Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-541

316 Ml. országos ülés 1896. január 24-én, pénteken. miniszter orra, hogy bizonyítson mellettem, hogy az a t. járásbíró legalább is tíz folyamodványt — nekem többet mondtak, de én nem akarok nagyítani — adott a t. igazságügy miniszter úrhoz, bogy őt azon járásbírósági székhelyről más helyre helyezzék át; úgy látszik, igen unalmasnak találja a nyárád-szeredai életet. Ez azonban nem történt meg. De azon harczi riadó után, a mely Szilágy-Somlyón nyert kifejezést, felhíva érezte magát bizonyos érdemet szerezni azáltal, hogy egy ellenzéki képviselőt esetleg kiszorítson és azáltal promoczióját előmozdítsa. Ázt hiszem, ilyen törekvésekből a t. több­ségnek nincs haszna, nincs haszna azért, mert azért a mandátumért bizonyos pretenziók lépnek a többség körébe, és azok a pretenziók napról­napra növekednek, rá ülnek a miniszterek nya­kára, rá ülnek a törvényhozás nyakára, és így alkottatnak azok a törvényes intézkedések, a melyek az állandó elégületlenségnek képezik forrását. (Helyeslés bálfélöl.) Akartam volna még folytatni, de már ma­gában ez a két tény is elég ízlelítő arra, hogy mennyire szükséges magunkat emanczipálni azon mizériák hatása alól, a melyek itt Magyar­országon a közállapotokat tarthatatlanná tették. Óhajtottam volna még a t. előadó úrnak is válaszolni, hanem azt azért mellőzöm, mert talán sor kerül arra a kérdésre, a mely leginkább érinti azt az úgynevezett paczifikáló eljárást, melyet pártom vezére inicziált, és nehogy disszo­náns hanggal az illetékeseknek elébe vágjak, be varom, míg holnap az indítvány indokolása megtörténik és annak során talán nyilatkozatok fognak történni, és azt a részt, a melyet fel akartam hozni, mellőzöm. Hanem egyenesen szorítkozom már most (Halljuk!) magára a tételre. Fel kell hoznom itt, t. képviselőház, hogy midőn 1883-ban a XV. tez. a megyei háztartásról megalkottatott, jól tudjuk, hogy annak czélja volt, első helyen a nagyon felpanaszolt, és joggal felpanaszolt közigazgatáson az által segíteni, hogy az ország több anyagi segélyben részesítse a juris dictio­kat. Ezután megalkottatott az 1893 : IV. tez., a mely az összes állami alkalmazottak helyzeté­nek javítása felől gondoskodik. Azon időközben úgy az állami teendők, mint általában a köz­igazgatás teendői megszaporodtak, és még min­dig a megyei tisztviselők segéd- és kezelősze­mélyzete silányul volt dotálva. A törvény 22. és 24. §-ai intézkedtek, hogy 432.500 forinttal emeltessék a régi 4,515.000 forintos dotáczió. Kész alkalma volt tehát a törvényhatóságoknak, hogy gondoskodjék a megyei alkalmazottak azon osztályáról, a melyhez tartozóknak sokkal cse­kélyebb fizetésök van, mint a hasonló rangú és hasonló teendőkkel ellátott állami alkalmazottak­nak, a melyre nézve még a penzió kilátása is bizonytalan, mert bár az illetők 3—5%-os hozzájárulásra vannak kötelezve a megyei nyug­díjalaphoz, de ha tömeges nyugdíjazás történik, csak annyi nyugdíjban részesülnek, a mennyi épen marad. Ez alkalmazottaknak még az is a baja, hogy mert a vármegye sem a kezelő, sem a segédszemélyzetben helyetteseket nem alkal­mazhat, e szerencsétlen páriák a sok munka miatt rendes szabadságot sem kaphatnak, hanem csak grácziából élvezik azt, ha az alispán sze­szélye, vagy jóakarata megengedi. Ez alkalma­zottaknak távoli kilátása sincs előléptetésre, kivéve, ha nagyon exczellálnak, vagy nagyon nagy vármegyei nexussal bírnak. Az adminisztrá­cziónik e jelentékeny osztálya, az összes segéd­és kezelő-személyzet, mely leginkább van expo­nálva s munkával túlterhelve, a munkával távoli arányban sem álló kedvezményt sem nyer az államtól. Emiek nem csak az a következése, hogy az illetők szolgálati kedve megrontatik, hanem az is, hogy jóravaló emberek ily hálátlan poziczióra nem vállalkoznak. S ha ez állapot még sokáig tart, akkor csak máshonnan eli­minált elemek jutnak ide, a melyek még gócz­pontját fogják képezni annak, hogy a közigaz­gatás ellen még több panasz, és a közigazgatás terén még több mizéria forduljon elő. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) Ezek azok az okok, a melyek miatt a belügyminiszter úrnak valóban komoly megfon­tolás tárgyává kellene tennie e kérdést, mert e kérdés szanálását a 12-ik órára halasztani már nem szabad és nem lehet. Teljesen egyetértek azokkal, a miket Holló Lajos t. barátom már egyszer e tárgyban felhozott, és én megraga­dom e tételnél az alkalmat arra, hogy, mivel látom azt, hogy a folyó évi költségvetés kere­tében a közigazgatás segélyezéséről már gon­doskodás van összesen 150.000 forinttal, és ez a kiadás új állások rendszeresítésére, dologi kiadásokra, fedezeti hiányok pótlására, tehát evidenter mind oly czélokra fordíttatik, a me­lyekből ezen szerencsétlen szabálynak egyálta­lában nem juthat semmi sem, s így e kérdés már a költségvetés keretében nem oldható meg, mert ez ma már túlhaladott álláspont, kifejtein e tárgyban való nézetemet. Csak azt sajnálom, hogy e kérdés miért vált túlhaladott állás­ponttá, holott a vármegyei alkalmazottak, segéd­és kezelőhivatalnokok és tisztviselők itt Buda­pesten egy nagy országos kongresszust tartot­tak múlt év február havában, és ettől az időtől fogva egész júliusig már beérkeztek a kép­viselőházhoz 53 törvényhatóságnak indokolt fel­iratai és kérvényei, a melyekben ez, az osztály nyomorúságát leírva, helyzetének javítását sür­geti. Csakugyan visszás állapot ez. Már most,

Next

/
Thumbnails
Contents