Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-552

569. országos ülés 1896. február 6-án, esütBrtökön. 239 ismeretes volna is, sőt minél lelkiismeretesebb, annál kevésbbé. Addig is, míg a miniszter úr által ígért létszámszaporítás bekövetkeznék, örömmel üdvözlöm részemről a miniszter úrnak azt az intézkedését, melylyel az iskolalátogatók intézményét fejleszteni kívánja. Kétségtelen, ennek a tervnek nagy előnyei lesznek, ott, hol nemzetiségi iskolák vannak, ha sikerűi a miniszter árnak oly férfiakat megnyerni erre a czélra, kik az illető nyelvnek is birtokában vannak, de a czélnak is megfelelnek. Előnyösnek találom ezen intézmény fejlesztését abból a szempontból is, mert remélhető, hogy ez által a közoktatásügy iránti intenzivebb érdeklődés vitetik bele a társadalom oly rétegeibe is, melyek eddig e részben érzékkel alig bírtak. Be kell látnom, hogy azon sok igény, közművelődési követelmény közt, melyek egyaránt a közoktatásügyi íáreza felé fordulnak, az elsőbbségi jogot megállapítani nehéz. De ezzel az igény jogosságát kétségbe vonni nem lehet. A t. miniszter iirnak tegnap e házban tett kijelentésének lényege felment engem a szűkkeblűség gyanúja alól, ha részemről kiválóan a protestáns egyházak segélyezésének felemelését sürgetem és felemelését sürgetendőnek tartom, mert a protestáns egyházak közéletében már szinte a hanyatlás jelenségei mutatkoznak. Az egyházi adó aránytalanul magas, a belső tisztviselők javadalmazása azoknak a szellemi képzettségéhez képest rendkívül szegényes. A theológiai akadémiák létszáma apad, a gyengébb egyházak megrendülnek. Pedig hiszen ezek a lelkészek is az állameszme szolgálatában teljesítik feladatukat. Itt az egyházak segélyezésének kérdésénél egyszersmind felszólalásom befejezéseképen bátorkodom, t. ház, egy jelenségre rámutatni, és ezt a miniszter úrnak hazafias gondjaiba ajánlom. ('Bálijuk,! Halljuk!) Nem szabad figyelmen kivul hagyni, t. ház, egy évek óta tartó, arányaiban talán nem növekvő, de ma is eleven költözködési mozgalmat, a mely különösen az ország déli vidékein észlelhető. Az anyaországból magyar- vagy németnyelvű, de jó hazafiak, az önfentartás kényszere alatt, a jobb boldogulás reménye által hajtatván, költözködnek külföldre is, de nagyobb részben a magyar korona területére, Horvát-Szlavonországokba, s ott idegen nemzetiségek közé telepednek le. Ezek a kiköltözködők az idegenbe is magukkal viszik a hazához tartozandóságok érzetét, ezt a viaszaköltözködések esetei bizonyítják, és visszavágyódásukban is megőrzik a haza, a nemzet iránti hűséget. De, t. ház, ezt. a hűséget lassankint szegénységük mellett fölszívja az élet gondja, ezt a szívósságot leszereli az idegennyelvtí iskola, a tőlünk elfordult közoktatás, pedig, t. ház, felfogásom szerint, hogy ezek a kiköltözött, de a magyar korona területén élő hazánkfiai reánk nézve el ne veszszenek, hogy ezek nyelvükben és nemzeties érzéseikben megtartassanak, ez már nem felekezeti, ez kiválóan állami, nemzeti érdek. Ámde, t. ház, reájuk nézve eddig az ideig a föntartás, a mentés munkáját kizárólag az egyházak teljesítették, kiváltképen pedig a protestáns egyházak missziói intézményeik által. Csak méltányos, t. ház, hogy azok a tervek, a melyek ott a kínálkozó központokon, iskolák szervezéseire, lelkészi állomások létesítésére törekszenek, hogy ezek a hazafias tervek ábrándok ne maradjanak. De ehhez az egyházak ereje kevés, a feladatnak nagyságához aií ő erejük csekély. Én tehát, t. ház, abban a bizonyosságban, hogy az egyházak itt kiválóan állami feladatot teljesítenek, fokozatos jogosultságát vélem megállapíthatni annak az igénynek, hogy azok az egyházak, melyek ott ily feladatokat végeznek, e ezímen is az államsegély nagyobb arányaiban részestíljenek. Egyebekben, t. ház, a költségvetésben haladásunknak és közoktatásügyi fejlődésünknek biztosítékát látván, azt elfogadom. (Helyeslés a jobbloldalon.) Illyés Bálint jegyző.* Bánó József! Bánó József: T. képviselőház! Én ugyan látom azt a közönyt, a mely az izgató napi események következtében itt a házban észlelhető, de ez engem nem tart azért vissza, hogy ezen szerintem legfontosabb kérdésben fel ne szólaljak. (Helyeslés balfelöl.) Mert egy erős meggyőződés él bennem, és ez az erős meggyőződés az, hogy én Magyarországon csak egyetlen egy politikát ismerek, egyetlen egy czélt, és kiránom, hogy azt minden képviselő, minden kormány, és minden magyar ember kövesse, legyen az akár férfi, akár nő, akár gyermek, akár vén, akár gazdag, akár szegény, és ez nem egyéb, mint a magyar fajnak, magyar nemzetnek megerősítése, a magyar nemzetnek emelése, a magyar nemzetnek gyarapítása szellemileg és anyagilag. (Úgy van! balfelöl.) Én, t. képviselőház, ezt az eszmét olyannak tartom, mint a mindenségben a gondviselést: ebből kell kiindulnia mindennek és ebbe kell visszafolynia mindennek, a mi Magyarországon történik. (Helyeslés balfelöl.) Én feltétlenül híve, mondhatnám ; rabszolgája vagyok annak, a ki ezt megteszi ; de határozott, sőt kérlelhetetlen ellensége vagyok annak, a ki ezt nem teszi, vagy elhanyagolja. Régen nézem már, t. képviselőház, a magyar közélet folyását, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy 21 év óta sem olyan kormányt, sem