Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.
Ülésnapok - 1892-534
150 534. országos ülés 1896. január 16-án, csütörtökSa. innen marad azon természetes határokon, a melyek közé ezen jogot szorítani kell, vagy nagyon is túlmegy azokon. Tudnék mind a kettőre példát felhozni. Tudok példát arra, hogy noha egy törvény, az 1877: XX. tcz., mely a gyám- és gondnoksági ügyekről szól, elrendeli, hogy az árvapénzek és pénzértékek a községektől átvétessenek, és a törvényhatóság, a vármegye pénztárában kezeltessenek: van vármegyéje ezen országnak, hol a törvénynek ezen intézkedését, teljes tíz éven keresztül nem hajtották végre; pedig hogy nincs végrehajtva, azt a miniszternek tudnia kellett volna, ha nem egyébből, abból, mert törvény rendeli azt is, hogy az árvapénztárak évi számadásai alkalmával a pénztári mérlegek a belügyminiszterhez felküldendők. Tudok viszont esetet, t. képviselőház, (Halljuk!) hol meg az ellenőrzési jog és kötelesség örve alatt a kormány egyenesen a községnek törvényben biztosított önkormányzati jogát támadja meg. T. képviselőház! A belügyi költségvetés tárgyalása alkalmával azokra, a melyek ezen költségvetésben foglaltatnak, én ezúttal bővebben kiterjeszkedni nem szándékozom. Azonban van még egy kérdés, a melyet érinteni kívánok; érinteni kivánok pedig azért, mert bár az magában a költségvetésben benn nem foglaltatik, de mégis olyan, a mely szigorúan a belügyminisztérium ügykörébe tartozik. Kisjelentőségíí, nem nagy politikai kérdés ez, ezonbau általános érdeklődésnek a tárgya. (Halljuk! Halljuk!) Ez a cselédrendtartäs kérdése. Más alkalommal is a költségvetés tárgyalása során foglalkoztam én ezzel a kérdéssel, kérvén a belügyi kormánytól az e téren országszerte felhangzó jogos panaszok orvoslását. Azt hiszem, t. ház, nem az én feladatom a bajnak forrását és az orvoslásnak módját keresni; én eleget teszek kötelességemnek, ha erre a kérdésre a figyelmet felhívom, de mindamellett méltóztassék megengedni, hogy nagyon röviden nézeteimet a baj forrására, talán az orvoslás módjára nézve is előadjam. (Halljuk! Halljuk!) Cselédrendtartási törvényünk meghozatala óta én ebben a tekintetben kétirányú fejlődést tapasztaltam: más a fejlődés a gazdasági külső, és más a belső, a házi cselédség tekintetében. A gazdasági külső cselédeknél, legalább az ország azon részén, a hol én ezekkel ismerős vagyok, (Egy hang a szélső baloldalon: Mindenütt!) a külső cselédségnek egy jogos panaszával találkozunk, azzal nevezetesen, hogy ez a tanyai gazdasági cselédség lakásviszonyok tekintetében, különösen némely zsidó gazdagságokban, a legszomorúbb helyzetben van; (Igás ! (Úgy van ! a szélső baloldalon.) mert nemcsak az egészségügy, de | az emberiség követelményei sincsenek a eselédlakások berendezésénél figyelembe véve. A belső, a házi cselédségnél pedig ellenkező a fejlődés; azt tapasztaljuk nevezetesen, hogy ez a cselédség a gazdának ma már a fejére nőtt A hibának, a bajnak kútforrása szerintem nagyrészben keresendő a cselédszerző, intézeteknél, ezen intézetek alkalmazottainak mert hogy az intézeteknek minél nagyobb forgalmat biztosíthassanak, sok esetben ezek maguk bujtogatják a cselédet helyeiknek gyakori változtatására. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon) Épen -ennél fogva a legszigorúbb rendszabályokat vélném ezen intézetekkel szemben életbeléptetendőknek, sőt a hol lehet, a cselédközvetítési intézményt egyenesen hatóságivá tenném. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) ; A baj kútforrásának tartom én azt is, hogy a mi cselédrendtartásunkban a normális szolgálati idő rendkívül rövid időre, egy hónapra van szabva. A régibb időben a cseléd, úgyszólván, az általános szokás szerint, évszámra szegődött. A mi törvényünk a szolgálati időt, ott, hol ellenkező szerződési kikötés nincs, egy hónapban állapítja meg. Es ez ,annyira gyakorlattá fejlődött ki, hogy ma már igazán ritkaság az, én talán nem is tudok rá esetet, hogy belső, házi cseléd másképen, mint egy hónapra, szegődnék. Szigorú intézkedéseket vélek felállítandóknak szemben azon cselédekkel, a kik a szolgálati időt gyakran elhagyják; szigorú intézkedést azon cselédekkel szemben, a kik gyakran, huzamosabb időn keresztül, mint faczér cselédek, hely nélkül vannak, és ezek közt különösen azokkal szemben, a kik nem is helybeli illetőségűek. > Ismétlem, t. ház, nekem nem tartozhatik feladatom körébe, hogy e kérdésnek bővebb fejtegetésébe bocsátkozzam, nem tartozhatik feladatom körébe az, hogy e bajnak kútforrását keressem, hogy annak orvoslási módját rendszeresen és részletesen előadjam, esak óhajtottam ez alkalommal is ezt az országszerte közérdeklődéssel találkozó kérdést a t. belügy-* miniszter árnak figyelmébe ajánlani. Egyebekben a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Illyés Bálint jegyző: Várady Károly! Várady Károly: T. ház! Mindenekelőtt kénytelen vagyok konstatálni azt, hogy a t. belügyminiszter úrnak, a kinek épen költségvetését tárgyaljuk, sehogy sincsen szerencséje, és minden tekintetben a legnagyobb pech üldözi. Így, t. ház, az ő eljárása odakint felkeltette az országos vihart, amelyet tegnap Apponyi I Albert gr. t. képviselőtársam beszéde említett;