegye szívére a tanítók sorsát. Mert akármit mondjunk, egy jó tanár, egy jó néptanító a leghasznosabb polgára az országnak. Már hogy kívánhatjuk a néptanítótól, hogy ő családostól napi 70—80 krajczárból megéljen ? Hisz az lehetetlen ! Tanítóink legnagyobb része nyomorban él. További kérésem az, hogy méltóztassék, mint már előttem szólók is említették, azt a tanrendszert megállapítani, még pedig úgy, hogy abban a hazafiság és a jó jellem alapja meglegyen, mert a mai kornak, a mely látjuk, hogy teljesen megromlott, erre van legnagyobb szüksége. E bajon az iskolák által kell segíteni. Még egy kérésem van a miniszter úrhoz s ez az, hogy ha mindezekre elhatározta magát, álljon oda minisztertársai elé, és mondja meg nekik, hogy ne azokat a morzsákat adják a kultuszminisztériumnak, hanem a miniszter űr határozza meg, hogy mennyi kell neki, körülbelül mennyi egy évnek a szükséglete a legmagasabb mértékben, ne pedig ők határozzák meg, hogy a mi fenmarad, az maradjon a kultuszminisztériumnak, és én jót állok érte, t. miniszter úr, hogy ha ily férfiasan fog fellépni, nemcsak az ellenzék, de a túlsó oldal minden tagja is a legszívesebben fogja a legnagyobb mértékig megszavazni azt, a mi Magyarország közoktatásügyének emelésére szükséges. Ezt kívántam elmondani a t. miniszter urnak, 81*