Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-523
426 528. országos ülés 1895. deczember 6-án, pénteken. dokait és alapjait nem merjük elmondani, hogy felettük a nemzet kritikát gyakoroljon, ezek — akárniinő alaptörvényeknek nevezzük is őket — nem fognak fennállani és fenmaradni soha; (Zajos helyeslés balfélől) hanem azok az egyezségek, melyek a nemzetet átjárják és meggyőzik arról, hogy a kölcsönös érdekek az egyezség megtartását követelik, ezek azok, melyeket azután sem Prágából jött, sem máshonnan küldött agitátorok megsemmisíteni nem tudnak. (Élénk tetszés balfélől.) Ezek voltak az okok, t. ház, melyek engem a felszólalásra indítottak. Az a támadás, melyet intéztem, a t. kormánynak nem annyira eljárása, mint mulasztása ellen irányúit, mert hiszen a kormánynak — fájdalom — én bár szerettem volna valami eljárását látni, Összes ténykedését egy nagy mulasztásnak tekintem, (Halljuk! Halljuk!) Ezen mulasztással szemben pedig nincsen más orvosság, mint az, hogy igazságos, becsületes, részrehajlatlan bírálat mondassék. (Halljuk! Halljuk!) És itt kell, hogy t. képviselőtársamnak, és ez lesz utolsó része beszédemnek, válaszoljak, Pulszky Ágost t. képviselőtársam azt mondotta, hogy a külügyi kérdések nagyon óvatos pertraktálást igényelnek, melynél nem a párttörekvéseket, hanem a nagy nemzeti, állami érdekeket tartva szem előtt, a pártérdekeknek el kell némulniok. Es ezek közé sorozta a HorvátO! szaggal való egyezmény kérdését is. Hát, t. képviselőház, nem hiszem, hogy ő úgy értette volna, és csak azért, hogy valaki így ne érti:esse, előre kijelentem, hogy én ágy értem, hogy Pulszky Ágost t. képviselőtársam ezen disztinkczióvalnem akart lábat adni annak a nagyzási hóbortnak, a mely úgyis gyökeret kezd verni mindenfelé, mintha mi Horvátországhoz való viszonyunkat a külügyi viszonyok analógiája közé sorolnék, minthogy ha ez volna az egyetlen külügyi viszony, a melynek kezelésére — a többit a közös külügyminiszter kezeli — a magyar kormány van deszignálva. Tehát én épen azért, mert nem gondolom, hogy ő is így értette volna, de másfelől a dolog természeténél fogva is azt hiszem, hogy rósz helyre sorozza a t. képviselő úr ezt a kérdést; mert hát a külügyi kérdésekben sem áll az, hogy a meglévő kormányétól eltérő nézeteknek jogosultságuk ne volna, sőt a parlament hatalma abban áll, hogy vagy előzetes kérdések felvetése, vagy pláne a kérdésnek magának felvetése állal a kormány politikájára Angliában, Francziaországban is nagy nyomást szoktak gyakorolni. Hát, t. ház, hogyha Magyarországra nézve mindazokat a kérdéseket, a melyeket Pulszky Ágost t. képviselő úr nagy általánosságban azou kényes kérdések közé sorozott, a melyeket nem lehet pártpolitikai szempontból megítélni, elvonnók, akkor nem lehetne itt vitatkozni nemzetiségi kérdés felett; akkor nem lehetne vitatkozni egyházpolitikai kérdések és sok számos kérdés felett, a melyeknek megvitatása szükséges; pedig én épen azt tartom, hogy ha a nemzetiségi kérdés a maga idejében és komoly akarattal behozatott volna ide a képviselőházba, és itt pro és kontra megvitattatott volna, akkor nem mérgesedett volna el íigy, a mint mostanig elmérgesedett. Ha a horvát viszony, a mint számtalanszor alkalom volt rá, itt a házban megvitattatott volna, akkor azok a félreértések, a melyekért most a büntető bíróságot kell igénybe vennünk, a melyekért 1883-ban katonaságot kellett kirukkoltattmnk, és a melyek folytán a magyar ezímert Horvátországban katonai hatalommal kellett megőriztetnünk, hogy meg ne gyaláztassék, ezen félreértések nem merültek volna fel. Igenis a kérdéseknek a parlamentben való megvitatása csak az, a melylyei azokat meg lehet oldani. Itt akadálytalanul megindokolhatja t. képviselőtársam, hogy miért helyesli a kormány akczióját egy bizalmatlansági indítvány nyal szemben. Én nem tudok egyetérteni a kormánynyal a horvát kérdésben. A felett vitatkozik ma a magyar parlament, a felett vitatkozott tegnap a horvát országgyűlés, és a kérdés izgalomban tartja Horvátország és Magyarország közvéleményének különböző rétegeit és ugyanakkor azt tudom, hogy a kormánynak ezzel szemben semmi akczíója nem volt, a mi akár elhárította volna, akár Magyarországnak a szükséges retorziót megadta volna. Azt tartom, hogy sem elég hatalmasak, sem elég erősek nem vagyunk arra, hogy ezen kérdéseknél a nyugalom kormányát tarthassuk jónak. Azzal az általános akczióval, mely a magyar állam ellen jobbról és balról, felülről és alulról indíttatott és indíttatik, szüksége van Magyarországnak oly kormányra, mely minden időben akczióképes és a mely politikáját, megélhetését nem attól teszi függővé, hogy most már ne tessék vitatkozni, hagyjanak minket békében, majd eligazodik a baj. A felgyűlt bajokkal szemben úgy a horvát, mint a többi kérdésben az a törekvése a t. kormánynak és az azt támogató pártnak, hogy teljes tétlenségben maradjanak, azokat, a kik az akczióval szemben ellenakczió kifejtéséi óhajtják akár az ellenzékről, akár az országban, a legmerevebben visszautasítják, persziflálják, gyanúsítják, mint olyanokat, a kik az ország nyugalma ellen intéznek merényletet. Ezzel szemben azt látom, hogy az ország nyugalma ellen nem intéz senki merényletet, hanem azon, szerintem elítélendő nyugalom ellen intéznek támadást,