Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-521

521. országos ülés 1895. deczember 4-én, szerdán. 353 udvar a szerb papságot megnyerte, úgy, hogy később Nagy Péter czár sem birta őket lecsillapítani, pedig ő is beavatkozott a dologba, mint a keleti bit protektora, Rákóczy javára. A horvátokat Pálffy bán katonai parancsszóval, a határőrvidék népét zsákmánynyal való biztatással hozta ki ellenünk. Mégis volt idő 1704-ben, hogy a szlavóniai vármegyék, különösen Szerem és Verőcze behódoltak Rákóczynak, váraikat megnyitották neki, és volt idő, hogy egy báró Vojnovits — utódai most is élnek, eonte di Vojnovits néven Dalmácziában, Zengg, Módrus vidékén — egyenesen hűséget esküdött Rákóczynak. A likkai és korbáviai horvátokat, Zrínyi és Frangepán jobbágyait is próbálták fegyverre kelteni, és ezeket csak katonai megszállással lehetett elnyomni, mert a horvátok azon része akkor is rokonszenvezett a magyar szabadsággal. Nyolcz évig állott egymással háborúban a két nemzet, s mit nyertek a horvátok, mit a szerbek ? Minket magyarokat, hála Istennek, anynyira le nem verhetett sem a pestis, sem a döghalál, mely a háború inegbuktatója volt, hogy fegyverletételre került volna a sor, hanem becsületes békekötésre, a szatmári békére, mely a Kolonics-féle egyesítő állam-ideákat tönkretette, a magyar közjogot legalább főbb vonásaiban biztosította, a magyar alkotmányt újra helyreállította. A horvátok ezt készek voltak elfogadni. A szerbek ellenben privilégiumaikat elvesztették. A mint nem volt rájuk többé szükség, a bécsi udvar nyirbálta szabadalmaikat. A sok ezer meg ezer szerb véréért, kik a kuruczok kardjai által elhullottak a nyolczéves háború alatt, azt a jutalmat kapták, hogy megszorították jogaikat és a katonai fegyelem szűkebb körbe szabta őket. Ekkor emlékeztek meg a szerbek Rákóczyról s Rodostóba kiküldöttek követeiket hozzá, hogy jöjjön vissza, még egyszer támadjon, most már tanultak a szerbek, ők is vele fognak tartani. Rákóczy azt felelte, hogy nem akarja hazáját török háború színhelyévé tenni, és nyugtalanítani, most nincs ennek ideje, — hogy maradjanak a szerbek békén. De ők nem maradtak, ott van a Szegedinecz Peró lázadása, melyet vassal, kerékkel, pallos sal és más iszonyokkal vertek le. Maguk a szerbek voltak kénytelenek felkelni, kik ezelőtt Rákóczy ellen küzdöttek s kiknek ezért a bécsi udvar privilégiumaikat elszedte, ez a hasznuk lett belőle. Hát a horvátoknak mi hasznuk lett? Az 1712-iki pragmatika szankczió. Sokszor hivatkoznak a horvátok bizonyos büszkeséggel az ő külön pragmatika szankeziójukra, azt mondván, hogy ez mutatja, hogy Horvátország mennyire regíiiim, mennyire önálló ország, hogy külön pragmatika szankcziót kötöttek vele. Nézzünk enKÉPVH NAPLÓ. 1892—97. XXVII. KÖTET. nek a szemébe. Megvannak az akták mindenütt, Mikor III. Károly — mint császár: VI. Károly — Spanyolországból- hol Barcelonában spanyoloktól és francziáktól körül volt kerítve, csak bátyja, József halála után, 1712. augusztusban jött haza, több mint másfél év telt bele, míg ideérkezhetett; akkor már ő lévén az utolsó Habsburg, habár reményét nem vesztette, hogy gyermeke lesz, de mégis tartott ettől, mindjárt trónraléptekor elkezdette propagálni a női-ág örökösödésének eszméjét. Megvan az utasítás reáj különösen a herczeg Esterházyak kismartoni levéltárában; Rákóczy egyik volt hadi biztosa : Szluha Ferencz volt a főember, a ki propagálta ezt az eszmét és ment kémlelni a hangulatot az országban; megvannak a Szluhára vonatkozó eredeti utasítások ; mikor pedig vissza érkezett Poroszországba, bejárva a magyar rendeket, azt jelentette, hogy: non est de tempore. Annyira izgatottak voltak még a kedélyek a Rákóczy idejében lefolyt 8 — 9 éves háborúk és a szabadságvágy folytán, hogy a női ági örökösödést Magyarországon behozni még nem tartották időszerűnek; akármit csináltak volna, lehetetlen lett volna keresztül vinni és várni kellett alkalmas időre. Ekkor máa módhoz fordultak Titkos tanács tartatott Bécsben és hogy szelíd nyomás gyakoroltassák a magyarokra, Pálffy János bán utasítást kapott, a ki egyébként császári tábornagy volt, hogy a horvát nemzetet birja rá, hogy pragmatika szankcziót fogadjon el, a mi által nyomást lehetne gyakorolni a magyarokra, hogy ezek se legyenek kevésbbé lojálisak, mint a horvátok. Pálffy e hivatásnak meg is felelt, de a horvátok czirkumspektusok voltak s azt mondották, hogy ha kedvezőbb és az országra előnyösebb pragmatika szankcziót sikerűi még a magyaroknak kieszközölniük, akkor ne az legyen az érvényes, a mit mi csináltunk, hanem reájuk is a magyaroké alkalmaztassák, s ennek tényleg volt is később sikere. De tíz esztendő kellett, míg a magyarokat annyira megpuhították, — bejárták külön-külön az ilyen Szluha Ferencz-féle ágensek a magyar főurakat és vármegyéket, — hogy a pragmatika szankczió létrejövetelét magánúton még a pozsonyi országgyűlés előtt biztosítsák ; de ekkor is kedvezőbb feltételeket kellett szabni és a női ági örökösödést kevesebbre resztringálták, mint a horvátoknál, a minek tetmészetes következménye volt, hogy a horvátok is, mint kedvezőbbet, utóbb ezt fogadták el, és nem a magukét. T. ház! Valami különös vívmányt, mondom, a horvátok sem vívtak ki a Rákóczy-féle mozgalmak idejében, a szerbek pedig büntetésben részesültek. Ez a tanulság. A második eset 1848-ban történt. Ez idő 45