Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-522

3gg> 522. országos ülés 1895. deczemlber 5-én, csütörtökön. a kiegyezési kérdésekkel, már e megkötött szerződések alapján. Tehát 2 — 3 hónap választ el bennünket ezektől a tárgyalásoktól s ezekre vonatkozólag a t. miniszter úr nyilatkozatából az ország közvéleménye egyáltalában semmiféle tájékozást nem meríthetett abban az irányban, hogy jelenlegi mezőgazdasági és közgazdasági helyzetünknek megfelelő álláspontot foglal-e el? (Helyeslés a baloldalon.) Az igen tisztelt pénzügyminiszter úr már kissé részletesebben, ámbár még mindig egész általánosságban szól a fogyasztási adók kérdéséről, és itt mindenek előtt szemére veti gr. Apponyi Albert t. képviselőtársamnak, hogy ő az önrendelkezési jog revindikáczióját követeli a fogyasztási adókra nézve, pedig erre nincs szükség, mert hiszen ez a jog megvan, csak most szerződésszeríüeg van lekötve. Hát t. miniszter úr, e házban gr. Apponyi Albert fel • szólalását senki úgy nem értette; (Igaz! Ügy van! a lal- és szélső haloldalon.) mindenki tudja azt, hogy az önrendelkezési jog megvan, ha mégis beszélt erről, tette azért, mert szükségesnek látta, hogy az újonnan megkötendő vámés kereskedelmi szövetség ezekre a kérdésekre ki ne terjedjen; vagyis nekünk az önrendelkezési jogunk megmaradjon. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) Tudom, és meg vagyok róla győződve, hogy a pénzügyminiszter a fogyasztási adók kérdésében módot fog keresni arra, hogy az államkincstár azon károsodása, a mit ma szenved abban, hogy a Magyarországon fogyasztott, de Ausztriában gyártott, fogyasztási adók alá eső czikkek utáni fogyasztási adó azon állam javára essék, a melyben a fogyasztás történik; tudom, bogy ez irányban intézkedni fog; de szükséges is, ezt követeli a kincstár érdeke és természetes is. Ez ellen kifogásom nincs is. Ámde a t. miniszter úr a fogyasztási adók közösségére nézve nem awal érvelt, hogy ez által sértetik a kincstár érdeke, hanem azt mondotta, még ha külön fogyasztási adóterületet is képez a két külön államfél, akkor is meg lehet védeni a kincstár érdekét, de nem lehet megvédeni és érvényesíteni az igaz érdekeit. Hát ez az a tétel, t. ház, a melynél én egyénileg a miniszter úrral homlokegyenest ellentétes állást foglalok el. Mert az én állításom nem mai keletű, de már akkor, mikor az 1878. évi második kiegyezést kötöttük meg, az volt, hogy legsérelmesebb károsodás közgazdaságilag az országra nézve az, hogy a fogyasztási adók egységes adótétel és egységes szabályok szerint kezeltetnek, s ennek folytán ott, a hol a termelési viszonyok oly különbözőek, mint a Lajthán túl és Magyarországon, az az államfél, melynek termelési viszonyai rosszabbak, szükségképen hátrányban van a másik államféllel szemben. És ezen meggyőződésemet megerősítette az azóta lefolyt gyakorlat. Hiszen a törvény szerint, s a midőn megalkottatott, akkor az mondatott: az ipar érdekei meg vannak óvva. Itt vannak a mezőgazdasági szeszgyárak, azokkal foglalkozom első sorban, mert ezek viszonyait legjobban értem és legjobban ismerem, de ide tartozik a ezukor- és sörgyártás is. Akkor az mondatott, hogy most, miután a terményadó behozatott, és miután a gazdasági szeszgyáraknak bonifikáezió adatott, helyre van állítva a termelés lehetősége, az egyensúly, a nagy és kis gyárak közt egyrészt, és másrészt helyre van állítva a termelésben az egyensúly Magyarország és Ausztria között. A gyakorlat pedig azt tanúsítja és bizonyítja, hogy a törvény ezen rendelkezései szerint Magyarország legsilányabb vidékein, a hol a mezőgazdasági szeszgyáraknak igen nagy fontosságú mezőgazdasági feladatuk van, a hol ezek nem önálló iparágak, hanem csak mint a mezőgazdaság szükséges segédeszközei működnek, ezek teljesen pusztulásnak indultak. A bonifikáezió daczára ma, — csak egy megyét említek fel az igeu tisztelt miniszter úrnak — Sárosmegyében azelőtt 60—70 szeszgyár működött, ő jobban tudja, mint én, mert éti hivatalos adatokkal nem rendelkezem, de én azt hiszem, nem csalódom, hogy ma 30-nál nincs több. De azt állítom, hogy az a 30 is mind csak a legnagyobb anyagi áldozattal csak veszteséggel jár, csak azért, mert a gazdaság arra van baszirozva, csak azért, mert ez neki szükséges ahhoz, hogy a mezőgazdaságot folytathassa, kárral, veszteséggel folytatja az üzemet. És ha az igen tisztelt miniszter úr, abból indul ki, hogy szükségképen egységes adótétel és egységes szabályok kellenek az ipar megerősödhetése végett itt és Ausztriában, ez az éa egyéni felfogásom szerint oly teljesen tarthatatlan álláspont, mely, ha érvényesül, a mi iparunk további pusztulását fogja csak maga után vonni, nem pedig az ipar föllendülését, az ipar viszonyainak javítását. A tisztelt miniszter úr a konkurrencziára utal. Bizonyos. Hanem hát elfeledte azt, hogy hiszen ha önrendelkezési jogunk van, akkor önálló fogyasztási terűletet is képezünk, akkor önálló fogyasztási vámvonalunknak is kell lennie. Ha e nélkül gondolja a tisztelt miniszter úr, igen természetes, hogy nem lehet megvédeni és a konkurrenczia nyitva áll. De ezt figyelmen kivííl hagyja egészen. Ennek figyelmen kivííi hagyása mellett pedig nem lehet érvelni a fogyasztási adók szabad rendelkezése ellen. Azt látom, t. ház, hogy a fogyasztási adókra nézve is azok, a miket a tisztelt miniszter úr előadott, az én meggyőződésem szerint nem felelnek meg