Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-548

122 648. országos ülés 1896. február í-én, szombaton. színházak felett gyakorolt állami hatóság két kormányzati ág között oszlik meg: az a szoros érdekkapcsolat, a mely az akadémiai képzés és a sziäiházaknak újabb művészeti erőkkel való ellátása között fenforog, állandó^ és rendszeres gondozásban nem részesülhet.« Épen az az álláspont ez, a mit én tavaly és annakelőtte kifejteni bátor voltam. »E fontos kérdéssel« — mondja a kultuszminiszter — »szándékozom foglalkozni és remélem, hogy az illetékes tényezők hozzájárulásával a zene- és színművészetnek az állami igazgatás körébe tartozó összes érdekei nem sokára a kormányzatban is egységes alapon fognak érvényesülni.« Minthogy én a kormány iránt bizalommal viseltetem, nincs szükségem — bármennyire helyeslem is Bartók Lajos t. képviselőtársam indítványának első részét — elfogadni, mert én bízom a kormányban és különösen a t. belügy- és kultuszminiszter urakban, hogy ennek az általam is táplált óhajnak már a közel jövőben szívesek lesznek eleget tenni. Ez a kérdésnek formai része; de be kell vallanom, hogy azzal, hogy a belügyminisztériumból átteszszük a szinházi ügyeket a közoktatásügyi minisztérium hatáskörébe, a dolgot nem szanáljuk. (tJgy van!) Ez nem elégséges. Sőt tovább megyek, ha egyszer a szinházi kérdést az egész vonalon rendezni fogjuk, akkor budgetszerűleg is másképen keli elbánnunk a szinházi ügyekben, mint az most történik, mert az mégis igen különös, hogy mikor a kormány például követeli és kéri a parlamenttől, hogy szavazza meg a magyar királyi operaháznak a 215.000 forintot, mikor azt kéri, hogy szavazza meg az operaháznak a 300.000 forintos kölcsönnek idei törlesztési részletét; mikor azt kívánja és kéri a háztól, hogy szavazza meg a nemzeti szinháznak az 53.000 forintos állami szubvencziót, hogy szavazza meg a félmilliós kölcsön törlesztését: akkor elvárhatja a ház, és ez a parlamenti rendszernek sinequanonja, hogy ne egyetlenegy sorral indokolja a kormány ezt a követelését, hanem mint másutt, mindenütt a kormányzati ágakban történik, a detailokba is> belemenjen. Kezemben van a belügyminiszteri költségvetés s mit látunk ebből? Azt, s ezért dicsérendő a t. belügyminiszter úr, a legapróbb detailig, hogy a legapróbb részletekig megtudjuk, hogy mennyi a miniszter fizetése; hogy mi a legalsóbb irodaszolgának a díja, hogy mik a dologi kiadásoknak legkisebb detailjai, de a szinházi ügyeknél egy sor sem árulja el azt, hogy van intendáns. (Halljuk! Halljuk!) Ott van például a székes fővárosi államrendőrség. Ezt nem egyedül az állam fizeti, hanem hozzájárul felében a főváros, és mégis mit látunk? Azt a legapróbb detailig részletezi a belügyminiszter, részletezi, mennyi fizetése van a főkapitánynak, mi a járuléka még az utolsó rendőrtisztnek is, hogy mennyi a dologi kiadás, stb. Mindez teljes mértékben hiányzik a színművészeti kiadások czíménél, úgy, hogy még- azt sem tudjak, van-e intendáns, mennyi annak a fizetése és egyéb járuléka; hogy még azt sem tudjuk, hány művésze van a szinháznak, mennyi azok járuléka? Pedig ezt érdekes volna tudni, nemcsak azért, hogy az a művész, a kinek sok a fizetése, érezzen ambicziót azt meg is szolgálni, de azért is, hogy lássa a publikum, hogy sokszor legkedveltebb kedvenczének mily csekély a fizetése. Ha tehát egyszer valahára az egész kérdést rendezni fogjuk, akkor az általam kifejtettek apprecziácziója elől alig zárkózhatunk el. Ezzel végezvén a kérdés formai részével, áttérek a kérdésnek érdemleges részére. (Halljuie! Halljuk!) A kérdés érdemleges része az intendáns]' állásban domborodik ki. E téren tegnap is hallottunk egy pár érdekes megjegyzést, mely a körűi csoportosult : vájjon az intendánsi állás eltöríendő-e, helyes-e, szükséges-e vagy sem? Én e kérdésre őszintén megmondom nézetemet, mely egyszerűen abból áll, a mit bátor voltam már tavaly is, azelőtt is kifejezni, hogy szükségesnek nem tartom az intendánsi állást, azonban elismerem, hogy monarchikus államban vannak elvek, princzipiumok és indokok, a melyek elől alkotmányos parlamentnek nem ülik elzárkóznia, és ha Felséges urunk, királyunk fejedelmileg szubvenczionáija a színházakat;, főleg az operaházat, s ha más monarchikus államban ezen intézmény fenn van tartva: nem tartom czélszeríínek, hogy e téren épen a magyar parlament tegye meg a kezdeményezést s törölje el az intendánsi állást. (Felkiáltások a szélső haloldalon: Halljuk as indokokat!) Elmondottam azokat. De erős a meggyőződésem, t. ház, hogy úgy, a miként ma van szervezve az intendánsi állás, azt fentartani nem lehet, nem szabad. B. Nopcsa Elek t. képviselő úr tegnap igazán igen ügyes, szellemes beszédet tartott, a melyhez én neki szívből gratulálok. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nagyon alacsony mértékkel mér!) A külső sikert tehát készséggel ismerem el, csak azt sajnálom, hogy nem tisztelhetjük őt máskor is mint debattőrt itt e házban. Elismerem az ő külső sikerét. (Zaj a bal' és szélső baloldalon.) B. Nopcsa Elek képviselőtársam azt mondta tegnapi igen ügyes beszédében, hogy fenn kell tartani az intendánsi állást, mert hiszen íme Németországban is mennyire büszkék az intendánsi intézményre és hogy épen ezen országnak művészi fejlődését határozottan az intendánsi intézményeknek tulajdonít-