Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-538

24 g 538. országos ülés 1896. január 21-én, kedden. tessék az a házasság fűzfa alatt, (Zajos derültség.) oly gyermekeket kell nevelni . . . Elnök: (Csenget.) Csak arra kérem a t. képviselő urat, (Halljuk! Halljuk!) ha szíves volna előadását szorosabb összeköttetésbe hozni a szőnyegen levő költségvetéssel. (Élénk derült­ség és tetszés.) Kolozsváry-Kiss István: Bocsánatot ké rek, talán rosszul fejeztem ki magamat. Sajnos, mindazok az emlékek és nyomok meg vannak semmisítve, a melyek azt bizonyítanák, hogy őseink mikép kötötték a házasságot. Nem rossz értelemben hoztam én eat fel, (Derültség.) csak arra akartam hivatkozni, hogy azon igazi ma­gyar szellemien nőjön fel a nemzedék, a mely­ben hazánkat meghódították és megalapították. (Helyeslés a ssélső baloldalon.) De nem akarom a t. házat tovább fárasz­tani. (Halljuk! Halljuk!) Tagadkatlan az, hogy mihelyt a néppártról annyit nem írnak, mihelyt a néppártot annyira nem támogatják azzal is, hogy ijesztenek vele, nem kell tőle tartani, mert, bocsánatot kérek, erre megint van nekünk egy történelmi kútforrásunk, hogy legjobban irtotta ki a boszorkányságot Kálmán király épen azzal, mikor azt mondta: de strigis verő, quae non sünt, ne questio fiat. T. ház! Az, hogy mindig emlégetik, mindig pro és kontra a kormánypárt ijeszt a néppárttal, meg megfor­dítva, bizony, ez is, a néppárt irányában jó kortesszolgálat. Divatba hozzák. Megvan nekünk, t. ház, ősi tradicziónk­ban, tökéletesen nemzeti fajunk vérébe beoltott százados türelmességünk. Megvolt még 48 előtt is a konzervatív államférfiakban is, mint Des­sewffy Aurélben, az az igazi nemzeti tapintat, a mely egyáltalán nem akart az ultramontaniz^ musnak szolgálni, és ép a vallásfelekezeti tör­vényekben igazán nemesen segítő szerepük volt. Én azt hiszem, t. ház, hogy ideje, hogy a pártok visszatérjenek, eltekintve az egyházpoli­tikától, azon működési talajra, a hova köteles­ségük utalja. Az ellenzék legyen ellenzék, és tegye meg a kötelességét itt, a túlsó oldal pe­dig tegye meg szintén, a mi kötelessége. Ha nem is fogadtatnék el az az igazán szép és nemes ajánlat a békére, a mely tétetett, és a mely a miniszterek által kissé óvakodva fogad­tatott, akkor is azt hiszem, az ellenzéknek azon az alapon az együttműködés lehetséges lesz. Ha az egész ellenzék együttműködik, mi jót a javaslat magában foglal, hogy tudniillik jó és tiszta választásokat kell csinálni, a kormány­pártot az ellenzék is mindig rákényszerítheti. ÍM nem fogadom el a belügyi költségve­tést. (Zajos helyeslés a ssélső baloldalon.) Balogh Géza jegyző: Hodossy Imre! Hodossy Imre*. T. ház! (Halljuk! Halljuk! Zaj. Elnök csenget.) A belügyi költségvetés azon szervezetről gondoskodik, a mely az adininisz­trácziónak szűkebb értelemben véve, vagyis a közigazgatásinak ellátására van rendelve, termé­szetes tehát, hogy ezen költségvetés tárgyalá­sánál legelőször merült fel azon kérdés, hogy azon szervezet, a mely hazánkban a közigazga­tás ellátására van rendelve, már saját szerveze­ténél fogva, de aztán alkalmazásánál fogva is, miként felel meg czéíjának, rendeltetésének. És én kénytelen vagyok már mindjárt most előre kimondani, hogy az én szerény nézetem szerint kétségbe vonandó az, hogy ezen szervezet úgy már saját természeténél fogva, valamint különösen alkalmazásánál fogva ezen czéíjának Magyar­országon megfelelne- (Úgy van! a baloldalon.) Mi a közigazgatásnak fő czélja, feladata? Nem szándékom disszertációba bocsátkozni, de azt az egyet bizonyosnak tartom, hogy a leg­főbb czélja és feladata a közigazgatásnak a polgárok erkölc i és anyagi jólétének általános ápolása és honpolgári jogaiknak általános védelme. Ez kétségtelen. Már most nézzük t. képviselő­ház, hogy a mi közigazgatási szervezetünk ennek a czélnak, ennek a feladatnak megfelelhet-e, akár szervezetét, akár alkalmazását tekintjük. A mi közigazgatási szervezetünknek sark­pontja a főispán, a kinek kezében a legnagyobb hatalom központosul, és a ki a közvetítő közeg felfelé. Már most törvényeink szerint, mi a fő­ispánnak ezen helyzetében a legfőbb jellege ? A törvény maga kimondja, hogy a főispán a központi kormánynak bizalmi férfla. Kétségtelen az, hogy az állami életben és a közigazgatás ban nem ritka az összeütközés a nagy közön­ség érdekei és a központi hatalom érdekei között, mert hiszen védelemre van szükségük a honpolgároknak a központi hatalommal szemben is, és a közigazgatásban, annak szervezetében kell olyan intézkedéseket keresni, a melyek itt is megadják a honpolgárnak a maga jogaira nézve a védelmet. De a midőn a közigazgatás­nak sarkpontját, legfőbb elemét képező főispán első sorban a központi hatalomnak bizalmi közege, vájjon akkor mi áll itt elő? (Halljuk! Halljuk!) Igen természetes, hogy az, a ki első sorban a központi hatalomnak közege, első kötelességé­nek és feladatának mindig és mindenkor azt fogja tekinteni, hogy a kormánynak, a központi hata­lomnak érdekeit védje, azok mellett exponálja magát és az ő szemében úgy az adminisztráczió általában, valamint a honpolgároknak jogai is nagyon alárendelt érdeklődést fognak ébreszteni. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) De midőn a főispánt úgy látjuk, mint nem a polgárok jólétének ápolására és jogainak védelmére első sorban rendelt közeget, hanem

Next

/
Thumbnails
Contents