Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-513

186 513. országos ülés 1895. november 25-én, hétfőn. Madarász József: Nem javultak, de folytonosan romlanak és mi fizetjük őket, ez a legszomorúbb ! (Egy hang a szélső haloldalon : Valóságos struczpólitika !) Szalay Károly : Es e viszonyok közepette, t. ház, történnek a zágrábi dolgok, a melyeknek éu esak azért tulajdonítok fontosságot, mert azok közállapotaink megdöbbentő szimptomái. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Hiszen mit láttunk Zágrábban, t. ház ? (Halljuk! Bálijuk!) Zágrábban az az ünnepély nem horvát ünnepély, az az Összmonarehia ünnepélye volt, (Igaz! Úgy van! a szélső oaloldalon.) és ott ezen az ünnepen vagy mint megkötözött rabszolgák, vagy csak mint hivatalos statiszták szerepeltek a miniszter urak. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ha aimálajogczímnél fogva, t. ház, a melyet a királyi szó adott, a miniszter urak, különösen miniszterelnök úr, kezökbe vették Magyarország zászlóját, tartsák azt fenn erős kézzel, vagy ha erre erejük nincs, — a mint hogy nincs — pusztuljanak onnan. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Nem fogadom el a törvényjavaslatot. Illyés Bálint jegyző : Polóhyi G-éza! Polónyi Géza : T. képviselőház ! Az ország költségvetése hu tükre a nemzeti instituczióknak, egy nemzet fejlődésének. Az ország költségvetésében ássa meg azon mesgyéket, a melyek a jövendő fejlődésnek útját szabják meg és azt irányozzák. Ez az oka, t. képviselőház, hogy mint a világ minden parlamentjében, úgy a magyar parlamentben is a költségvetés felelt folytatott általános vita nem foglalkozik tisztán a számok többé-kevésbbé rideg, vagy könnyen alakítható tömkelegével, hanem foglal kőzik a nagy politikai elvekkel, a melyek egy nemzet jövendőjének biztosítékául alkalmas eszközöket kínálnak a törvényhozó testület számára. Nálunk a politikai pártok 1867. óta — és ezt konstatálnom kell a 67-es alapon álló pártokkal szemben is — egy nagy kardinális kérdés körül csoportosulnak és ez az 1867-iki kiegyezés kérdése. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert lehetetlen félreismernünk, t. képviselőház, a mini beszédem végén még egyszer ráutalni szándékozom, hogy a meglévő és konszolidált pártok, még a pártonkivíílieket sem véve ki, különböző nüánszok szerint, de főbb vonásaikban és alapeszméikben az 1867-ik XII. tcz.-ben foglalt kiegyezési törvény keretében mozognak. Hallunk, t. ház, e nüánszirozott pártpolitikában különféle jelszavakat. Az egyik azt mondja: a kiegyezés a nemzet boldogítására szánt örök alkotás, a melyet noli me tangerenek kell tekintenünk, a melynek bármely irányú megváltoztatására czélzó törekvés egyértelmű a szentségtöréssel vagy hazafiatlansággal. A másik nüánsz már kissé engesztelékenyebb; megengedi, hogy a kiegyezési törvény bizonyos kiegészítésekre még szorulhat, de ezek, a mint azt Láng Lajos igen tisztelt képviselőtársunk hangsúlyozta, csak alárendeltebb jelentőségű kérdésekre vonatkoznak. A harmadik nüánsz a kiegyezési törvénynyel szemben az igen tisztelt nemzeti párt által elfoglalt álláspont, a melynek eddig egy röpszó volt jelentőségteljes kifejezője, s ez az, hogy a kiegyezés maga az ő törvényes instituczióiban nemzeti irányban fejleszthető. Most, t. képviselőház, bővebb magyarázatok és viták után tisztán állanak a kérdések, a mennviben a mélyen t. nemzeti párt ma már a fejlesztés jelszavától bizonyos mértékben borsódzik és maga részéről demarkácziót von a kiegyezési elméletnek 1875-ig való érvényesítése és annak 1875-től való valósítása között és azt mondja: restituálni kell a kiegyezési törvénynek erejét és értelmét úgy, a hogy azt Deák Ferencz megalkotta és a hogy az 1875-ig kezeltetett; ha pedig ezen politikai elmélet mellett az a kiegyezés kellőleg ki van próbálva, — mert szerintünk eddig így kipróbálva nincsen — akkor következzenek el tiszta és szeplőtlen választások, hogy a nemzet többsége és nagy egésze ítélhessen a kiegyezési törvény értelme és jogosultsága felett. T. ház! A dolgok ily értelmezése mellett nem tartom egészen jogosulatlannak Ugron Grábor t. képviselőtársamnak azt a felfogását, mely annyit is jelenthetne, hogy a kiegyezési törvény életrevalóságának, egy nemzet aspirácziói kielégítésének kérdésében tulajdonkép nem is az a fő, hogy milyen maga az az instituezió, hanem az a kérdés, hogy ki kezeli és milyen szellemben valósítja meg. Ha az ember idusokat akarna megállapítani ezen politika, keretében, azt kellene mondani, hogy 1867-től 1875-ig kitűnő és jó volt az a kiegyezés; 1875-iöl egész odáig, a meddig mi fogjuk megvalósítani, rossz volt; azontúl megint jó lehet az a kiegyezés. T. ház! Szívesen konstatálom, hogy az embereknek az institucziók kezelésében mindig jelentékeny szerep jut, hogy jellem és tehetség párosulva akarattal és szeplőtlen múlttal, mindig nagyobbat képes alkotni, mint az epigonok. De, t. ház, a mi szerintem a kérdés, az az, hogy vájjon azok az alapvető institucziók, melyek egy nemzet sorsát, jövendőjét intézni hivatva vannak, alapvető intézkedéseikben olyanok-e, a melyekhez elég, hogy férfiak tehetséggel, jellemmel és szorgalommal abból egy nemzet messze jövendőjét biztosítani képesek legyenek; igen vagy nem? Én, t. ház, azok közé tartozom, a kik a 75 óta követett politikában egy különösen ve-