Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.
Ülésnapok - 1892-538
588. országos ülés 1896. január 21-én, kedden. 257 pont, s ez az, a mely mindjárt a kiinduló pontot képezte, s az ebben fenforgó tévedés felderítését nem kívánom egy perezre sem elodázni. (Sálijuk! Halljuk!) A képviselő úr felhozta, hogy az ország hivatalos lapjában, a »Budapesti Közlöny* mai számának mindjárt a legelején közölve van Guttenberg lovagnak osztrák vasúti miniszterré történt kinevezése az osztrák miniszterelnök ellenjegyzésével. Azt hiszem, mindenki tisztában van azzal, hogy ez tisztán ügykezelési tévedés lehet. (Zaj a szélső baloldalon.) Visontai Soma: Egy napon ügykezelési tévedésből alkotmányunkat veszítjük el. Elnök: (Csenget.) Visontai képviselő urat rendre utasítom. Perczel Dezső belügyminiszter: Hiszen, ha szándékos lett volna a közlés, csak nem most kezdenék a vasúti miniszter kinevezésével; a Badeni — minisztérium kinevezésével kellett volna legalább is megkezdeni. (Zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Az eset úgy történt, valamint mindig történik, a hányszor a közös minisztériumok részéről van olyas valami közlendő, a mi a magyar hivatalos lapba felveendő, a mint a közös hadügyminiszter rendeleti lapjával rendesen kell, hogy történjék is, hogy a közös hadügyminisztérium elnöki osztálya megküldte azon rendeleti lap számát, a melyben a közlönyben ma lévő katonai kinevezések, áthelyeze'sek és előléptetések foglaltatnak s a kisérő levélben meg van az, hogy kérik, hogy a csatolmányokban lévő közleményeket a »Budapesti Közlöny«-ben is szokott módon közhírré tenni szíveskedjék; hozzáteszi azt is, hogy a »Wiener Zeitung«-ban a közhírré tétel január 21-én fog történni. Ezen nyomtatott példányában, a rendeletek lapjának, volt egy félíves iromány, a melyben foglaltatik ő Felségének szóban lévő legfelsőbb elhatározása. Tehát a közlésnek tisztán az az oka, hogy kényelmi szempontból ott nem nézték meg, hanem az ott elkészített példányokból, melyeket szétküldtek, egy példányt csatoltak ehhez s ezt küldték ide Budapestre, és itt közölték, s mintán itt szintén nem vették észre, .... Thaly Kálmán: Miért nem csapják el a szerkesztőt ?! (Zaj a szélső baloldalon.) Perczel Dezső belügyminiszter:... az itt közzé lett téve. Tehát tisztán ügykezelési tévedés az oka, a mint ezt holnap a »Budapesti Közlöny« a maga részéről ki fogja jelenteni. (Zaj a szélső baloldalon.) Azt hiszem, hogy ebben alkotmánysértést, vagy az alkotmánysértés szándékát senki jóhiszeműleg látni nem képes, és egyszerűen expediczionális tévedésnek kell az egészet tekinteni. KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XXVIII. KÖTET. Ezt kívántam a dolog felderítése végett a t. ház, tudomására hozni. (Helyeslés a jobboldalon. Zaj a szélső baloldalon.) Thaly Kálmán: A szerkesztőt el kell mozdítani! (Zaj.) Perczel Béni jegyző: Kóla János! Kóla János: T. ház! (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) Ide s tova négy hónapja annak, hogy ez a költségvetési vita folyamatban van. Ez igen sajnos; ez a parlament tevékenységét nagyban paralizálja, lenyűgözi, és arra bír engem ; hogy én lemondjak elmondásáról nagyrészben azoknak, miket mondani akartam, és csak egy igen rövid kijelentésre fogok szorítkozni, kérem erre vonatkozólag a háznak szíves türelmét és figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Közbejött gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam karácsonyi czikke, közbejött azután az azt pótló, itt a képviselőházban elmondott beszéde, a mely én reám oly benyomást tett, mintha bal kezével részben vissza akarta volna venni azt, a mit a jobb kezével nyújtott. Azonban a kormány részéről erre adott válasz egészen megnyugtatott engem abban a tekintetben, hogy a dolgok menete rendes lefolyást fog venni. Azonban én csalódtam, mert, különösen a közjogi ellenzék részéről, a vita ugyanazon modorbán, és ugyanazon mederben folytattatik, úgy, hogy valóban nekünk még csak tájékozó kilátásunk sem lehet arra, hogy ezen költségvetési vitának mikor lesz vége, pedig a békeajánlat a legjobb kilátásokat ígérte arra nézve, hogy épen a t. ellenzék igényének elég fog tétetni, hogy itt a házban tárgyalás alá fog kerülni a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat és a választások feletti bíráskodásról szóló törvényjavaslat, én nekem e részben csak azt kell kijelentenem, miszerint a jelen időpontban, szerintem, a leghazafiasabb, a mit kívánunk, az lehet, hogy ezt a költségvetést tárgyaljuk le, és azután térjünk át a közigazgatási bíráskodásról, és végül a választások feletti bíráskodásról szóló törvényjavaslatok letárgyaíására. Én e részben a nemzeti párt iránt teljes bizalommal viseltetem; sajnálom azonban, hogy ezen bizalmat a közjogi ellenzékkel szemben nem táplálhatom. Madarász József: Nem is kérünk belőle! Kóla János: Eötvös Károly t. képviselőtársam a tegnapi, Kolozsváry-Kiss István t. képviselőtársam pedig a mai beszédével igen élénk hangulatban tartották a t. házat; de ez a hangulat teljességgel nem alkalmas arra, hogy a parlamenti munkásságot előmozdítsa, és még kevésbbé arra, hogy a parlament tekintélyét emelje. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Méltóztassék tehát, ha annyi panasz van, utat nyitni arra