Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-532

98 582. országos íilés 1896. január 14-én, kedden. horvát nemzet érzületének minden fullánkját a maga fejére zúdítsa. S az a felfogás maga, a mit a t. miniszter úrtól hallottunk, a ki annyi esztendő óta köztünk él, tanúsítja és bizonyítja, hogy még ő is, a ki köztünk és törvényhozási termünkben a mi szellemünkkel oly közel érintkezésben áll, mily makacsul és szívósan ragaszkodik ahhoz, mintha Horvátország és Magyarország két egyenrangú tényező volna. Bocsánatot kérek, Horvátország Magyarországnak kiegészítő része; nagy önkormányzattal bíró része Magyarországnak, de nem külön álló ország, nem külön álló állami test, a mely azt teszi, a mi neki tetszik s ha tetszik, Bécsesel köt szerződéseket, s ha meg tetszik, Budapesttel, a mint a t. miniszter úr mondja. Horvátország százados törvényein, százados gyakorlatnál fogva, hódító fegyvereink erejénél fogva Magyarországhoz tartozik. Nem járja tehát az a fenyegetés, mert engedjen meg a t. miniszter úr, nem lehet úgy beszélni, hogy ezt a viszonyt fentartjuk, ha tetszik és nem tartjuk fenn, ha nem tetszik; mert Magyarország elég erős arra, hogy ezt a viszonyt fenn tudja tartatni, a törvényeket megtartsa és megtartassa és ez ország önállóságát, épségét és integritását megőrizze. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Azt mondja a t. miniszter úr, hogy 1861ben hivták őket Bécsbe és nem mentek; azt mondották, hogy Magyarország kiegyezésével egyúttal Horvátország kiegyezése is jöjjön létre. Nagyon természetes dolog, mert hiszen Horvátország sem a magyar királylyal, sem az osztrák császárral nem tárgyalhat. A mikor az osztrák császár számára hivták és csalogatták őket a Reichsrathba, a közös birodalmi tanácsba s Horvátország vonakodott abba bemenni s külön egyezséget nem akart kötni, azokban a horvát államférfiakban, a kik így cselekedtek, élt a történeti tudat, élt a horvát és magyar jog teljes tudata, hogy Horvátország Magyarországnak integráns része, s mint ilyen, az osztrák birodalommal másként, mint Magyarország útján, semminemű szerződést meg nem köthet. Engedjen meg a miniszter úr, mi az 1868-iki törvényt, mely Horvátországnak megadja az autonómiát, mindig és mindenkor tiszteltük. Mi egyebet azokért a nagy jogokért, a melyekkel Ausztriának egyetlenegy tartománya sem bír, s melyekkel Horvátországot Magyarország megajándékozta, — megajándékozta, ismétlem — Ausztriának igen sok tartományát, akár Csehországot is, mely gazdagságban és intelligencziában oly hatalmas, ki lehetne békíteni az osztrák birodalmi tanács kebelén belül s meg lehetne őket nyerni az osztrák állami életnek, hogy az ellenzéki szerepről lemondjon; mert oly nagy terjedelmű jogokat és kiváltságokat nyújtottunk Horvátországnak, hogy még odáig is elmentünk, hogy a horvát nemzetet külön politikai nemzetnek ismertük el és azért nem kértünk a magunk nyelvének több jogot, mint a mennyit, megosztottunk Horvátország adminisztráeziójában és intézményében a horvát nemzettel. (Úyy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Itt, az országgyűlésen a honvédség kebelében, ugyanazon jogokat, nyerte el a horvát nemzet, mint a milyenekkel a magyar bír. És mikor történt az 1867 és 1868 óta, hogy a horvát országgyűlési képviselők valaha esak egyetlen egy törekvésében támogatták volna Magyarországot, mely Magyarországnak a magyar nyelv terjesztésében, a magyar nyelvnek mint hivatalos nyelv hatáskörének kiterjesztésében előnyöket szerzett volna és egyúttal megszerezte volna a horvát nyelvnek ugyanezt? Hiszen a horvátok mindazt a jogot, a melyet kivívtak, nem maguknak köszönhetik, hanem köszönhetik a»on hősöknek, a kik 1848-ban hsrczoltak, és az 50-es és 60-as években a börtönöket megtöltötték, és azok levegőjét szívták ; köszönhetik azoknak, a, kik börtönökben szenvedve Magyarország alkotmányának visszaállítását kieszközölték. A horvátok hűségük és ragaszkodásukért és azért, hogy Magyarország ellen fordultak, jutalmul ugyanazon rabbiliticseket kapták, mint a legyőzött magyarok. Csak a magyaroknak köszönhették, hogy újból visszanyerték ezen jogokat és szabadságokat, melyekkel Ausztriának egyetlen tartománya sem bír. Azért kérem a t. miniszler urat, le kell szállani arról a magas lóról, midőn oly értelemben akarnak velünk, Magyarországgal tárgyalni, mintha Magyar- és Horvátország két egyenjogú állam volna. Horvátországban van egy politikai nemzet, a mely a magyar politikai nemzet mellett egy országos autonómiában a maga nemzeti létének hatalmas kifejtési eszközeivel bír. Ezen összes szervezetét kapta az 1867/68-iki törvények útján és kivívták a magyarok hosszas küzdelme által az osztrák czencralizáczióval és germanizáczióval szemben. Hogy a horvátok nincsenek germanizálva, azt a magyaroknak köszönhetik; valamint a magyaroknak köszönhetik azt, hogy autonómiával bírnak. Mert az az erő, melyet ők az abszolutizmussal szemben kifejteni képesek lettek volna, ha akartak volna is, oly csekélység lett volna, hogy az osztrák abszolutizmus nem bírta volna a magyar alkotmányosság behozatalára rákényszeríteni. En azért, t. ház, a horvát miniszteri költségvetést nem fogadom el, mert azt a felfogást,