Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-541

320 masak, a melyekkel szemben ez a rész meg tudta tartani a mérleget, és tudott azoknak túlzó és helytelen magatartásával szemben állást foglalni. Hiszen vegyük számba, miből áll a magyar intelligenezia? Hisz nem oly erős annak a rétege, nincs annak oly sok tagja, mint teszem az angol vagy német intelligencziának; a magyar intelligencziának aránylag nagyon kis részét képezik az iparosok, illetve a nagyobb iparosok egy kis kontingense az, mely az intelligeneziában részt vesz. A kereskedőknek is igen kis része. Sőt fájdalommal kell nélkülöznünk, hogy ez a két elem, mely más országokban hatalmas tényező, nálunk a politikától visszariadva, rendesen tartózkodik az abban való részvételtől. Tehát marad a földmíveléssel foglalkozó gazdaközönség egy része, maradnak az ügyvédek, papok és hivatalnokok. Már most, ha ezekből, a kik tulajdonképen a maguk összességében képezik az erőt, az egyik jelentékeny részt kiveszem, akkor következik az, hogy a másik fog erősebb lenni és akkor meg kitalálom, hogy melyik lesz az erősebb? Az, a melyik természetszerűleg már szervezve van, s ezen szervezetnél fogva máris erősebb, mint az a rész, a mely szervezetlenül áll. Ha én a hivatalnokokat és tisztviselőket kiveszem, s meghagyom a mezőgazdákat, a kik egyfelől el vannak foglalva, másfelől pedig elfog1 altatásuk oly természetű, mely a politikai téren való állandó munkától és vállalkozástól őket visszatartja, akkor két elem lesz, a mely mint erős szervezet fog fennállani: az egyik a papok, a másik pedig az ügyvédek szervezete. Én belátom annak a szükségét, hogy mind a két elem a közéletben részt vegyen és kívánatosnak tartom; de azt tartanám Magyarország legnagyobb veszedelmének, ha ezek oly túlsúlyban vennének Magyarország közéletében, politikai reformjában részt, a mely túlsúlyban a magyar nemzetnek annyit használni nem tudnának, a mennyit ez az így összeállított intelligenezia képes használni. (Helyeslés jobbfelöl.) Hát, t. ház, ez az, a mire a súlyt fektetni kell, mikor megítélés alá veszszük a kérdést. (Helyeslés jobbfelől) Én nagy örömmel fogadtam gróf Apponyinak ajánlatát, és azt hiszem, hogy az utolsó időben üdvösebb cselekedet Magyarország érdekében nem történt, mint ez az ajánlat, a melynek alapján ő Magyarország pártjai között az egyetértést kívánja létrehozni. Azok az elvek és eszmék, a melyeket egyik és másik párt a magáénak vall, mind csak egyre kell, hogy kimenjenek egy szabadságszerető népnél és az azt képviselő parlamentnél. Az nem lehet, hogy legyen egyetlenegy tagja is a parlamentnek, a ki a választási szabadság korlátozásával akarja a ami&r 24-én, pénteken. magyar parlamentet fen tartani. Meg kell keresni azokat a módokat, a melyekkel a választási szabadságot az ország fejlődésével egyetemben és annak igényei szerint legjobban lehet biztosítani. Számtalan része van azon indítványnak, melyet alkalmam volt gróf Apponyitól hallani, foglal magában oly intézkedéseket, melyeknek jóakaró és utógondolat nélküli végrehajtása által a helyzet a mostanival szemben nagy mértékben fog javulni. Hát, t. ház, már most egyes, a múltban történt visszaélések feletti panaszokkal töltögessük az időt. mikor előttünk van az a feladat, hogy a jövőben való alkotással biztosítsuk a parlament békés tanácskozásait, valamint a jövő választások által a parlament tisztaságát, mert csak akkor tiszta egy parlament, ha a nemzet valódi közvéleményének a kifolyása, azon parlamentét, a mely hivatva legyen egy nemzetet vezérelni. Azok a módosítványok, melyeket gr. Apponyi javaslatba hozott, azt hiszem, nem igényelnek egyebet, mint hogy mindenki mondja el azon érveket, a melyeket azok egyike vagy másika ellen vagy mellett felhozni tud; ha tud jobbat, ha tud üdvösebb módosítványt tenni, azt hiszem, gróf Apponyi képviselő úr ép oly kevéssé fog elzárkózni azok elől, mint ő nem tarthatja jogosultnak a merev elzárkózást azon módosítványok elől, melyeket tett. De t. ház, ezt a kérdést is csak egy képen lehet megoldani: ha egymással szemben Őszinték vagyunk és megmondjuk az igazat, mert békét hirdetve háborút szítani, ezt láttuk a múltban elégszer. Lehet kitérni, t. ház, (Sálijuk! Halljuk!) ezen kérdés elöl; lehet pillanatra, hogy azok az érdekek, melyeket egyik, másik, vagy harmadik párt is a harezban inkább tud érvényesítem, mint a békében, egyik, vagy másik pártot a harezba viszik. De ha nem zárkóznak el a közvélemény hatása elől, lehetetlen fel nem ismerni azt, hogy Magyarország népében nincs meg a kedv arra a harezra és politikai tusára, a mely egyéneket, parlamentet, intézményeket semmisít meg, és a mely oly alkotásokkal számol be, a melyek ezen nagy áldozatokra alig ha érdemesek. Az utóbbi idők parlamenti küzdelmeinek — kiveszem az egyházpolitikai reformokat — sokkal nagyobbak voltak az áldozatai, mint az elért sikerek. Be tudunk számolni innen és túl, a parlamentnek úgy egyik, mint másik pártja, hogy hány remény semmisíttetett meg; be tudunk számolni, hogy hány kiváló egyénnek a tisztességét lehetett megőrölni, elpusztítani. De ezzel szemben az alkotások közííl, a melyekre ez az ország méltán vár, vajmi kevés lett létrehozva. Ennek oka legfőképen az volt, hogy apró kérdések, és nem a ma elintézhető kérdések, hanem a jövő problémái felett folytak a viták, akkor, 541. országon ülés 18%.