Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-533

\ ^g 583. országos ülés 1896. január 15-én, szerdán. intézkedésekről most bővebben nem szólok, mert ezeknek megvalósítása nagyobbrészt a közigazgatási bíróságról alkotandó törvénynyel függ össze és én, a ki, mint később meg fogom mondani, a kítria bíráskodásáról szóló törvényjavaslatnak a prioritást szeretném megadni, teljesen megelégszem azzal, ha ezek a fegyelmi intézkedések egyelőre függőben maradnak s csuk azután pótoltatnak, mikor a közigazgatási bíróságot fogjak szervezni; csak röviden jelzem, hogry azok abból állanak, hogy ágy a választás vezetésével megbízott közegeknek, mint minden hatóságnak választási ügyekkel összefüggő viszszaéléseiben a fegyelmi keresetnek felebbezése ne a miniszterhez, hanem a közigazgatási főtörvényszékhez menjen. Sokkal nagyobb fontossággal bírnak azonban azok az intézkedések, a melyek a választási jog ellen elkövetett visszaéléseknek büntetőjogi megtorlására vonatkoznak. (Halljuk! Halljuk!) S én itt első sóiban a büntető törvénykönyv 183. szakaszában foglalt bűntényeknél, a melyek a szavazatszedő küldöttségek elnökeinek és szerzőinek eljárására és a részükről elkövethető hamisításokra vonatkoznak, az elévülési határidőnek meghoszszabbítását kívánom. (Élénk helyeslés balfelől.) Az elévülési idő ott, nem tudom miért, nyolcz napra van szorítva. A dolog természete szerint ennek az elévülési időnek annyi napig kellene tartania, a hány nap fenn van tartva a választás érvényessége elleni kérvény beadására, ha pedig kérvény adatott be, e kérvény letárgyalásának befejezéséig; mert hiszen a dolog természetéből folyik, hogy igen sokszor ilyen bűntények bűnjeleire csak magának a kérvénynek tárgyalása és vizsgálata alkalmával lehet rájutni. (Úgy van! balfelől.) Azonkívül kívánom a következőt, — és erre igen nagy súlyt helyezek. (Halljuk!) A mi büntető törvénykönyvünkön végig vonul az a gondolat, a mely az összes európai törvényhozásoknál elfogadást nyert, hogy a bíró rendkivííli enyhítő körülmények fenfoigása esetén, nem csupán a törvényben előírt büntetésnek legcsekélyebb fokozatát alkalmazhatja, hanem alkalmazhatja az azt közvetlenül követő büntetési nemet is, tehát börtönbüntetés helyett fogházat, fogházbüntetés helyett pénzbüntetést. Én nem szólok semmit büntető törvényünk ezen szisztematikája ellen, de ha hatályos büntetőjogi felelősséget akarunk a választói joggal szemben elkövetett visszaélések esetében, akkor kivételt kell tenni ez alól a princsipium alól oly irányban, hogy a választási jog ellen elkövetett esetekben a fogházat pénzbüntetésre átváltoztatni semmi körülmények közt ne lehessen, (Élénk helyeslés balfelől.) mert olyan okokból, a miket itt fejtegetnem nem szükséges, a pénzbüntetésnek alkalmazását ilyen bűntényeknél minden ember csak kaczagja, (Úgy van! balfelől.) holott a bármi néven nevezendő szabadságvesztés - büntetésnek a kiállása bizony effektív biztosítékot képez. Már most áttérek magának a kúriának bíráskodására. Mind azok, a miket most felhoztam, megvalósíthatók a kúriai bíráskodásról szóló és a ház asztalán készen fekvő törvényjavaslatnak keretén belől. (Halljuk! Halljuk!) Hiszen a törvényjavaslat úgyis tartalmaz egy fejezetet a választási törvény reformjáról; csak azt kell meghosszabbítani annyi szakaszszal, a mennyi szükséges. De a törvényjavaslatnak magára a kúria bíráskodására vonatkozó intézkedései nem tartalmaznak az én felfogásom szerint elégséges garancziát. A törvényjavaslat ugyanis egy — nem vonom kétségbe — igen nagy jogtudományi értékkel bíró elvi indokolás alapján — a kúriának bíráskodását bizonyos taxatíve felsorolt esetekre szorítja, a melyeket három szempontra lehet visszavezetni. Első csoportja az eseteknek az, midőn maga a jelölt követi el a panasz alapjául szolgáló visszaéléseket, a harmadik — a második átugrásával mindjárt a harmadik csoportot mondom meg — olyan eseteket foglal magában, midőn a választási elnök bizonyos formaságokat mellőz, a melyeket a törvény, mint garaneziákat állapít meg. Az eseteknek ebben a két csoportjában az a közös elv érvényesül, hogy az azokban foglalt téayálladék megállapítása esetén nem képezi további vizsgálatnak tárgyát az, váljon a panaszlott visszaélések a szavazatok számarányára gyakorolnak-e befolyást és milyet ? Közben van a második csoportja az eseteknek, az, a mely a gyakorlatban a legnagyobb számot öleli fel, tudniillik mikor — a panasz tárgyát képező visszaéléseket: a vesztegetést, az erőszakot, a hivatalos visszaélést — nem a jelölt követte el, vagy ha azok nem az ő meghagyására vezethetők vissza, hanem mikor azokat más egyének követték el. Az esetek ezen csoportjában a törvényjavaslat szerint, a kúria csak akkor semmisítheti meg a választást, ha konstatálva van — számítás által — melynek minden részlete igen nagy preczizióval van kidolgozva, hogy az elkövetett visszaélés folytán nem a képviselő kapta a szavazatok abszolút többségét. Szóval a visszaélések számszerinti eredményének konstatálásától van függővé téve az, hogy a kúria ítélhessen. Ha a xzámszerinti határ nem konstatálható, akkor a törvényjavaslat intencziói szerint lehet helye a képviselőház ítélkezésének, a mely nem köti magát egy bíróilag megállapított tényálíadékhoz, hanem a mely a helyzet ismeretéből le-