Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-511

92 511. országos ülés 1895. november 22-én, pénteken. eszme, a magyar államiság eszméje, a mely a mi törekvéseinknek legfőbb tárgya, alig haladt előre, alig konszolidálódott, relatíve nem igen vagyunk jobban, mint 1848 előtt voltunk. Ugyanazokkal a félelmetes, rémííletes problémákkal állunk szemben, és ez két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy úgy mondjam, századunknak az az általános irányzata, a melyet röviden úgy lehet kifejezni, hogy nemzetiségi kérdés, a mely lidércznyomásként nehezedik minden törekvéseinkre és úgy belső, mint külső konsssolidáczióinkat megakadályozza. A másik a kormányzati felfogás teljes perverziója, a mivel a kormánypadokon és a túlsó oldalon találkozunk. (Úgy van! a bal- és szélső hátoldalon.) Minden államban a bölcseségnek netovábbja az, t. ház, hogy az állam tért foglaljon, fejlődjék és expaudeáljon. Nálunk, t. ház, épen az ellenkezője, a bölcsesség netovábbja a leszerelésnek, a lefokozásnak és egyúttal az amputácziónak politikája! (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ezt az amputácziónak a politikáját, látjuk azon capitis diminutióban, a melyet a magyar korona egyrészt az osztrák császári koronával, sőt pláne már a horvát királyi koronával szemben szenved. (Igaz ! Úgy van ! Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Látjuk ezen ampntáczió politikáját azon különféle felekezeti, nemzetiségi, oeztályi követelményekkel szemben, melyek a magyar államot elemeire akarják szétbontani, az ország egy-egy hatalmas szervét akarják megbénítani és megcsonkítani, úgyannyira, t. ház, hogy a mikre ezen fin de siécle politika tetőpontját fogja elérni, akkorra a magyar állam testéből nem fog semmi, de semmi sem maradni más, mint egy élettelen, alaktalan váz, a mit azután eltehetünk a muzeumunkba. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) T. ház ! Kénytelen vagyok a tegnapi napon történt egy kínos inezidensre visszatérni, jelesen a belügyminiszter úr enuncziácziójára, (Halljuk! Halljuk!) Régen vagyok e képviselőháznak tagja, de nem igen emlékszem oly kínos, oly szomorú jelenetre; én magam egészen el voltam telve méltatlankodástól, felháborodástól. (Közbeszólások a baloldalon: Leheteti is!) Kénytelen vagyok helyteleníteni a t. belügyminiszter úr azon kijelentését, hogy itt egy orvtámadást mentegetett. (Helyeslés balfelöl. Halljuk ! Halljuk !) Hová fogunk fajulni, hová fajúi a közvélemény,, hogyha itt az orvtámadások mentegettetnek. (Igaz ! Úgy van! Zajos helyeslés a baloldalon.) Jól tudom én, t. ház, hogy önök azt szokták mondani: »Peccabatur intra muros et extra« ; nálunk is történnek hibák. Megengedem, de méltóztassanak csak tekintetbe venni azt, hogy milyen viszonyban állunk mi önökkel szemben. (Halljuk! Halljuk!) Ebben a sivár és kétségbeesett küzdelemben, a melyet kénytelenek vagyunk az ország érdekeiért és igazaiért folytatni, mi önökkel nem küzdhetünk egyenlő fegyverrel; a loyális harcznak első feltétele hiányzik. És miért hiányzik ? Mi ebben a küzdelemben itt a házban és a házon kívül tisztán csak saját erőnkre vagyunk utalva; önök megett az államnak egész kormánya, egész ereje, egész apparátusa áll, a mely azután erőszakoskodik és törvénytelenségeket követ el. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Kénytelen vagyok neheztelni a t. belügyminiszter úr azon felfogását, hogy valaki, egy tisztviselő, fegyelmi eljárás elől leköszönés által szabadult. Ez igazi ázsiai felfogás és ázsiai proczedura. (Élénk helyeslés balfelöl.) Kénytelen vagyok tiltakozni az ellen is, hogy ezen egyéniség tisztviselővé neveztetett ki, és hogy a belügyminiszter úr ezt helybenhagyta. Nézetem szerint az ilyen eljárás súlyosan kompromittálja Magyarország tisztviselői karát, (Ú/y van! balfelöl.) és a tisztviselői kar becsületének, tekintélyének a belügyminiszter úr az első őre és védelmezője. (Úgy van! balfelöl.) T. képviselőház! Bátor leszek ennek a mostani nagyszabású és mindkét részről igazán nagy elmeéllel és tehetséggel folytatott vitának egyes kontroverzionális mozzanataira rátérni. Sajnálom, t. képviselőház, hogy a t. miniszterelnök úrral nem polemizálhatok, kár hogy nem beszélt; hallgatása által tündökölt. Mikor az ember ezt látja, eszébe jut egy versecske, »Száraz ágon hallgató ajakkal, meddig ülsz te nyájas kis madár ?« (Élénk derültség balfelöl.) A miniszterelnök úr helyett tehát a t. túloldalnak egy vezérszónokával fogok foglalkozni, Láng Lajos t. képviselőtársammal, a ki — készséggel beismerem — igen tartalmas és előkelő színvonalon álló parlamenti beszédet tartott. Láng Lajos t. képviselőtársam az én t. barátommal gr. Ápponyi Alberttel polemizált a miatt, hogy az én t. barátom neheztelte a t. kormánynál azt, hogy a közgazdasági kiegyezést illetőleg nincs konkrét programmja. Erre aztán azt mondta Láng Lajos t. képviselőtársam, hogy nem helyes ezt kívánni, mert nem lehet alkudozásoknál előre megmondani a minimumot. Hogy hogyan kell a dolgot csinálni, a felett most nem akarok vitatkozni, de a múltak után nem valami nagy bizalommal tekintek a tárgyalások elé. Nem hiszem, hogy a világon létezik oly unikum, oly csodabogár, mint, ez a mi vám- és kereskedelmi politikánk. (Igaz! Úgy van! a bal-és szélső baloldalon.) A hol mi termelők vagyunk, a nyers termelés terén, a hol eladunk, exportálunk, ott lényegében csinálunk szabad kereskedelmi politikát, a minek következtében kénytelenek va-