Képviselőházi napló, 1892. XXVI. kötet • 1895. szeptember 26–november 16.

Ülésnapok - 1892-489

489.'országos ülés 1895. október 9-én, szerdán. 63 általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék. (Általános helyeslés.) Perczel Béni jegyző: Gajári Ödön, a pénzügyi bizottság előadója! Gajári Ödön, a pénzügyi bizottság előadója: T. ház! Azon kimerítő és szakavatott fejtegetések után, a melyeket az imént a vízügyi bizottság igen t. előadója részéről hallottunk, azt hiszem, leghelye-ebben cselekszem, ha teljes rövidséggel, csakis a pénzügyi bizottságnak ezen javaslattal szemben elfoglalt álláspontjára fogok kiterjeszkedni és arra nézve néhány felvilágosító megjegyzést teszek. (Halljuk! Halljuk!) Ebben a törvényjavaslatban 54 millió forin­tot kér a földmívelésügyi kormányzat olykép, hogy ezen 54 millió forintut tizenkét éven belül felhasználhassa. Fedezete ezen 54 millió forint­nak volna azon hárommillió forintnyi összeg, mely vízügyi beruházások czímén tizennyolcz éven át vétetnék fel az évi költségvetésbe. A pénzügyi bizottság tekintettel arra, hogy eddig is közel hárommillió forintnyi összeg véte­tett fel az évi költségvetésbe, ezen hárommillió forintot oly összegnek tartja, a melyet — állam­háztartásunk helyzetét tekintve — évenkint a földmívelésügyi kormányzat rendelkezésére lehel bocsátani, Az évi budgettől való eltérés azonban abban jelentkezik ezen törvényjavaslat határozmányai szerint, hogy a hárommillió helyett az első három évben öt-ötmillió forint, a további kilencz évben pedig négy-négymillió forint bocsáttatik a föld­mívelésügyi miniszter úr rendelkezésére, és így az összes tervbe vett munkálatok tizenkét év alatt hajtatnak végre. Már most a pénzügyi bizottság előtt mérle­gelés tárgyát képezte az, hogy T mily módon lehetne az ilykép felvett munkaprogrammal szem­ben a budget-joggal járó követelményeknek meg­felelni és egyúttal mily következései lesznek az ily természetű felhatalmazásnak államháztartá­sunkra. A pénzügyi bizottság első sorban abból az álláspontból indult ki, hogy tekintetbe véve az évenkint jelentkező pénztári készleteket, a leg­gazdaságosabb és leghelyesebb dolog, a mennyi­ben ily pénztári készletek jelentkeznek, az első három évben jelentkező kétmillió forint, a további kilencz évben jelentkező egymillió forint többlet a pénztári készletből vétessék, mert ezáltal a kamatok minden körülmények között megtaka­ríttatnának. Végre az utóbbi hat év évi három millió forintjából megfelelő pénzösszeg áll majd reodel­kezésre azon czélból, hogy a pénztári készletekből előlegezett összegek annak idején visszatérüljenek. A pénzügyi bizottság azonban, tekintettel az ily természetű felhatalmazásra, első sorban nagy súlyt óhajtott helyezni arra, hogy a teljesített és a teljesítendő munkálatok iránt a képviselőház tüzetesen tájékoztatva legyen, minélfogva gon­doskodás történt a törvényjavaslat 5. §-ában arra nézve, hogy a földmívelésügyi miniszter évenkint a költségvetés előterjesztése alkalmával úgy a teljesített, mint a következő évben foga­natba veendő munkálatokról alapos és tüzetes előterjesztést tegyen. Gondoskodnia kellett továbbá a pénzügyi bizottságnak arról is, hogy azon esetre, ha a pénztári készletek netán fedezetet nem nyújta­nának, a pénzügyi kormány oly helyzetbe jusson, hogy a szükséges fedezetet a pénztári készle­teken kivtíl is megtalálja. Eziránt a 4. §-ban történt intézkedés, s úgy vélem, hogy ez a leg­helyesebb mód, a nielylyel a hitel a földmívelés­ügyi kormánynak minden körülmények között rendelkezésére lesz bocsátható. Ezek után van szerencsém a törvényjavas­latot úgy általánosságban, mint részleteiben a pénzügyi bizottság szövegezése szerint tisztelet­teljesen elfogadásra ajánlani. (Általános helyeslés.) Elnök: Kivan valaki szólani? (Nem!) Senki sem kivan; a vitát berekesztem. Következik a szavazás. Elfogadja-e a ház a benyújtott és a ház asztalán fekvő törvény­javaslatot általánosságban a részletes vita alapjául, igen, vagy nem? (Igen!) El van fogadva. Következik a részletes tárgyalás. Perczel Béni jegyző (olvassa a törvény­javaslat czímét s az 1 — 7. szakaszokat, melyek-észre­vétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: A törvényjavaslat részleteiben is el van fogadva. Ezzel a mai napirend tárgyai közül az utolsó is el van intézve. Következik a holnapi ülés napirendjére vo­natkozó javaslatom. (Halljuk! Halljuk!) A holnapi ülésre javaslatom a következő: ülés csak déli 12 órakor tartassék s annak tár­gyai lennének a mai ülésben elfogadott két törvényjavaslat harmadszori felolvasása és egy­szersmind azon tárgyak, a melyek formális ülésen szoktak előfordulni, mint bizottsági jelentések és egyebek. (Általános helyeslés.) Egyéb tárgy nem lévén, ha ehhez a t. ház hozzájárul, az ülést bezárom. (Az ülés d, e. 11 órakor végződik.)

Next

/
Thumbnails
Contents