Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-509

509. országos ülés 1895. noTember 20-án, szerdán. h) szelleme, gondolkozása is a manchesteri iskola irányelveit követte. Mindjárt a legelső törvényhozási, alkotások a szabad kereskedelem, a szabad nagyipar hangzatos frázisaival kiindulva életbeléptették a korlátlan uzsora-törvényt és a váltótörvényt. (Helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Ezek egymást kölcsönösen kiegészítve, tönkretették a kisebb exisztencziákat. (Igaz! ügy van! a bal- és ssélső baloldalon.) A mit pedig egyes ^szemes uzsorások tenni elmulasztottak, azt bőven pótolták a vidéken gomba módra szaporodó pénzintézetek a fővárosi segély-szövetkezetek, a melyek versenyeztek az uzsorában. Mivel pedig a Tisza-féle kiegyezésben feladtuk saját bankalapítási jogunkat, .... Hegedüs Sándor előadó: Nem áll! Hock Ján08: . . . az a gazda-osztály bankkölcsönt csak a legritkább esetben kaphatott, és kénytelen volt ismét uzsorához fordulni. így szolgáltatták ki a mezőgazda-osztályt, a gazdaközönséget az uzsorának. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Szóval, a törvényhozás szellemét azon felfogás dominálta, a melynek Tisza Kálmán egy alkalommal ágy adott kifejezést: » Mindegy akár kié legyen is a föld, csak az adót fizessék meg,« (Zaj.) Hegedüs Sándor előadó: Sohasem mondta. (Közbeszólások a szélső baloldalon: Széll Kálmán mondta! Zaj.) Hock János: Hát Széll Kálmán. Hegedüs Sándor előadó: Az sem mondta! Elnök: (Csenget.) Csendet kérek. Hock János: Csakugyan a kormány padjairól került ki, az egész semmi más, mint nyelvbotlás, és nagyon köszönöm Hegedüs képviselőtársam közbeszólását, hogy Széll Kálmán volt. (Felkiáltások a szélső baloldalon : Nem ö volt!) Hegedüs Sándor előadó: Nem ő volt, Kerkapoly volt. Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne találgassák, ki volt, tessék folytatni a beszédet. Hock János: Szóval, t. ház, ezen szellem volt oka annak, hogy a kiegyezés óta alig találunk egy-két sarkalatos törvényt, a mely kizárólag mezőgazdaság érdekeire vonatkozott volna. Az ipar, kereskedelem és nagy vállalatok megvédelmezésére kötet, számra menő törvényeket és rendeleteket gyüjthetnénk össze, valahányszor pedig ez a két érdek egymással ellentétbe jött, a kérdést mindig a mezőgazdaság rovására döntötték el. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Elhitettük magunkkal, hogy egy nemzet anyagi jólétét csak virágzó nagy ipar és nagy világkereskedelem tarthatja fenn. Ennek a nagyszabású politikának csináltuk meg az újabb ipartörvényben a kereteit, a melyet betölteni szellemmel, lélekkel és tartalommal gyengék voltunk. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Szóval, így tettük tönkre a nem létező nagyipart, a virágzó kisipart; így szolgáltattuk ki a földrajzi helyzetünknél fogva is elérhetetlen világkereskedelem utópiáinak mezőgazdaságunkat. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Valóban gondolkozóba ejthet bennünket, hogy míg a föld a megváltozott termelési viszonyok, a hanyatló gabona-árak daczára még mindig a régi jó időkben megállapított jövedelem után fizetjük az adót, (Úgy van! Ügy van! balfelől) addig a nagy tőkét kamatmentes állampapírokban helyeztetik el, a börzén pedig milliókat adnak el egy krajezár illeték és egy krajezár bélyeg nélkül. (Úgy van ! balfelől.) A nagyipar és a kereskedelem védelmére felállították a kamarákat, a gyárakat kiviteli prémiumokkal óvják a versenytől, adóleengedéssel, szubvencziókkal támogatják a nagy ipari vállalatokat, a nagy tőkét hozzáférhetetlenné, ellenőrizhetetlenné tették; de a kisgazda nyakába szakad minden állami teher, a mely egymásután fojtja meg a kis eisztencziákat. (Úgy van! balfelől.) Vagy nem égbekiáltó igazságtalanság-e az, hogy csak egy konkrét példát hozzak fel, hogy Csongrádmegye némely községében az a kisgazda egy hold földe után évenkint több közterhet visel, mint a mennyi annak a földnek tiszta kataszteri jövedelme ? Már pedig, ha ez a gazdaosztály éveken keresztül, évtizedek óta az állam tehervonó jószága volt, a melytől mindent várnak, de a kiért semmit sem tettek, ki csodálná, hogy az anyagi viszonyok rendetlenségével együtt a társadalmi elégületlenség is folyton szaporodik. (Helyeslés balftlől.) A mi kormányaink azt a gazdaközönséget csak szivacsnak tekintették, kifacsarták, félretették, egy év után ismét elővették, hogy megint használható legyen, szóval úgy bántak vele, mint az aszkórossal, a kinek a végzete a pusztulás. Ez a kormány politikája a mezőgazdasággal szemben körülbelül olyan voll, mint egy dunántúli paraszt embernek a programmja, a ki egy helyen képviselőjelöltnek akart fellépni. Mikor azt kérdezték tőle, hiszen nem ért maga a politikához, hát minő programmja van, hogy fizetjük ki például az államadósságokat? azt mondotta a parasztjelölt, hogy hát kérem, egy év alatt én kifizetem. Hogyan? kérdezték. Hát egyszerűen úgy, hogy összehívjuk a zsidókat, elveszszük tőlük a pénzükei, kifizetjük az államadósságo-