Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-537

2S2 537. országos fllés 1896. január 20-án, hétfőn. ezt így fogta fel az egész ország, és meg I vagyok róla győződve, hogy czikkének azt a ' részét, a melyet ő különösen megfontolandónak, j és figyelembe ajánlandónak tartott, hogy tudniillik az ország ne mutassa fel ezredéves ünnepén állapotaink ziláltságát semmi tekintetben, hanem együtt és egyesült erővel iparkodjék egész Európa és a világ előtt megmutatni azt, hogy itt egy nemzet ezredéves fennállásat üli meg, és egyszersmind kész arra, hogy egy újabb ezredévre jövőjét megalapítsa. Ismétlem, meggyőződésem az, hogy ezt az egész ország megértette és követni fogja. Ez az, a mit gróf Apponyi Albert első sorban kivánt megértetni. De a mi a kérdés ama részét illeti, a mely az egész évi sikeres és békés együttműködés keresztülvitelét, az egész év folyamán a kölcsönös bizalmat illeti, azt gróf Apponyi Albert igen tisztelt képviselő úr nem képes a maga részéről sem indítványozni, sem megtenni; az a kormánytól függA kormány kötelessége oly intézkedéseket tenni, a melyek a nemzetben bizalmat keltenek a kormány iránt, de meg kell vállain, hogy erre eddigelé a kormány részéről még a legkisebb lépés sem történt meg. Véleményem szerint már az is elhibázott dolog volt, a mikor az egész milléniumi ünnep megülésének ügyét a hivatalos Magyarország kezébe tették le. (Helyeslés a bal- és szélső haloldalon.) Mert hiába, a viszonyok oda fejlődtek, hogy ma Magyarországon a hivatalnoki kar egészen külön apparátust, külön kasztot kezd alkotni, a mely csak nehezen tudja megnyerni a közönséget az együttműködésre. Ezt kerülni kellett volna. Elismerem, hogy a tulajdonképeni vezetés, a beosztás, s a szükséges munkák legjobban vihetők keresztül ezzel az apparátussal, de ez nem azt jelenti, hogy mindent annak kezébe kell letenni, hogy azután az osztogassa a kegyeket belátása szerint, (Úgy van! Úgy van! balfelől.) az vezesse az egészet, mert utóvégre a hivatalos Magyarország még nem Magyarország önmagában; akkor válik csak Magyarországgá, hogy ha ahhoz az egész Magyarország csatlakozik. És, habár azt részemről elhibázott dolognak tekintem is, de ezen mégis segíteni lehet. T. barátom, gróf Apponyi Albert, gondolom, arra utalt, hogy ilyen eljárást kellene a kormánynak inicziálnia, de a maga részéről azonkívül, az ellentét, mely a pártok közt van, lehetőleg elsimuljon, hozzá tette azt a föltételt is, hogy a kúriai bíráskodásra vonatkozólag a kormány a maga jóindulatának és jóakaratú hozzájárulásának adja tanúbizonyságát, a mi által reméli, hogy a pártok bizalmát meg fogja a kormány nyerni. Az utóbbira vonatkozólag meg kell vallanom, hogy osztom Herman Ottó t. barátonmak azt a nézetét, hogy a kúriai bíráskodás és az ezredév nincs egymással igen nagy összeköttetésben. De tovább megyek. Kétségesnek tartom azt, vájjon az a megoldás, mely a kúriai bíráskodással a választások tisztaságára ezéloztatik, megfelelő lehet-e? Nekem volt alkalmam igen magas állású bírákkal beszélni e tárgyban. Azok rendkivííl félnek ettől az egész dologtól, mert azt hiszik, hogy az a bizalom, mely a bírói kar iránt ma van, ha ők a politikába bele fognak mélyedni, megrendül, a mi által az egész bírói kar veszít a maga súlyából. De van ennek még egy másik oldala is. A jelenlegi bírói kar ugyanis az érvényben levő törvények következtében sokkal nagyobb mértékben van kötve a formákhoz, mind a dolgok lényegéhez. Már pedig, különösen a képviselőválasztási kérdésekben, nem a formák, hanem tisztán a lényeg dönt. Itt meg lehet tartani a formákat, a mint most is hallottuk, hogy azok Girálton megtartattak, és mégis a dolog lényegében lehet igen nagy hibákat, bűnöket és vétkeket feltalálni. Oly ítélkezésre van szükség, mely ezeket is mérlegeli és ezekre is fekteti a maga ítéletét. De van még egy másik dolog is, a rai abból folyik, hogy ha a formák döntenek. Ha két ügyes prókátor kézibe vesz ily kérdést, azt 5 esztendeig elhúzogatja, s itt fog ülni az a, képviselő az egész czyklus alatt, és senki sem fogja róla tudni: képviselő-e vagy sem. Nagyon meggondolandó tehát, vájjon ez a megoldás helyes-e, s nem sokkal helyesebb volna-e egy külön bíróságot állítani fel kúriai ranggal, mely semmi egyébben sem ítél, hol előmenetel többé nem lehet, s oly férfiakból állíttatnék össze, kik individualitásuknál, érdemüknél és ismert jellemüknél fogva meg is érdemlik a bizalmat. Nem is akarok szólni arról, hogy a parlamenti tagok feletti bíráskodás királyi bíróságokra helyesen ruházható-e vagy sem, mert ez princzipiális kérdés. Lesz alkalma a t. háznak ezzel bővebben foglalkozni. Most csak azt kívánom megjegyezni, hogy megtörténhetik, hogy daczára annak, hogy ez az én nézetem és felfogásom, én is elfogadom a kúriai bíráskodást azért, mert hiszem, hogy a jelenlegi zilált állapotnál még is csak jobb. Az én meggyőződésem szerint gróf Apponyi Albert felszólalásának súlya leginkább odateijed, hogy ő azt óhajtotta volna, hogy Magyarországnak minden pártja oly helyzetbe jusson a millénium előtt, a melyben egymás iránt bizalommal és jóindulattal viseltetvén, semmi tekintetben se legyenek megakadályozva abban, hogy a millénium iránti érzelmüknek együttesen is kifejezést adhassanak. Ez azonban a kormánytól függ, mert bizonyos fokig érdekében is áll, a mint azt gróf Sza-