Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-512

512. ors«ágos ülés 1895. noTember 23-áu, szombaton. 125 szőr a családházak építése, a mit imént az elő­adó úr szintén felemlített, szükségesnek tartom továbbá, hogy olyan bérházak építtessenek, melyekben kis, egy-kétszobás lakások vannak. Szeretném, bár nem tudom, lehetséges-e ezt a törvényben magában kifejezésre juttatni, hogy ily lakások akkor nyerjenek külön kedvezményt is, hogy ha biztosítást nyújtanak az illető épít­kezők, hogy a lakások béreit mérsékelten fog­ják megállapítani, s nem fognak esetleg a lak­bér-hausz-szal haladni, hanem megmaradnak a tényleg befektetett tőke alacsony kamatoztatása mellett, mert ezzel egy igen nagy hiányon lenne segítve, melyet különösen a fővárosban érezünk, a hol, tudjuk, kisvagyonú embereknek legnehe­zebb félig-meddig lakható és egészséges lakást nyerni. Szükségesnek tartom továbbá, hogy ezen adókedvezményeknél különös figyelmet fordítsunk a különböző munkásházakra. És itt én három osztályát említem fel a munkásházaknak. Az egyik osztályba tartoznak azon munkásházak, melyeket gyárak, ipari vállalatok, akár az ipar­vállalat telkén, akár másutt, saját munkásaik részére építenek. A második osztályba tartoznak azok, a melyeket egyes vállalkozók építenek, akár a kottázs, akár a más szisztéma szerint, szintén ugyanazon alapon, hogy igénybe veszik az állam, esetleg a törvényhatóság, város ked­vezményét, ezzel szemben azonban igen mérsé­kelt áron bocsássák a lakásokat a munkások és szegényebb sorsú emberek rendelkezésére. Volt szerencsém már itt a t. ház előtt utalni a pozsonyi példára, dr. Schulpe György tele­pére, mely valóban kiválóan utánozandó mintát képez e tekintetben, a hol az illető úriember bizonyos tőkét befektetett a vállalatba, de nem azt keresi, hogy abból minél nagyobb jövedelme legyen, hanem a lakók anyagi érdekében meg­elégszik a minimális kamatoztatással." Az ilyen vállalati úton létesülő munkásházaknak szintén tekintélyes kedvezményt tartok nyújtandónak. Végííl, — és ezt különösen figyelmébe ajánlom a t. háznak, — felemlítem azon munkásház-építő szövetkezeteket és egyleteket, — a mire nézve egy példát, a fiumei lakháaépítő-egyesületet, szin­tén volt szerencsém már felhozni, — a hol az egész házépítési szövetkezet vagy intézmény alapja tulajdonképen bizonyos mértékig a mun­kásokkal egyetemben a társadalom többi osztá­lyainak jótékonysági akcziója, a melyhez hozzá­járulnak a társadalom minden rétegeiből az ügy pártolói tagilletményeikkel, és szervezete, vala­mint áldozatkészsége által lehetővé teszi, hogy a munkásoknak idővel saját háza vagy ház­része legyen. Minden körülmények között ezt a legutolsó modalitást tartom a legelőnyösebbnek, mert tudjuk, hogy azon ember, kinek egy kis va­gyona, tulajdon van, az rendesen legkevésbbé fogé­kony aszocziális izgatók tanai és hajszájával szem­ben. (Úgy van! Úgy van!) Lehetőleg arra kér­ném az igen tisztelt kormányt, hogy a midőn ilyen adókedvezményi törvényjavaslatot fog szerkeszteni, legyen talán figyelemmel arra, hogy ezeket az egyleteket, a melyeknek minél nagyobb terjedését az ügy érdekében én teljes szívemből kívánom, talán egy hosszabb adó­kedvezménynyel, vagy valami más módon hono­rálni, ezeket különösen és preferenter is ki­tüntetni, és azoknak különös kedvezményeket adni szíveskedjék, és a midőn, t. képviselőház, én ezeket a dolgokat a t. háznak és a t. kor­mánynak figyelmébe ajánlom, (Halljuk!) azt hiszem, nem is valami új dolgot proponálok, (Halljuk!) és nem is valami új eszmét terjesz­tek elő, hanem csakis egy oly dolognak, egy oly kérdésnek sürgetésére vállalkoztam, a mely specziáliter itt, az ország fővárosát már évek sora óta foglalkoztatja. A főváros közgyűlése ugyanis annak idején egy lakásügyi bizottságot szervezett; ezen bizottság megkezdte munkála­tait 1883-ban Neményi Ambrus t. képviselő­társam kezdeményezésére. Ezen lakásügyi bi­zottság munkálkodik, működik mind e mai napig, (Halljuk!) s legutolsó, és talán egyetlen kézzel­fogható eredménye a kezeim közt levő előterjesztés, (Ügy van! a baloldalon.) a mely igen érdekes adatokat tartalmaz, és a melyeket igen melegen ajánlok a t. ház minden tagjának figyelmébe, de a mely előterjesztés egyúttal — bocsánat a kifejezésért — valódi vádlevél a t. főváros ellen, mert ebből azt tanuljuk először, hogy a főváros 1883-tól kezdve foglalkozik ezen kér­déssel, megalkotott egy szabályrendeletet, de hogy tényleg ilyen kisebb munkásházak nagyobb mértékben épültek volna, hogy ezen akcziónak kézzelfogható, nagyobb eredménye volna, annak, sajnos, épen ezen könyv adatai az ellenkezőjét bizonyítják. Bizonyítja ezen könyv azonkívül azon részében, a melyben a fővárosi tanács e bizottsága összeállítja azon intézkedéseket, a melyek más országokban e téren már történtek részint a törvényhozások, részint a városok vagy egyesületek részéről, hogy bizony mi igen hátra vagyunk még ezen a téren! (Úgy van! halfelöl.) Mondom, ezen szempontból vádlevél ez az előterjesztés, de különben igen érdekes mun­kálat abban a tekintetben, hogy a t. urak be­látták ott, hogy igenis kellene tenni e téren; ki is fejtették, hogyan, miképen, de sajnos, tényleg nem igen történt semmi. Hogy a mon­dottak nem valami ellenzéki velleitást képeznek részemről, a midőn ezeket konstatálom, a tekin­tetben elég hivatkoznom arra, hogy tudomásom szerint maga a t. belügyminiszter úr is már — ha jól emlékszem — két ízben kénytelen volt

Next

/
Thumbnails
Contents