Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-541

318 541. országos ttlés 1896. január 24-én, pénteken. a főváros szervezéséről szóló törvényben, mely 20—25 évvel ezelőtt hozatott, a mikor még nem volt egy fél, vagy pláne egy millió lakosságnak induló főváros, a melynek óriási szervezete maga magában kezdett nőni, s a mely be lett szorítva oly keretbe, a melybe a főváros megférni nem képes, aligha vezet czélra. Hiába van a jóakarat, mert én nem vonom kétségbe sem a főváros bizottságának, sem a főváros élén álló polgármesterek és tanácsnokok jóakaratát, de nem találkozunk e nap nap után azzal, hogy a főváros természetes fejlődése útjában találja azt a szerencsétlen szervezetet, a melynek prokrustesi ágyába lett a főváros beleszorítva. (Helyeslés a jobboldalon.) Mikor e nagy kérdések, a melyek a főváros természetes fejlődését és növekedését eszközölhették, fekszenek előttünk; a mikor kell, hogy mi is, és első sorban a kormány gondoskodjék arról, hogy a főváros fejlődéséről a békók levétessenek, akkor a helyeit, hogy a kormány e nagy kérdésekkel foglalkoznék, elvonják a figyelmet szerintem — megengedem — jogos, de apró kérdésekkel, úgy hogy a főkérdésre sem a háznak, sem a kormánynak elég ideje nincsen. Ezek azok, t. ház, melyeknek megbeszélése és részrehajlatlan elbírálása csak akkor történhetik meg, ha a parlamenti viszonyok oly alakot öltenek, a mely mellett az érvek helyessége, a mely mellett az igazságosság, a melyet nem a mai napra keresünk, hanem a mely az marad ma, holnap és mindörökké, ha a pártok egymással szemben méltányosságot gyakorolnak az érvek őszinteségének elfogadására, h B. äZ ellenzéki oldalról támadt vádat nem rosszakaratú ferdítéseknek veszik a túloldalon, és ha a miniszter úrnak a vizsgálatra vonatkozólag tett ígéretét nem olyannak tekintik, hogy ez ismét egy Ígéret, a melyet be nem vált. Ha rosszhiszeműséggel állunk egymással szemben, akkor nem mi fogunk, hanem azok az ügyek fognak szenvedni, a melyeknek elintézését az ország méltán és jogosan várja a parlamentnek úgy egyik, mint másik oldalától. Ezek a kérdések azok, a melyeket nem theoriák nem egyes kedvelt princzipiumok szerint kell és szabad, kivált komoly időkben, megítélni és elintézni. Egy országnak természetes fejlődését, múltját kell mérlegbe vetni akkor, mikor az ország jövőjének megalkotásán munkálkodunk. Itt, a mi újból nem hízelgő sem a kormányra, sem a kormányzatra, újból elő- és előkerülnek a választási visszaélések feletti panaszok, melyeket méltán és jogosan keltettek fel a legutóbbi időben történt választások, a melyek jogossá tették azon szomorú és súlyos ítéleteket, a melyeket az ott eljárt közegekre és a kormánynak itt leplező és fedezgető eljárására mondottak. Azok a mentségek, melyeket fölhoztak arra nézve, hogy hiszen a túloldalon is történt hiba, hogy ez régebben is így vagy még rosszabbul volt, nem javítják a helyzetet, mert ezt csak az idézheti elő, ha beismerik a valóságot. Ha az, a ki a magyar közéletet, a ki Magyarországnak kivált azon megyéiben a fejlődést ismeri, hol nemzetiségek laknak, elfogulatlanul akar ítélni, annak meg kell mondania, hogy az, ha egyik vagy másik törvényhatóságnak egész intelligencziája, a mely jogosult és hivatott arra, hogy a közvéleményt ott vezesse, akár erőszakos úton, akár pedig izgatások útján gátoltatik meg a vezetésben, mindig nagy szerencsétlenség. Ne akarjuk egymást megtéveszteni. Oly választókerületben, és itt nem akarok egyre sem vonatkozással lenni, a hol erős intelligenczia van, a melynek tagjai két párton állanak, ós mindegyik küzd azon eszközökkel, a melyeket azelőtt és most is igénybe vesznek egymással szemben: a választás eldőlésénél nem maga az intelligenczia a tényező, hanem az a választóközönség, a melynek egy igen jelentékeny része, kivált nem magyarok által lakott vidékeken, vajmi keveset törődik azzal, hogy milyenek a szabadelvű vagy a nemzeti pártnak az elvei? Mert, fájdalom, a legdöntőbb jelenség az, hogy hol mit adnak, hol van a hatalom, az erő, a mit később is ki használni lehet. Ilyen helyeken, ha választási ütközetek fordulnak elő, ezeknek eredményéről azt mondani, hogy ez hirdeti a kormánypárt vagy az ellenzék diadalát, ez, uraim, megtévesztése az ország közvéleményének, megtévesztése a parlamentnek és felidézése azon agitáczió veszedelmének, hogy azokkal az elemekkel, a melyek századok óta a magyar intelligenczia vezetése alatt működtek az ország érdekében, akarják az intclligencziát legyőzni. Magyarország bázisa jelenleg is az, a mi volt a múltban: egy erős, egységes magyar intelligenczia, a mely ez uralmat viszi, a mely vezet. (Helyeslés jöbbfeWl.) Vajay István: Néha szuronynyal! Horváth Gyula: Néha szuronynyal is, nemcsak most, hanem a múltban is; de legyünk igazságosak. Én annyira szabadelvű sohasem tudnék lenni, hogy azáltal a magyar nemzetet, a magyar fajt veszélyeztessem, (Helyeslés.) Az én liberalizmusom határa összeesik a magyar nemzet és Magyarország érdekeivel. (Helyeslés,) A mikor a magyar intelligencziának uralma állott be, nem lehetett félteni az ország, a nemzet szabadságát. Nem mások ellen, a magyar intelligenczia ellen folytak azok a hosszú harezok, a midőn ezrével gyilkolták, öldökölték őket; nem a nép, hanem a magyar intelligenczia volt aZj el mely épen úgy szenvedett a