Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-548

548. országos ülés 1896. február 1-én, szombaton. 137 egy magyar zeneszerzőnek, Golduiarcknak müvét, a >> Tücsök a házi tűzhelynél?-t akarjuk előadni. Hogy ha mi folyton csak magyar operákat adnánk, azon, fájdalom, nagyon kellemetlen tapasztalatok után, melyeket az utóbbi időben tettünk, ezzel csak olyat érnénk el, a mit én egyáltalán nem szeretnék elérni. (Igás! Úgy van! jobbfelől.) Ezért kénytelen vagyok az »Evangelimann«-t előadni, de úgy ezt, mint a »Tücsköt« Erkel maga dirigálja és tanítja be. Egy halálosan beteg egyénről pedig nem lehet feltenni azt, hogy azon nagy és nehéz munkára vállalkozzék, hogy maga ily nehéz művet nemcsak dirigáljon, hanem be is tanítson. Egyébiránt az orvosok jelentése szerint biztos tudomásom van róla, hogy ő beteg csak volt, de most már, hála Istennek, felépült és egészséges. Nem tudom, miért akarja őt a képviselő úr egyszerre újra minden áron beteggé tenni? (Derültség.) A t. képviselő úr nem elődömet, hanem engem tett felelőssé azon távozásokért, melyek az operából történtek. Hát, t. ház, én már tegnap bátor voltam kijelenteni, hogy én a művészeti ügyekkel nem foglalkozom. Tévesen méltóztatott ezt mondani a képviselő urnak, és ebből látszik, hogy nem tudja a szinügyi vezetésnek sem alapszabályait, sem törvényeit. (Derültség. Halljuk! Bálijuk!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! E- Nopcsa Elek: Különben nem állíthatta volna azt, hogy az intendáns korlátlan hatalommal biró egyén. Épen szabályrendeleteinkben van az, hogy nem as intendáns szerződtet, h;inem az illető színházak igazgatója, még pedig az intendáns jóváhagyása mellett. Erre azonban szükség van, mert különben pénzügyi viszonyaink mind a két színháznál nem olyan képet mutatnának, mint a minőt most mutatnak. Hogy ezeket az egyéneket elbocsátották, vagy jobban mondva, nem szerződtették, ez határozottan az igazgató dolga vagy hibája volt. És e hibát én nem tudtam paralizálni, bár mindent elkövettem, hogy őket megtartsuk; de ők kijelentették, hogy oly igazgatóval, mint Nikiseh, nem akarnak tovább az operánál maradni. Ez tehát nem az én hibám, és a mikor ezeket láttam, én meg is szűntettem a bajokat és NikiKch ma többé nem direktor az operánál. Pázmándy Dénes t. képviselőtársam előhozta, hogy a mi viszonyaink a párisi viszonyokhoz képest mily egészen mások. Hát, t. ház, mi a párisi viszonyokkal nem mérkőzhetünk; mindamellett érdekes az az egy pár adat, melyet én is bátor leszek- előadni Pázmándy Dénes t. képviselőtársam és baxátom állításaival szemben. A képviselő úr azt mondta, hogy a legmagasabban dotált színházak egyike, a mit KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXIX. KÖTET. én is elismerek, a magyar királyi operaház ; de elfelejtette hozzátenni, hogy midőn Parisban a színháznak 400.000 frank a szubvencziój napi bevétele 22.000 frankot tesz ki. (Moagäs és zaj a bal- és szélső baloldalon.) Ez pedig nagy különbség, mert a mi operánknál a napi bevétel maximuma 2000 forint. Azon színházzal lehet boldogulni, s az olyen színházat nagy művészi nívóra lehet emelni. De a mikor csak 2000 forintot veszünk be naponkint és egy-egy előadás 2600 forintba kerül, akkor szubvenczió, még pedig magas szubvenczió nélkül boldogulni nem lehet. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) De talán tudja a t. képviselő úr, — meg vagyok győződve róla, hogy tudja — mert nagyon érti a dolgot, hogy a mailandi színháznak, a »Sealá«-nak milyen a szubvencziója ? A Scalának 215.000 forint pénzben a szubvencziója; ezenkívül az egész corps de ballet-t, a ballet-iskolát és a színházat teljesen a város kezeli, úgy, hogy a szubvenczió valósággal körülbelül 300.000 frankra rug. De mennyi időre? Alig két hónapra. Már most méltóztassék kiszámítani az arányt 12 vagy csak 8 hónapra, és mindjárt láthatja, hogy a mailandi »Scala«-szinház sokkal magasabb szubvenczióban részestíl, mint a m. kii', opera. Pázmándy Délies: Száz előadásra kapja ! B. Nopcsa Elek: A t. képviselő úr még azt az eszmét is megpendítette, a melyet már régebben a hírlapok is felvetettek, hogy tudniillik a nemzeti színházat helyezzék át az operába az operát pedig csukják be. (Halljuk! Halliuk!) Fiát magam is foglalkoztam ezzel az eszmével, (Nagy zaj! Halljuk ! Halljuk !) és arra a meggyőzodésre jutottam, hogy ez sem pénzügyi, sem művészi szempontból nem volna helyes. Egyfelől azért, mert óriási átalakításra volna szükség a színpadon, de másfelől a ház és színpad nagysága is a finomabb művészi nüanszirozást határozottan lehetetlenné teszi, úgy, hogy ezen eszme határozottan nem a legszerencsésebb megoldása volna a kérdésnek. Jelenleg más helyes megoldását a kérdésnek én nem látom, mint azt, hogy a magyar királyi operaház úgy műsorát, mint művészi nívóját nemzeti irányban, de egyúttal annyira emeljük, hogy látogatottságát fokozzuk. Hiszen a magyar királyi operaháznál, mint az imént említettem, a napi bruttó bevétel 2000 forinton felül lévén, ha a 180 előadást veszszük, az összes napi bruttó bevétel 360 000 forintnál valamivel több. Ha ezt a napi bruttóbevételt állandóan elérnők, akkor brilliánsan tudnánk kijönni ezen szubvenczióval, sőt talán abból nagyobb megtakarítást is csinálnánk. De, t. képviselőház, a nagyközönség nem szeret az operába járni, egyfelől azért, mert előbb talán azon 18