Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-528

528. országos ülés 189G. január 9-én, csütörtökön. 19 de én úgy hiszem, hogy ennek bizonyítása teljesen felesleges is, mert az igen tisztelt miniszterelnök úrnak minden cselekedete, minden nyilatkozata igazolja ezen osztály felállításának múlhatatlanul szükséges voltát. Én már a múlt alkalommal kifejeztem azoa aggodalmamat, hogy a miniszterelnök úr, a mint cselekvési módját figyelemmel kísértem, kiteszi az országot annak, hogy egyszerre olyasvalamivel, különösen pedig olyan közjogi tényekkel lepi meg az országot, miket azután igen nehéz jóvá tenni. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) így történt a múlt alkalommal is, a mikor ő Felsége házi miniszterének czímét Magyarországra is kiterjesztette, a mi pedig a mi közjogunk szerint nem létezett, és nem létezik mai nap sem. (Igás! Úgy van ! a szélsőbalon.) Sokkal stilyosabb azonban az a meglepetés, a melyben most részesített minket, — nem kételkedem, a legjobb, a legnemesebb szándékkal — azt gondolván, hogy ő előmozdítja a magyar királyi udvartartás dolgát azzal, ha egy udvarnagyot neveztet ki. Pedig tökéletesen igaza van gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak, hogy ez nemcsak nem előmozdítása, hanem egyenesen olyan csorbítása annak az ügynek, hogy az ellen a leghatározottabban tiltakoznunk kell, mert világosan ki van mondva, hogy az az udvarnagy, még ha nem olyan kis részét képezné is a magyar udvartartásnak, mint a minő, hanem, ha teljesen önálló volna: még akkor is csak arra van hívatva, hogy a főudvarmester távollétében azt minálunk helyettesítse. Tehát ez a magyar udvartartásnak teljes tagadása. A t. miniszterelnök űr hivatkozik arra, hogy elődei is konstatálták, hogy a magyar udvartartásnak szükségét ők be nem látják, és ezt egészen ő Felsége magánügyének tekintik. Engedelmet kérek, akárhány előde mondta is, ez ellen maga a magyar közjog a leghatározottabban ^tiltakozik. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Es a mi költségvetésünkben benne van a magyar királyi udvartartás, és nem egy magyar királyi udvarnagy, és nem egy helyettes. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Méltó/.tassanak kezökbe venni az 1867-iki kiegyezési tárgyalásokat, látni fogják,hogy azok, — a kik sokkal őszintébben védelmeztek a 67-es kiegyezést, mint önök, mert hisz ők alkották, — mily kényesek voltak erre a pontra nézve, mennyire ügyeltek arra, hogy a magyar király méltósága semmiképen ne konfundáltassék az osztrák császári méltósággal. És azért inszisztált Deák Ferencz, hogy az udvartartáshoz való járulásunk ne legyen egy fillérrel sem kisebb, mint a mekkora az osztrákoké, hogy ez által is ki legyen fejezve az a gondolat, hogy a magyar királyság, mint önálló monarchia, teljesen egyenlő, és egy hajszálnyira sincsen alárendelve az osztrák császár méltóságának. Ez az, a mi ezen új intézmény által meg van sértve. A mi Ugron Gábor tisztelt barátom határozati javaslatát illeti — a melyhez én feltétlenül hozzájárulok — (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) én nem kutatom, hogy mennyire felelős miniszter ma Badeni, vagy egyáltalán az osztrák kormány s mennyiben nem. Bizonyos, hogy ez első sorban az osztrák szomszédokat illeti, minket csak annyiban, a mennyiben az Ugron Gábor t. képviselőtársam által idézett szakaszok feltételéül szabják a kiegyezésnek. De én más szempontból is járulok ahhoz a javaslathoz, melynek lényege abban kulminál, hogy a t. kormány szűntesse be a gazdasági tárgyalásokat Ausztriában, nemcsak azon bizalmatlanságnál fogva, melylyel a jelenlegi t. kormány iránt viseltetem, hanem egy másik főoknál fogva, mert azt hiszem, hogy mikor oly fontos kérdésekről van szó, melyek egy nemzet egész közgazdasági életére terjeszkednek ki, ott legalább annyit megkövetelhet az ország egy parlamenti kormánytól, hogy mielőtt azon tárgyalásokba belebocsátkozik, ismertesse meg a parlamenttel azon irányelveket, melyek alapján a kiegyezést létre akarja hozni. De hogy minket újból kitegyen a meglepetéseknek, hogy tárgyaljon, megállapítson törvényjavaslatokat, összeállítsa azok mellett a többséget és azután ide jöjjön, mintegy kényszer helyzetbe hozva a parlamentet az utolsó perczekben: engedelmet kérek, ez a parlamentáris alkotmányos kormányzatnak tagadása. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Igen jó! értem, hogy mikor bizonyos tekintetben nemzetközi tárgyalásokról van szó, részletekbe itt nem bocsátkozhatok a kormány. Nem mondhatja el, hogy ebbeu és ebben a dologban ennyit és ennyit engednek, elfogadom, ha pedig nem, nem. De a fődolgokat, a melyeket ki akar eszközölni, kellett volna, hogy előzetesen ismertesse meg a parlamenttel. Idézhetnék példákat, de hisz lesz még alkalmam ezekről részletesebben beszélni a költségvetés folyamán is az illető tárczáknál. Egyelőre beérem enuek rövid jelzésével. Hanem miután már ennél a rovatnál felszólaltam és foglalkozom a miniszterelnök úr nyilatkozataival, engedje meg, hogy megjegyezzem, hogy szerintem a közvélemény mai nyilatkozatával nem lesz teljesen megelégedve, mert a mint én láttam a közvéleményt úgy az életben, mint a sajtóban, egészen mást várt a t. kormányelnök úrtól. A kormányelnök úr tudniillik új év napján egy oly nyilatkozatot tett, a melylyel az egész ország, sőt a külföld is fog-