Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-529

gg 529. országos ülés 1896. miniszterelnök úr ezt az egész nagy udvartartási kérdést már elintézettnek jelezte. Mi azonban, t. képviselőház, a magyar udvartartás kérdésének ilyen megoldásával megelégedve nem vagyunk, abba belenyugodni nem fogunk; s valahányszor alkalmunk van, újra fogjuk sürgetni; nekünk nem elég egy, nem magyar udvarnagynak — mert ő valójában nem az, hanem csak az udvarnagynak magyar helyettese — kinevezése, ez nekünk sohasem lesz elég, mert ez nem az országnak önállóságát, függetlenségét, de még állami létét sincsen hivatva bizonyítani. (Élénk helyeslés bálfelöl.) T. képviselőház! A miniszterelnök úr tegnap gróf Apponyi Albert képviselő úrnak egy katonai tankönyv kérdésében adott válaszában elismerte, hogy azon katonai tankönyvben használt közjogi kifejezések a mi közjogunkra nézve valóban sérelmesek; hogy saját szavait idézzem, azt mondja: »van benne közjogi sérelemnek nevezhető igen sok kifejezésedé hozzáteszi, hogy a kérdéssel foglalkozni fog, s mennyiben tényleg változtatás lesz szükséges, befolyását latba fogj'a vetni. Bocsánatot kérek, ez az érvelés önmagának mond ellen, — mert hiszen ha a t. miniszterelnök úr egyfelől elismeri, hogy azon tankönyvben igenis vannak közjogi sérelemnek nevezhető kifejezések, akkor nincs helyén azt mondani; ha lesz változtatás szükséges, befolyását latba fogja vetni; hanem a mikor elismerte, hogy közjogunkra sérelmes kifejezések vannak a tankönyvben, a helyes következtetés csak az lehetett és lehetne, hogy ennek következtében megfogom követelni, hogy e sérelmes kifejezéseket magában foglaló tankönyv a katonai tanintézetekben ne használtassák. (Helyeslés a sséls'ó baloldalon.) Azt mondja továbbá a miniszterelnök úr, hogy e tankönyv a tanintézetekben csak két év óta van használatban. Erre azt merem kérdezni a miniszterelnök úrtól: Hol volt a miniszterelnökségnek közjogi osztálya, és hol volt a magyar honvédelmi minisztérium két éven át, hogy gr. Apponyi Albert szorgalmának kell a miniszterelnök urat figyelmeztetni, mikép már két év óta az összes katonai intézetekben használatban van ily tankönyv? Ez a legnagyobb szegénységi bizonyítvány a miniszterelnök úr közjogi osztályára, de magára a honvédelmi minisztériumra is, (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) mert ezeknek kötelességében állott szigorúan ellenőrizni magyar közjogunk szempontjából azt is, hogy a katonai tanintézetekben mit tanítanak és mit nem ? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hiszen annyi bizonyos, hogy ha e házban gr. Apponyi Albert, vagy talán utána más elő nem hozná, vagy nem hozta volna e dolgot a magyar miniszterelnökjanuár 10-én, pénteken. ség közjogi osztályától és a magyar honvédelmi minisztériumtól akár még tizenkét éven át is taníthatnák ezeket a sérelmes tanokat. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mi tehát azt kívánjuk és követeljük a magyar miniszterelnök úrtól, nemondja nekünk, hogy »ha változtatás szükséges, befolyását latba fogja vetni«, hanem a magyar miniszterelnöki méltósággal mondja azt az osztrák kormánynak és a közös hadügyminiszternek. Ezt a magyar közjog így követeli, ennek így kell lennie, ehhez kötöm, ha kell, állásomat is. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A t. miniszterelnök úr a mostani kiegyezési tárgyalásokra nézve beszédének befejezéséül azt mondotta, ő lígy kívánja az egyességet létesíteni, hogy áldozatok egyik részről se hozassanak olyanak, a melyek jogosulatlanok, indokolatlanok, vagy elviselhetlenek lennének.« Én, t. ház, fázom e szótól: »áldozat«. Ha valamelyik fél fog áldozatot hozni, (Egy hang a szélső baloldalon: Ás min leszünk!) nagyon tartok tőle, ez a fél csak Magyarország lesz. De én az áldozat minősítésével sem lehetek semmikép megelégedve, s nem enyhítené az áldozatot az, ha az akár jogosulatlan, akár indokolatlan, legkevésbbé, ha el nem viselhető lenne! Magyarországnak anyagi ereje annyira igénybe van már véve, az ő pénzügyi ereje, a mezőgazdasági válság által sújtott közviszonyai annyira lehetetlenné tesznek minden áldozatot, (Iga:! Úgy van! a szélső baloldalon.) hogy sokkal előnyösebb az országra semminemű kiegyezést sem hozni létre, semhogy még további áldozatot is hozzon, mert ez az ország anyagi tönkretételével lenne egyértelmű. (Igás! Úgy van! Helyeslés a szélső baloldalon.) Elég volt már, t. ház, azon, a németek által előbb sokszor dicsőített magyar lovagiasságból, melyből az anyagi hasznot mindig ők húzták. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Megadtuk mi a lovagiasság árát számtalanszor a nélkül, hogy t. szomszédaink részéről bármi halvány elismerésben részesültünk volna. Nem felejtettük mi el az osztrák parlamentben elhangzott azon nyilatkozatokat, melyek bizonyítják, hogy ők Magyarországtól az áldozatokat igenis megkövetelnék, de ezen áldozatokért elismerés helyett még gáncs, rosszalás és gúny a jutalom. És hogy milyen álláspontot foglalnak el ők, erre legyen szabad hivatkoznom egyfelől a csehországi németek egyik vezéremberének, dr. Russnak 1895. deezember havában mondott szavaira, melyek szerint »a kiegyezési törvények magyarázásánál a magyar adminisztráczió oly túlkapásokat követ el, a melyekre egy jobban nyugatra fekvő állam adminisztrácziója nem tudná magát elhatározni.« Tehát ők még a magyar