Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-529

u 529. országos fllés 1896. január 10-én, pénteken. és ugyanezen alkalomból önként kínálkozik egy összehasonlítás a két miniszterelnök hasontárgyú nyilatkozatai között. (Halljuk! Halljuk!) íme, a t miniszterelnök úr azt mondja, hogy az adott viszonyok között, a milyen állapotok Ausztriában vannak, ott, az ő nézete szerint, parlamentáris kormány van, a melylyel a kiegyezési tárgyalások keresztülvihetők. Felszólalásának ez a szerkezete olyan, mintha belátná, hogy nem egészen alkotmányos ugyan ott a kormány, de mégis olyan, a melylyel olyan bagatell-tígyet, mint a minő a kiegyezés, el lehet végezni. Mondom, olyan a szerkezete ennek a felszólalásnak i mindenesetre a t. miniszterelnök úr a legilletékesebb ezt megmagyarázni. És azt mondja azután beszédének befejezése alkalmával, egy nagyon benső és lelkesedő felszólalásban: »Igaz tehát, mi azon nézetben vagyunk, hogy a kiegyezési tárgyalásokat folyamatba tenni kell, meg kell oldani, mint oly kérdéseket, a melyek igen nagy politikai fontossággal birnak, meg kell azonban úgy oldani, hogy Magyarország közgazdasági érdekei rövidülést ne szenvedjenek.« Azonban a miniszterelnök úr nem elégszik meg, mint magyar miniszterelnök, ennek hangsúlyozásával, hanem azt mondja: »Meg kell oldani minden, esetre mind a két ország, mind a két állam, mind a két fél jogos igényeinek szemmeltartásával, úgy azonban, hogy áldozatok egyik részről se hozassanak olyanok, a melyek jogosulatlanok, indokolatlanok, vagy el nem viselhetők volnának«. Tehát a t. miniszterelnök úr Ausztria érdekeinek védőjeként is feltolja magát, és azt hiszi, hogy mikor Magyarország érdekeinek védelméről van szó, folyton és minduntalan szükséges azt a rendkívüli lojalitást hangoztatni, melylyel a magyar kormány állandóan az osztrák érdekek iránt is viseltetik. Hogy az osztrák kormány az ő felszólalásában nem ennyire előzékeny, ezt épen Badeninek az Ugron Gábor t. képviselőtársam határozati javaslata alkalmából napirendre került beszéde is igazolja, mert ugyanez a beszéd azt mondja: »Was zunächst die Frage der Erneuerung der Beträge mit der anderen Reichshälfte betriffu — rendes kifejezése az osztrák uraknak •— »so bestreiten wir Niemandem das Recht, das diesseiíige wirtscbaftliche Interessé nach Thunliehkeit in den Vordergrund zu stelleiu. Nem tagadja meg senki sem azon jogot, hogy ezen résznek érdekei előtérbe állíttassanak. »Dieses Interessé mit Ent8ehiedenheit wahrzunehmen und mit |Nachdruek zu vertreten, wird selbstverständlich die oberste Aufgabe der Regierung sein. Nie und nimmer vermag jedoch die Regierung einen principiell ablehnenden oder geradezu feindI seligen Standpunkt in dieser, eine eminente Staatsnothwendigkeit bildenden Angelegenheit aufkommen oder gelten zu lassen. Die äussersten Fliigel hűben und drüben vereinigen dch in einem und demselben an dem gesetziiehen Staatsgefilge rüttelnden Gedanken, dem die Regierung kraft ihres Amtes energisch entgegentreten muss«. Badeni beszédében azt, hogy itt engedményeket ne tegyenek, vagy azt, hogy 8 ezt szükségesnek látná, mint osztrák miniszter, ki szintén nem közös miniszter, mint a t. miniszterelnök úr sem, nem látjuk. Ezt csak ezen beszéd idézésének alkalmából voltam bátor felhozni ; egyebekben magamévá teszem Ugron Gábor t. képviselőtársam határozati javaslatát, a költségvetést pedig nem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Hóvizy János jegyző: Mérey Lrjos. Mérey Lajos: T. képviselőház! A miniszterelnöki tárcza költségvetésének mostani tárgyalása kellő bizonyítékot szolgáltat arról, hogy a magyar miniszterelnöknek vállaira magából az 1867. évi XII. tcz.-ből kifolyólag oly rendkivtíli közjogi kötelmei, Magyarországnak állami élete szempontjából oly rendkívül nehéz kérdések megoldásának kötelességei, az országos politika közjogi szempontból való vezetésének oly nehézségei hárulnak, hogy ezek önmaguk is egy egész férfiút, egy egész magyar államférfiút követelnek meg a miniszterelnöki székben. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Midőn tehát a miniszterelnöki tárcza indokolásában azt látja jónak a miniszterelnök úr állítani, hogy eddig a miniszterelnökség személyzete inkább csak minisztertanácsi ügyekkel, ő felségéhez intézendő felterjesztések előkészítésével és a legbizalmasabb természetű kérdések megoldásával foglalkozott, és hogy ügyköre eddig szűk körre volt szorítva^ akkor yalóban ezen indokoláson már csak a most lefolyt vita eredménye után is méltán meg kell ütközni, mert magának az 1867 :XI1. tcz.-nek szigorú betartása annyi gondot ad a magyar miniszterelnöknek Ausztriával szemben is, a mennyi önmagában elegendő arra, hogy az ő hatáskörét sem szűk körre szorítottunk, sem csak minisztertanácsi ügyekre szorítottnak a képviselőház előtt no állítsa. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) íme, t. képviselőház, nálunk hangsúlyozzák az 1867 : XII. tcz.-be foglalt kiegyezésnek megváltozhatatlan voltát, az élet pedig napról-napra több bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy ezen kiegyezés Magyarország érdekeit, Magyarország állami önállóságát és függetlenségét nem hogy előkészítené, nem hogy biztosítani képes, hanem azt egyenesen és határozottan feláldozta, áldozatul dobta annak, a mit 1867-ben Ausztria