Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-522

380 522. országos ülés 1895. deczember 5-én, csütörtökön. alkalmára való veretése tárgyában beadott törvényjavaslatra (írom. 1023). Kérem a két jelentés kinyomatását, szétosztását és annak idején napirendre leendő kitűzését elrendelni. Elnök: A beadott jelentések ki fognak nyomatni, szét fognak osztatni és napirendre tűzésük iránt a ház korábbi határozata szerint fog intézkedés tétetni. (Helyeslés.) Következik a pénzügyi bizottság jelentése az 1896. év első negyedében követendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat (írom. 1011) tárgyában. Az előadó úr fog Szólani. Hegedüs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója: T. ház! Az az időpont, melyben a törvényjavaslat tárgyalásra kerül, valamint az, a mit magában foglal, azt hiszem, azt eléggé meg is okolja. Csak azt a megjegyzést teszem még hozzá, hogy a törvényjavaslat alakjára és tartalmára nézve tökéletesen megfelel az eddigi úgynevezett indemnity-javaslatoknak, s a ház költségvetési jogát teljesen megóvja a tekintetben is, hogy a mennyiben a költségvetési törvény a felhatalmazási idő letelte előtt lépne érvénybe, igen természetesen e törvényjavaslat, ha törvényerőre emelkedik is, hatályát veszíti. A kezelés pedig egészen az 1895-iki költségvetési törvény alapján történik; természetesen csak pro ráta temporis. Ajánlom a törvényjavaslat elfogadását. (Helyeslés jobb felöl.) Balogh Géza jegyző : Bujanovics Sándor! Bujanovics Sándor: T. ház! A költségvetés általános tárgyalása közben lefolyt vita alatt a ház ezen oldalán felszólalt képviselőtársaim bőven és részletesen foglalkoztak az ország pénzügyi, gazdasági és. politikai helyzetével és kifejtették azokat az okokat, melyek a pártot, melyhez tartozni szerencsém vau, arra indították, hogy a költségvetést általánosságban se fogadja el. E szavazatunk után csak természetesnek fogja tartani mindenki és bizonyára nem szorul bővebb indokolásra, hogy a jelen törvényjavaslatot, mely megadja a törvényes felhatalmazást a kormánynak arra, hogy az ország ügyeit a jövő év első negyedében vezesse, azon kormánynak, melynek politikája iránt bizalommal nem viseltetünk, melynek működésétől az ország közállapotainak javulását nem remélhetjük, sem általánosságban, sem részleteiben meg nem szavazhatjuk. (Helyeslés balfelől.) Nem kivánok bővebben foglalkozni e szavazatunk indokaival; azok ismeretesek és az általános vitában kimeríttettek. De szükségesnek látom és kötelességemnek tartom néhány észrevételt tenni azokra, a miket az igen tisztelt pénzügyminiszter úr a költségvetés általános tárgyalásakor tartott záróbeszédében az Ausztriával megújítandó kereskedelmi- és vámszövetségről elmondott. Szükségesnek tartom ezeket az észrevételeimet mindjárt most megtenni, az első alkalommal, midőn beszéde után felszólalni szerencsém van, mert én a kereskedelmi- és vámszöveíség kérdését hazánk jövő fejlődésére nézve a legnagyobb fontosságú közgazdasági kérdésnek tekintem. (Helyeslés balfelől.) Kötelességemnek tartom foglalkozni e kérdéssel, mert a kereskedelmi- és vámszövetségnek helyes vagy helytelen alapokon való megújítása, gazdasági- és főleg mezőgazdasági viszonyaink megjavításának alapját képezi. E szövetség van hivatva orvosolni némelyekben a meglévő bajokat, előkészíteni a többiekben a kibontakozást, a bajok orvoslásának módját. Ezért kötelességszerfíleg akarok ezzel foglalkozni, s azt hiszem a t, ház e vállalkozásomat természetesnek és jogosnak tartja. (Helyeslés. Halljuk! balfelöl.) A kereskedelmi- és vámszövetség alapját eddig a közös vámterület képezte. E közös vámterületnek egyedüli jogosultsága az, hogy egyrészt biztosíttassák ezáltal Magyarország nyerstermelésének az osztrák, a lajtántáli piacz, másrészről biztosítva legyen kompenzáczióúl ezért a lajtántáli iparczikkek fogyasztása minálunk. Ez azon alapelv, a do, ut des elve, azon alapgondolat, a mely a közös vámterület megalkotásakor a közös kiindulási pontot képezte. Sajnos, hogy az azóta lefolyt időben (Halljuk ! Halljuk!) a közös vámterület mellett követett vámpolitikánkban az ezen alapelvnek megfelelő intézkedéseket nem látjuk, sőt ellenkezőleg miadeu intézkedés, minden kiegyezés rontott ezen alapelven és az újabban megkötött kereskedelmi szerződések, melyek érvénye 1903-ig terjed, ez alapelvet még inkább kiforgatták a maga valóságából. Ma úgy áll a dolog, hogy nemcsak ipari védvámokkal védjük a lajtántúli ipari termékeket és ezáltal csak drágítjuk az iparczikkek fogyasztását, de kereskedelmi szerződéseink és a lajtántáli kormány által követett tariffapolitika által Magyarország nyerstermelésére még reáhoztuk a nyersczikkeket, reáhoztak a versenyt a külföldi orosz, román és szerb gabonával (Igás! Úgy van! a balés szélső baloldalon,) és így rólunk mezőgazdákról két bőrt húznak: drágábban fizetjük az iparezikkeket, és önmagunk hozunk versenytársakat a külföldről, versenyt támasztunk a külföldről nyersterményeinknek. (Igazi Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Most, midőn a kiegyezési tárgyalások folyamatban vannak, ezen gondolatra, ezen egészséges alapelvre vissza kell térni; azért kereskedelmi és vámszövétségünkben, ha az a közös