Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-542

őii. országos ülés 1896. január 25-én, szombaton. 357 jöttek az én álláspontomhoz; a mennyiben a költségvetés tárgyalása alkalmával a belügyminiszter válaszolva gr. Szapáry Gyula t. képviselőtársam beszédére, e tekintetben azt mondja, hogy ma nincsen senki, a ki az egyházpolitikai téren tovább menne, újabb egyházpolitikai javaslatot napirendre hozni, vagy kezdeményezni akarna. Azt mondja tovább, hogy a szekulari-' záezió ma tőle egészen távol áll; »de ép így kijelenthetem, — folytatja — hogy a felekezeti iskoláknak államosítása szintén nem képezi a kormány programmját, és pedig egyéb fontos okokon kívíil már csak azért sem, mert nem tudná a kormány, hogy az arra szükséges sok millió fedezetét honnan vegye.* Miután azon véleményben vagyok, hogy ez a kétszer hangsúlyozott ma, hogy ma nem akarja a kormány, ma nem képezi a kormáoy programmját, egyszerűen valami Redewendung, én abban abból a feltevésből indulok ki, hogy a t. kormány sem ma, sem a jövőben nem szándékozik a felekezeti iskolák fentartási jogát magához vonni. (Helyeslés jőbbfclól és a középen.) De midőn a miniszter úr a kormány nevében ily nyilatkozatot tesz, ezt az országban ezrek és ezrek olvassák, és nekem, a ki a legutóbbi időben is sok emberrel jöttem össze, és ismételve volt alkalmam ezen kérdésről beszélni, és azt a választ kaptam igen sok helyütt, hogy igen ám, de benn van Perczel belügyminiszter úr válaszában a klauzula, mert folyton azt mondotta, hogy ma nem akarják, tehát a jövőre szabadkezet tartott fenn magának. Ismétlem, t. képviselőház, nem teszem ezt fel a t. kormányról, csak egyszerűen azért konstatálom ezt a tényt, hogy miután a mai izgatott viszonyok között a t. kormánynak, a mely azt mondja, s programmjába is felveszi, hogy megnyugvást akar, paczifikálni akarja az országot, csak igen nagy határozottsággal tett kijelentése képes még megnyugvást kelteni a kormány szándékai felől. A miniszter úr mai felszólalása, mint mondám, engem meglehetősen megnyugtatott, a mennyiben kijelentette, hogy ő elvileg nem híve az államosításnak. Helyeslem a miniszter úrnak azt a felfogását is, hogy ott, a hol egy felekezet nemzetellenes irányt követ iskolájában, ha más módja nincs, állami iskolával orvosolja a helyzetet. (Helyeslés a középen.) Ámde ne méltóztassék ellenzéki viszketegnek venni, hanem méltóztassék anuak a törekvésemnek betudni, hogy megnyugvást idézzek elő, ha felhozom még a következőket: A miniszterelnök úr a múltkor igen helyesen említette fel, hogy alkotmányos országban a miniszteri állás igen változó valami; ma ez, holnap az a miniszter. Én tehát nagy súlyt fektetek ugyan a miniszter urak nyilatkozatára, de azt akarom elérni, hogy az ország tudja meg ne csak azt, a mit 8— 9 miniszter akar, hanem azt is, a mit az alkotmányos parlamenti többség kíván. (Élénk helyeslés balfélól és a'középen.) Azt óhajtom tehát, hogy maga ez a parlamenti többség foglaljon állást azon nézet mellett, melyet a t kormány ma kifejtett. Már most miként állunk a t. kérvénybizottságjavaslatával? Tudjuk, hogy a kérvények elintézése körül háromféle eljárás dívik : vagy pártolólag terjesztik fel a kormányhoz a kérvényt, — vagy azt mondják: nem tartom szükségesnek a kérvénynyel foglalkozni, tehát irattárba teszem, vagy kibúvót használnak s a bizottság se hideg se meleg álláspontot foglal el, úgyis nem akar színt vallani; mert vagy nem ismeri a helyzetet vagy politikai opportunitásból cselekszik, azt javasolván, a kérvény egyszerűen adassék ki a miniszternek. Nagy súlyt helyeztem arra, hogy megtudjam, miért akarja a bizottság e kérvényeket a közoktatásügyi miniszternek kiadni? Az előadó úr beszédéből felvilágosítást nyertem, hogy tanulmányozás czéljából. Hát azt hiszem, hogy oly fontos kérdésben, a minő a népoktatás államosítása, az, a ki beleül a miniszteri székbe, már régen túl kell, hogy legyen a tanulmányozás stádiumán. A miniszter úr ma tényleg meg is mutatta, hogy ő e kérdést igenis behatóan tanulmányozta, további tanulmányozására szüksége nincs, mert nemcsak magának, hanem az egész kormánynak konkrét, részletesen előadott programmja van ez ügyben. Én tehát azt, hogy e kérvényeket tanulmányozás czéljából adjuk ki a kormánynak, helyesnek nem tartom. (Helyeslés a kő$épen és balfelöl.) De nagy aggályom van, és erre helyezem felszólalásom fősúlyát, arra nézve, hogy az országban künn, azok, kik aggódnak, hogy az egyházpolitikai irányban tovább mennek, kik féltik a felekezeti iskolákat, azt fogják mondani: ez indítvány elfogadásával a parlament többsége egyszerűen kibújt az alól, hogy ebben a kérdésben határozott állást foglaljon el. (Ügy van! Úgy van a középen.) Hallottam a t. miniszter úrtól, hogy a t. kormány elvileg helyteleníti a népoktatás általános államosítását; nincs okom feltenni, hogy a parlament többsége, mely a kormányt támogatja, a miniszter úr felfogásával ellentétben áll. Látom továbbá azt is, hogy a miniszter úr e kérdést minden részletében igen alaposan tanulmányozta, kiterjeszkedve a külföld, hasonló intézkedésekre és tényleges állapotokra, tehát a miniszter úr és minisztertársai e kérdésnek további tanulmányozására már nem szorulnak. Mindezekre való tekintettel remélem, nem azért, hogy e kérvények a kultuszminiszteri levéltár