Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-529

h% 529. országos ülés 1896. január 10-én, pénteken. hogy az visszaél a parlamenti szólásszabadság jogával és az ellenzék a maga harczmodorával le akarja járni a parlamentet, és azon szenvedélyekben, melyekkel az ellenzék küzd, elpárolog a parlament méltósága. Volt idő a magyar parlamentben, midőn Tisza Kálmán állott az ellenzék élén — meghaj'tom előtte fejemet, mert hatalmas ember volt, a ki a vele szemben lévő közel 300 tagból álló Deák pártot 80-ad magával szétverte, teljesen szétszórta, tönkretette, megalázta, úgy, hogy a parlamenti történetben talán példátlan, egyedül áll, hogy egy 80 tagból álló párt, egy nagy, hatalmas kormánypártot teljesen megalázzon, teljes kapituláczióra késztessen. Azért említem ezt fel, hogy az igen tisztelt ellenzék okuljon Tisza Kálmán magatartásából. (Egy hang a szélső baloldalon: Isten őrizzen!) Tisza Kálmán parlamenti küzdelme 1875-ig, míg elveit, hogy úgy mondjam, szögre nem akasztotta, egyrészről bámulatot, másrészről teljes tiszteletet parancsol mindenkivel szemben feltétlenül, mert egy ember, a ki egy maga egy évben 177-szer, a másik esztendőben 215-ször szólalt fel és követte a kormányt lépten-nyomon, nem engedett neki egy pillanatig nyugtot, úgy, hogy a kormány sokkal nagyobb ü[dözésnek volt kitéve, mint a hajtás alatt álló vad: az ellenzéki vezér volt és az a párt, a mely Tisza Kálmán háta mögött állott, ellenzéki tábor volt és csakis ez a magatartás biztosította számára azt a hatalmat, a melyet Tisza Kálmán uralma alatt is fenn birt tartani, mert magyar parlamentarizmusunkból, parlamenti életünkből kifolyólag példátlan, hogy valaki 15 évigaz ország élén állhasson; ezt csakis az a szívósság, az a harezedzettség, az ellenállásnak azon bámulatos ereje magyarázza, a melyet Tisza Kálmán tanúfított, akkor is, a mikor itt ült, akkor is, a mikor oda került. Az bizonyos, hogy mindkét irányban a harezot, mint katona, beesületreméltóan küzdötte végig. Tessék tőle tanulni. Ha önök Tisza példáját, harczmodorát, magatartását követnék, akkor a balközép azon erővel és tekintélylyel, a melylyel a parlamentben bír, nem a béke olajágát hordozná, kunyorálva a kormány kegyét, (Felkiáltások balfelől: Ezt nem teszssüh!) hanem kezet fogna az összes ellenzékkel, a mint kezet fogott Tisza Kálmán a függetlenségi párttal a küzdelem egész vonalán és lerakatta a fegyvert az egész vonalon. Ugron Zoltán: Akkor még Tisza Kálmán nem rontotta meg a közerkölcsöket! Elnök: Ugron Zoltán képviselő urat figyelmeztetem, ne szakítsa félbe a szónokot. Sima Ferencz: Azt mondja a képviselő úr, hogy Tisza Kálmán megrontotta az erkölcsöket. Hát jól van, maradjunk pár perczig e kérdésnél. Szívesen felveszem a szót e vonalon is. Hát kérdem Ugron Zoltán t. képviselőtársain és barátomtól, vájjon az ő politikai morálját megrontotta-e Tisza Kálmán ? Ugy-e nem ? Ugy-e itt ül az ellenzéken? Mit bizonyít ez? Art, hogy Tisza Kálmán nem rontotta meg az ellenzéki politikát, hanem mi nem vagyunk méltók az ellenzék helyére, nem küzdünk iigy, mint kellene. Ha itt minden képviselő megfelelne hivatásának, teljesítené, mit a nemzet rábízott, harczolna azzal az erővel, melylyel bir, kicsiny kicsinynyel, nagy nagygyal, a nemzeti érdek képviseletében: akkor a Bánffy-kabinet egy hónap alatt kapitulálna, és lábhoz rakná a fegyvert. Hanem mikor az ellenzék, melynek az akczió, a küzdelem, az elvek érvényesítéséért való nagy harcz volna kötelessége, azt mondja, ne harczoljunk, hanem kössünk békét: akkor ne vádoljuk Tiszát a politikai morál megrontásával, hanem vádoljuk önmagunkat, hogy kiveszett belőlünk az erkölcsi erő arra, hogy helyt álljon mindenki a harczban és kényszerítse a kormányt, hogy tartsa meg a törvényeket s ne merészeljen siomfai választásokat csinálni. (Helyeslés a szélsőbalon.) Elnézést kérek e kis kitérésért, de e leczkéztetéssel tartoztam úgy Ugron Zoltánnak, mint édes mindnyájunknak. (Derültség.) Már most térjünk vissza magához a tárgyhoz, illetőleg a kalendáriumhoz. Itt van kezemben egy nyomtatvány. Egyre megy, kalendárium-e vagy szépirodalmi munka, de tény, hogy nagy számban forog a publikum kezén, mert maga a kiadó hirdeti, hogy három nap alatt a második kiadást kellett, megindítania. Ebben van egy kép. E rajzon valami izraelita polgártársunk van firmamenta múl véve, a ki lelövi Jézus Krisztust az oltárról. (Derültség.) Ez nem nevetni való. Én protestáns, pláne kálvinista ember vagyok ; (Derültség.) és t. ház, azou felül még egy nagy egyháznak, az ország egyik legnagyobb egyházának főgondnoka is; ez magában véve elég visszautasítani minden legkisebb vonatkozást arra nézve, hogy felszólalásom bármiféle érintkezésben álljon az ultramontánizmussal. Hanem akár ultramontán csinálja ezt azért, hogy az igaz, tiszta liberalizmus ellen indítson harezot, akár liberális ember csinálja azért, hogy az egész zsidóság ellen keltse fel a keresztény világ gyűlöletét, elkeseredését és haragját, — a mint azt egy hivatalos katholikus lap, a »Néplap« fel is használta e tekintetben, kérlelhetetlen kritikával, magával a zsidósággal szemben, — én a magam részéről abban a véleményben vagyok, hogy nem az az út, az a mód, az az eszköz, a melylyel az új ezredévet az istenbéke nevében meg lehetne kezdeni. itt én, t. ház, a vallásfelekezetek közti jó egyetértés, béke, az egymás iránt tartozó szeretet nevében emelem fel szavamat és hívom fel a t. miniszterelnök úr figyelmét erre a nyomtat-