Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-547

547. országos ülés 1896. január 31-én, pénteken. 99 kodva, megszabadult a belügyminiszter által a többi városokra és községekre illetéktelenül áthárított személyi kiadások terhétől. Azonban magából ebből a körülményből is látszik, hogy milyen deprimált a közérzület és közhangulat az egész országban, hogy egyes városok és községek, a melyeknek polgársága és képviselőtestülete az autonómikus élet szellemében és erejében bízva, önérzetesen figyelmeztette a minisztert, hogy a törvény ezt rendeli, tessék betartani a töryényt, azok megmenekszenek a költségektől. De ilyen város és község nagyon kevés van az országban; mert, hogy ha egy polgármester ki mer mondani egy ilyen határozatot, az már notifikálva van, és annak bfínlajstroma ezen egyetlen tény által elég arra, hogy mondvacsinált fegyelmi okokból hajszának és üldözésnek legyen kitéve. S miután az ország minden községe ismeri azt az általános erkölcsi állapotot közigazgatásunk rendszerében, a községek elöljáróságai abszolúte egész erkölcsi erejökben le vannak szerelve arra, hogy a törvény alapján ellen merjen állni a belügyminiszter törvénytelen szándéka kivitelének. T. ház! Minthogy Okolicsányi László t. barátom jórészben azokra a körülményekre, amelyeket én fel akartam hozni ennél a tételnél, nemcsak hogy részletesen hívta fel a belügyminiszter úr figyelmét az állami anyakönyvvezésnek életbeléptetésével járó gyakorlati tárgyilagos és törvényes követelményekre, hanem erre a kérdésre nézve határozati javaslatot is nyújtott be, én a magam részéről rövid kívánok lenni, s pusztán csak azt ismétlem, hogy valamint egyáltalában a törvényalkotás terén mindenütt a kormány őszinteséghiányát tapasztaljuk és látjuk, az a legekklatánsabbúl és legbántóbban épen ezen liberális törvények alkalmazásánál tűnik ki. De minthogy ezen párt, mely különben is ezen törvény alkotásánál ha elvi szempontból nem állott is szemben a kormánynyal, de idő tekintetében, a törvény behozatalára nézve annak könnyű keresztülvitele tekintetében nagy és erős differencziák voltak közte és a kormánypárt közt, természetes, hogy ezen kérdésnél a törvénynek ekkép lett alkalmazása folytán még indokoltabb pártunk részéről a bizalmatlanság a kormány, de legfőkép a belügyminiszter úr iránt. Én tehát azon párt nevében, melyhez tartozni szerencsém van, szintén egy határozati javaslatot nyújtok be, és azért nem folytatom ebben a kérdésben a vitát, mert a belügyminiszter ár úgy is kénytelen lesz ezen határozati javaslat folytán szólni azokról, a miket felhoztam, és nekem módom lesz akkor elmondani mindazt, a mit szükségesnek tartok. Egyszerűen felolvasom határozati javaslatomat. (Halljuk! Sálijuk! Olvassa.) »Utasítja a képviselőház a belügyminisztert, hogy miután az állami anyakönyvek behozatalára vonatkozó 1894 : XXXIII. tcz. 31. §-a szerint ezen törvény végrehajtásával járó költségekből csak a dologi kiadások terhelhetik a községeket, még a jelen költségvetés tárgyalásának folyama alatt nyújtson be pótköltségvetést, mely a személyi kiadások minden terhétől megmenti már ez év folyama alatt is az ezzel illetéktelenül terhelt községeket,« (Helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Ezen határozati javaslatból természetszerűleg következik, hogy mivel mi még pótköltségvetést várunk ennél a tételnél, a tételt nem szavazom meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hévizy János jegyző: Szacsvay Sándor! Szacsvay Sándor: T ház! A pénzügyi bizottság az anyakönyvi tétel személyi járandóságai és dologi kiadásai czímén összesen 878.236 forintnyi összeg megszavazását ajánlja a képviselőháznak. Formailag ezen tétel jogosultsága ellen alig emelhető kifogás, legfölebb a számszerűség szempontjából lehetne az ellen észrevételeket tenni. Én azonban ezt egyelőre mellőzni fogom, és ha mégis felszólalok, teszem ezt azért, mert én ezt a tételt általánosságban irreálisnak tartom, s mert kifogást akarok emelni azon kormányi tendenczia ellen, mely szerint az anyakönyvi intézményből származó összes állami kiadások csakis 878.236 forinttal terhelnék az ország állampolgárait. Éti, t. ház, már a költségvetés általános tárgyalása alkalmával kifejtettem, hogy a költségvetést irreálisnak tartom, és rámutattam, hogy az irrealitásnak és deficzitmentességnek egyik oka és magyarázata az, hogy állami költségvetésünkben 1867. óta, azon állami feladatok teljesítéséből származó községi és önkormányzati kiadások, melyek valóságos állami természetűek, soha kimutatva lenni nem szoktak. Utaltam akkori felszólalásomban Franeziaország, mint a czentralizáczió egyik mintahazája példájára, hogy az ottani kormányok az önkormányzati testületeknek, nevezetesen községeknek, városoknak és megyéknek az állami funkőziók teljesítése körül felmerült költségeit az állami költségvetésnek egy rendes pótfüzetében mindig ki szokták mutatni, és ki kell ezt mutatni ott azért, mert ezen kimutatásokból nyer a törvényhozás az általános teherviselési képességről átnézetet; (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) ezekből látja meg azon arányokat, a melyek szerint a községek megterhelve vannak; ezek alapján szerzi meg magának a törvényhozói testület a tájékozást is azon további törvényhozási intézkedésekre nézve, hogy mily irányban és mennyire terhelheti meg tovább is az 18*