Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-541

322 Ml. országos ülés 1896. január 24-én, pénteken. bázisát a nemzetben is keressék. Valamint a korona bizalmát nem nélkülözhetik ott, úgy nem szabad, hogy nélkülözzék a nemzet bizalmát. És ne hezitáljunk egymásra, t. urak. Nem az a nemzet bizalma, meglehet, a mit én tolmácsolok, de az sem a nemzet bizalma, a mit az urak tolmácsolnak; hanem az a nemzet bizalma, a melyben megérzi a magyar nemzet, hogy olyan intézkedéseket tettek, úgy viszik az ügyeket, hogy mindenütt felkeltik a megelégedést. Hát, t. ház, lehet, hogy azzal fog beszámolni a t. kormány, hogy sikerült a többséget a maga egészében behozni, hogy sikerült az ellenzéknek még hírét is, vagy legalább egy nagy részét eltörölni, és csak az jöhet a parlamentbe, a ki az urak megegyezésével, vagy elnézésével fog találkozni. Én, azt hiszem, nem is kell ezt a rendszert oly nagy mértékben gyakorolni, mint a legutóbbi választásoknál volt, mert megtörténhetik, mihelyt látni fogja az ellenzék, látni fogják az ország független gondolkozású emberei, hogy olyan eszközökkel kell megküzdeniük, a mely eszközök és módok mellett vagy az agitáczió terére kell lépni, — a minek azután az ország is kárát fogja vallani, — vagy vagyoni exisztencziájukat, lételü ket kell feláldozniok azért, hogy egy-egy szavazatot behozzanak a parlamentbe; akkor félre fognak állani a küzdelemtől, s akkor hiányozni fog az a mozgató erő, a mely minden parlamentnél, s így a miénknél is szükséges és jó, ha megvan. Alkotmányos kormányok sohasem törekedtek oda, bármily hatalmasak és erősek voltak, hogy az ellenzéket a parlamentből kiküszöböljék, mert tudták, hogy ha ez nincs meg a parlamentben, akkor az életerő hiányzik a parlamentarizmusból, a mely nélkül a parlament nem egyéb, mint expediezió-testület, a melyen keresztül mennek és jönnek a rendeletek. Azért kell, t. képviselőház, megegyezésre jutnunk, nem a felett, hogy egyikünk a másikunk nak kölcsönösen biztosítsuk a mandátumot, — én, teszem, nem biztosíthatom, nekem nem biztosíthatnak az urak semmit, én külön állok, — de azt kell biztosítani, hogy ott, a hol megvan egy választókerületben az ellenzéki közvélemény, a hol egy vidéknek az intelligencziája a kormányzattal elégedetlen, a hol az elveket és eszméket, a melyeket vall a parlamentnek egyik vagy másik pártja, 8 maga követi: ott sem pénzzel, sem oly eszközökkel nem szabad, és nem helyes fellépni, a mely eszközök mellett az ország intelligencziája elnyomatik. Vice versa innen,és túlfelől, t. képviselőház; (Ügy van! Úgy van !) mert mit méltóztatnak gondolni, lehető-e, kibirja-e Magyarország középosztálya azt a küzdelmet, a melyet már évtizedek óta folytat ? Hát nem látják, hogy a politikai küzdelem alatt vagyonilag százával és ezrével mennek tönkre Magyarországon (Közbeszólások bálfelől: Mind a két részről!) mind a két részről. Nem szemrehányásképen mondom egyiknek sem Hát nem fogja el a felháborodás és a harag érzete, a mikor látják az urak, és látjuk mi, hogy e veszett politikai hareznak, a hol egymással szemben meg akarjuk vesztegetni a közvéleményt, a hol a hamis tüneteket valóságnak akarjuk feltüntetni, családi exisztencziák, még pedig a javából, esnek áldozatul ? S mert itt nem tudunk egymással szemben méltányosak lenni, arra Hezitálunk, hogy egymásnak pénzét vegyük ki zsebébői és nevetve mondjuk el, hogy ez meg az a barátunk, ki pár éve még oly jól állt, két választás alatt tönkre ment. Azok a kétségbeesett emberek, kik vagyonuk utolját dobták oda, kiket a vagyoni, lelki és más szenvedések belevittek a keserűségbe, e keserűséggel jönnek ide e házba, és akkor megtör! énik, hogy a magyar parlamentben, mely a törvények őre, oly súlyos szavak ejtetnek, hogy maholnap a házszabályok közé kell fölvenni a párbajról szóló törvényeket. Nem tudjuk a magunk ügyeit objektív módon eligazítani, hanem odáig viszszük a dolgunkat, hogy ha a vagyonát nem vehettük el ellenfelünknek, itt e házban nyílt harezban indulunk ellene, hogy elvegyük becsületét, életét. Rémülten kell tekintenünk e jelenségekre. És azért nem hiszem, hogy annak a békének, melynek alapjait gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam nyújtotta, ne kellene létrejönnie. Nem hiszem, hogy mikor annyi exisztenczia követeli, parancsolja, hogy ez ádáz pártharezok szűnjenek meg, hogy objektíve vitatkozzunk az ország ügyeiről, s ne azokat az apró kérdé-eket keressük, melyekkel egymás érdekeit sérthetjük, valaki elég merész tudjon lenni, és azt mondja: Én e parlamenti megegyezésnek, e békének útjában állott, mert nem az ország érdekeit akarom konzerválni, hanem ama pártéit, melyben egyedül keresem jövőmet! S ez nem egyedül az uraknak szól. Ne vegyék rossz néven, ha bátorságot veszek magamnak s annak a helyzetnek nyomása alatt, a mikor az országot annyifelől annyi veszedelem fenyegeti, mikor felekezeti, nemzetiségi harcz, s annyi szocziális baj van ajtónk előtt, kijelentéin, hogy ilyenkor minden egyes embernek kötelessége — ha nincs egyebe, gyenge szóval — figyelmeztetni a parlamentet, a nemzetet : elérkezett az idő, a mikor ne azt keressük, min tudunk összeveszni, hanem azt keressük, hogy miben tudunk egymással megegyezni. Nem az a kérdés, hogy annak a békének, a melyet gróf Apponyi Albert felajánlott, áldoza-