Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.
Ülésnapok - 1892-539
264 58í) * országos fllés 1896. január 22-én, szerdán. temes számú felebbezésekre, és föláilitja azt a vádat a belügyi kormány ellen, hogy a belügyminiszter elsikkasztja a választókat. A belügyminiszter ugyan, az akkor kezénél levő adatok alapján, rögtön kimutatja ennek a vádnak alaptalanságát, de a t. ellenzék nem áli meg ennél; újra meg újra tovább fűzi ezt a vádat. Később már nemcsak annak ötletéből, hogy ilyen mesterséges felszólalási mozgalom csakugyan keletkezett, hogy a megszólalások száma ennek folytán szokatlanul felszaporodott, hanem azért is, mert a kúria előtt ezek az ügyek tényleg tárgyalás alá kerültek, ismét konkrét formában állott előttünk ez a vádaskodás. A kúriai ítéletek számának előterjesztésével megdől ennek a vádnak benső erkölcsi tartalma is, és akkor azután, mikor kimntattatik a belügyi kormányzat részéről az, hogy sokkal kevesebb az az apadás az idén, mint a mily változás a választási névjegyzékekben évről-évre előfordulni szokott, akkor a t. ellenzék fordít egyet az okoskodásán, és azt mondja: igaz, nem apadt a választók száma úgy, mint azelőtt állították, mert csak az ellenzéki választókat sikkasztotta el a belügyminiszter, (Derültség és tetszés jobbfelöl. Ügy van! a ssélsb' baloldalon.) a kormánypárti választókat pedig szaporította. Ugron Gábor: Valószínűleg! Vajay István: Több mint bizonyos! Ugron Gábor: Még sem marad elég a választásokra^ Gajári Ödön előadó: Hogy ennek a vádnak abszurditása ellen alig lehet védekezni, és hogy nem is szükséges az, azt hiszem, nyilvánvaló. (Ügy van! a jobboldalon.) De még egy másik jelenség is itt áll előttünk a választási visszaélések kapcsán. Akkor, a mikor gr. Apponyi Albert igen tisztelt képviselőtársam a múlt keddi ülésben kiválóan érdekes fölszólalását megtette, közvetlenül előtte Bujanovics Sándor t. képviselőtársam felhozta a girálti választásnál elkövetett attroczitásokat. Hát miként áll ma ezeknek az atroczitásoknak az ügye, főleg Hodossy Imre t. képviselő úr tegnapi jogi fejtegetései után? Bujanovics Sándor t. képviselő úr akkor olyan ténykörülményeket hozott fel, a melyek itt a ház színe előtt a t. belügyminiszter úr által azonnal való értékükre szállíttattak le. A következő napon Bujanovics Sándor t. képviselő úr adatokra hivatkozott, a melyekkel ezt a ház színe előtt bebizonyítani hajlandó; enuek szabadsága ma is, a vita folyamán, nyitva áll részére. Időközben azonban előáll Hodossy Imre t. képviselőtársam, és az 'ó jogi tekintélyét veti latba az ellen, hogy ez a ház, konkrét tények valósága fölött ítélkező, bíráskodó testületté alakuljon át. A tiltakozást értjük és helyeseljük is. Csakhogy ennek az érvelésnek az adott esetbea egy gyönge oldala van. T. képviselőtársam ugyanakkor, a mikor az ilynemű eljárás ellen tiltakozott, abban a tiltakozásában vádat is emelt ellenünk, ismét azt mondván, hogy különös dolog az, hogy mi itt az ellenzéken fellépünk mint vádlók, és egyszerre csak azon vesszük észre magunkat, hogy úgy forgatják ezt a dolgot a kormánypárt részéről, hogy mi vagyunk a vádlottak, (ügy van! jobbfelől.) Hát, t. képviselőtársam, tehetünk-e mi egyáltalában erről? Tulajdonképen mi által válik a vádló vádlottá? Azáltal, hogy ha az a vád, melyet felhoz, olyan, melyet az előtt a fórum előtt, a mely előtt felhozza, beigazolni uem képes. Ez tehát a vádaskodóra lehet kellemetlen. De ne méltóztassék ezért a felelősséget reánk: a szabadelvű pártra hárítani. (Helyeslés. Ügy van! jobbfelől) De, t. ház, ha azután a vádak egész sorozatát veszszük, melyek arra vonatkoznak, hogy ez a kormányrendszer a megyei institucziót, a szabadság védbástyáját tönkre tette, hogy ez által a szabadság biztosítékait kevesbítette, akkor ebből a tekintetből csakugyan új momentumot, melyre már nem reflektáltak volna előttem sokkal illetékesebbek — nem birok felfedezni. De nem is bocsátkozom a kérdés ezen részének taglalásába; mert e tekintetben át nem hidalható űr van közöttünk. Hiszen tapasztaljuk, hogy vannak, a kik még ma is lehetségesnek tartják azt, hogy felelős parlamenti kormányzat mellett lehet olyan közbeékelt testület, mint a minők a megyék azelőtt voltak, és mellette megállhat a felelősség elvének igazi alkalmazása is a központi kormánynyal szemben. Ezekkel szemben azonban csakugyan bajos, sőt majdnem lehetetlen a kapaczitáczió, miután az elvi alap azonossága teljesen hiányzik. Egyébként én magam is igen mulattam azon szerfelett elmés hasonlaton, a mit Eötvös t. képviselőtársam a megyékre vonatkozó elbánásunkban látott, azt mondván, hogy hiszen ennek a szegény megyének olyan a sorsa, mint a betegé a kuruzslóval szemben : meg is köpölyözik, vért is eresztenek rajta, enni sem adnak neki, és még is azt kívánják, hogy gyógyuljon meg. Igenis, t. képviselőtársam, csakugyan megtörtént a megyékkel az, hogy azon hivatásuk, a melylyel azelőtt bírtak, megváltozott a kor követelményei folytán; de orvosi szerepre, a mi részünkről, senkisem vállalkozott. Avagy gondolja-e ma valaki, hogy lehetséges egy egészséges adórendszer, ha az adókezelés továbbra is a megyék kezében marad ? Lehetséges-e a közérdeknek megfelelő judikatura kifejlődése, ha a bifurkáczió meg nem történik vala? Lehetsé-
