Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.
Ülésnapok - 1892-537
228 * 537 * országos ülés 1896. január 20-án, hétfőn. mányzati ágak keretében elő nem fordulnak ; de azt teljes nyugodtsággal merem állítani, hogy sehol a legfőbb kormányhatósági túlkapásoknak ós visszaéléseknek oly tág tere nem nyílik, mint itt, és hogy a mai kormányzati ágban elkövetett visszaélések ezekkel egy kategóriába nem sorozhatok, s ezekkel egyenlő fontosaággal nem bírnak, mert ezek a visszaélések az állampolgároknak legféltettebb kincsét, az alkotmányosságból folyó közjogi szabadságát, jogát és érdekét sértik és érintik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. belügyminiszter úr múltkori felszólalásában az ezen oldalról felhangzott panaszok ellen jónak látta azzal védekezni, hogy nem újak e vádak, mindig voltak panaszok a belügyi kormányzat ellen. Ez igaz, de ez nem bizonyít a belügyminiszter úr és az ő jó kormányzata mellett, hanem ellenkezőleg, bizonyít ellene, mert bizonyítja, hogy tudta a panaszokat, és nemcsak, hogy nem orvosolta azokat, sőt ő alatta a központi kormányzat hatalmi túlkapásai oly mértékben mutatkoznak, a melyekhez hasonló még eddig nem találkozott. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ismerem én azt a kifogást, helyesebben reáfogást, mely az ellenzék részéről felhozott sérelmeknek és visszaéléseknek felsorolását egyedül mint ellenzéki animózitást tűnteti fel. De ha ezzel szemben hivatkozom arra, hogy legtöbb esetben a panaszolt tényeknek valódiságát még a kormány is elismeri, s legfeljebb azoknak fontosságát vagy az azokból vont következtetések helyességét igyekszik elvitatni, ha hivatkozom azon ritka egyértelműségre, mely ezen dolgok megítélése tekintetében az ellenzék minden árnyalata, minden tagja részéről kifejezést nyer: az említett ráfogás ellen minden védekezés feleslegessé válik, és pedig annyival inkább, mert észszerűleg és jóhiszemtíleg a ház tagjainak közel felét képező ellenzéki férfiakról — kiknek hazaszeretete semmi esetben sem áll a kormányt támogató képviselőké mögött — fel nem tehető, hogy tisztán animózitásból említsék fel azokat a panaszokat, a melyek erről az oldalról felhozattak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Sajátságos, hogy a belügyminiszter x\r, midőn valami dolgot jól akar megnevezni, azt a közélet alantas köreiből vett elnevezéssel jelöli meg. Azt mondta ugyanis a belügyminiszter úr minapi felszólalásában, hogy a legjobb kortes a jó közigazgatás. Én nem tudom, hogy a közigazgatást jó kortesnek mennyire lehet nevezni, ezt a belügyminiszter úr jobban tudja, mint én. Én nem tehetek föl mást, mint hogy a belügyminiszter úr jó közigazgatás alatt azt értette, hogy jó törvényeket kell alkotni, s a meglevőket pontosan, a törvény értelmében szigorúan kell végrehajtani. Tekintsünk vissza a legutóbbi törvényhozási működésünkre: én olyan törvényt, mely a közigazgatást javította volna, nem ismerek. Olyan törvényt, mely a közigazgatási közegekre újabb terhet ró, mely a jó közigazgatást megnehezíti, nagyon sokat tudok. (Úgy van! a a ssélső baloldalon.) De tán a belügyi kormányzat abban exczellált, hogy legalább az eddigi törvények végrehajtassanak? Hát ott van 1883 : I. tcz., mely a tisztviselők minősítéséről szól, mely bizonyára igen fontos kelléke a jó közigaztásnak. E törvény 23. §-a arra utasítja a belügyminisztert, hogy a gyakorlati közigazgatási vizsga letételéről szabályzatot alkosson. Történt-e ez irányban valami? Semmi! így azután a kellő qualifikáezióval nem biró tisztviselő vak eszköze a kormány bizalmasának, a főispánnak, mert minden pillanatban ki van annak téve, hogy qualifikácziójának hiánya miatt elbocsátják. Igaz, hogy szatira, hogy a közigazgatási tisztviselők qualifikáczióját törvénynyel szabályozzuk, de a főispántól nem kívánunk képességei, és úgy az bíráskodik olyak felett, kiknek legutolsója is nagyobb képességgel hír, mint ő maga. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Ott van a közegészségügy, mely szintén a belügyi kormányzathoz tartozik. Mit látunk e téren? A gyermek-halandóság dolgában roszszabbúl állunk, mint ezelőtt 20 évvel. A lelenczházak, kórházak a legeli)agyatottabb állapotban vannak, egyes községeket a gyógyköltségek tönkre tesznek. És a kivándorlás megakadályozására tett-e valamit a belügyi kormány? Egész megyék néptelenednek el, s e részben semmi közigazgatási intézkedést nem látunk! Naponként olvasunk szerencsétlenségekről, melyeket elmebetegek vagy magukban, vagy másokban tesznek, s gondoskodtak-e arról, hogy ez országban, a hol annyi az elmeháborodott, megfelelő számú tébolyda legyen ? (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Vagy hivatkozhatik-e a belügyi kormány a fennálló törvények lelkiismeretes végrehajtására? Csak a legutóbbi példákat nézzük. Ott van a csongrádi eset, hol a miniszter maga is beismerte, hogy a törvényt meg nem tartotta, szerinte azért, mert akkor a tisztújítás kellő időben meg nem történt volna. De a miniszter indokolhatja-e a törvényszegést akármivel ? Ott vxn legutóbb a budapesti illemhelyek kérdése. Nem akarom e rossz illatú ügyet újból is szellőztetni. Ott van a miniszternek a fővárossal szemben való eljárása a csont- és rongyszedés dolgában. A főváros e tárgyban alkotott egy szabályrendeletet, melyet jóváhagyás végett felterjesztett a belügyminiszterhez, ő ezt a legutóbbi napok-
