Képviselőházi napló, 1892. XXVI. kötet • 1895. szeptember 26–november 16.

Ülésnapok - 1892-492

94 492. országos ülés 1895. október 23-án, szerdán. csak olyan apróbb botrányok voltak, a melyeket egyes gyermekek vagy fiatal jogászok csináltak. Ellenkezőleg, nekem lesz szerencsém adatokkal bizonyítani, hogy a zágrábi skandalumok organizált, teljesen átgondolt, s előre preparált események voltak. Mielőtt ezt tenném, t. ház, ki kell jelentenem, hogy mikor én elmentem Zágrábba az ottani dolgokról meggyőződni, félretettem minden pártállást, (Helyeslés balfelöl.) mert én nemzeti kérdésben nem ismerek pártállást, s azt tartom, hogy midőn az állam szuverenitása s a magyar faj van megtámadva, mindnyájunknak egynek kell lennünk, mert mindnyájan egyek vagyunk. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én tehát nem pártszempontból fogom fel ezt a kérdést, hanem tisztán képviselői kötelességemet teljesítem, mint magyar állampolgár. Én ez országot igen nagy veszélyek által látom megtámadva. Akkor, t. ház, mikor Romániában olyan kormány jutott hatalomra, melynek élén oly férfi áll, a ki nemcsak, hogy buzgó tagja volt az oláh irredentizmusnak s egyik főoszlopa az oláh ligának, de tavaly olyan beszédet tartott a szenátusban, a melyben egyenesen utalt arra, hogy Románia jövője csakis Erdély elfoglalása és Magyarország szétdarabolásától függ, mikor látom, hallom, hogy csak tegnap előtt a bukaresti fiatalság Strudza Demeter miniszter urat azzal a kiáltással üdvözölte, hogy foglaljuk el Erdélyt . . . (Egy hang a jobboldalon: Csak jöjjenek!) Bocsánatot kérek, nem elég azt mondani, hogy csak jöjjenek, hanem elő is kell az eseményekre készülni. A múlt héten, t. ház, az ország egyik északi városában összejöttem egy főispánnal, egy megyei főügyészszel és egy 13 próbás kormánypárti képviselővel, (Egy hang a szélső baloldalon: Bossz társaság! Nagy derültség.) és midőn ott nézeteinket és észleleteinket az ország viszonyairól kicseréltük, az eredmény az volt, hogy ezen, önök előtt is kompetens faktorok konstatálták, hogy a pánszlávizmus Magyarországon soha nem volt oly nagy, mint most. Én be tudnám bizouyítani az uraknak, hogy hány száz magyar északvidéki tauuló van a prágai egyetemen és a prágai gimnáziumban, hányan kapnak ezek közül stipendiumot, és hogy százával jönnek vissza azok az egyének, a kik itt a pánszlávizmusnak, a nemzetellenes izgatásoknak apostalaivá szegődnek. (Egy hang a szélső baloldalon: Mindegy, de jobboldali követet választanak !) Midőn látjuk azt, hogy északon a pánszlávok mily erőt fejtenek ki, keleten az oláh irredentizmus hogyan organizálódik, ma már egészen hivatalosan, és az oláh királyság égisze alatt, akkor rá fogok mutatni arra, hogy micsoda veszély fenyeget bennünket délen, hogy ha mozog a horvát nép és a horvát nemzet, és hogy micsoda utakat jelöltek ki nekik a múlt napokban, és hogy csak egy szimptomát képeznek az ott előfordult botrányok, a melyek azonban azt mutatják, hogy igenis, a magyar-horvát viszony nagyon beteg, feloszlóban van az úgy, mint azt hajdan megérték a mi atyáink. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azzal kell kezdenem, hogy Horvárországban nem az ellenzéknél, nem Starcsevicséknél csupán, de maguknál a kormánypárt embereinél is eszmezavar létezik a horvát viszonyról Magyarországgal szemben. Ha az ember a horvát kormány tagjaival beszél, minduntalan megüti a fülét egy-egy oly hang, melyből azt veszi ki az ember, hogy azok az urak azt hiszik, hogy ők Magyarországgal csak egyezmény szerint barátok, bizonyos oly szövetség ez, melyet fel lehet bontani, — eine Freundschaft auf Kündigung, — a mint mondani szokták. Hisz csak tegnap hallottuk itt az igen tisztelt horvát miniszter urat, a ki indignálódva állott fel, hogy ne bántsuk a horvátokat, és visszaiítasított minden inszinuácziót. Én emlékeztetem az igen tisztelt horvát miniszter urat arra, hogy midőn egy pár évvel ezelőtt egy franezia folyóirattal polémiában voltam, a melyben Magyarország megtámadtatott, kértem az igen tisztelt miniszter urat, hogy adjon nekem hivatalos bizonyítékot, mert arról a dologról volt szó, hogy horvát nemesség nem létezik, hogy a horvát nemesség voltakép egy utópia, hogy csak magyar nemesség létezik, és hogy a magyar királyok mindig csak magyar nemességet adtak. És az igen tisztelt miniszter úr olyanféleképen tért ki válaszával, hogy én azt mint argumentumot nem közölhettem, mert abban nem volt egyéb, mint az, hogy a magyar törvényekbői lehet ezen kérdést bizouyítani, de hogy mit lehet bizonyítani, hogy van-e horvát nemesség, vagy magyar nemesség vau Horvátországban, ezt nem bizonyította. És felhívom őt, van-e bátorsága állítani, hogy nincs horvát nemesség, hogy csak magyar nemesség van, van-e bátorsága azt mondani, hogy nincs horvát, csak magyar állampolgárság ? (Tetszés a szélső baloldalon.) Mert én tudom, a t. miniszter úr legjobb rokonszenvvel van irántunk, de hiányzik azon urakban, kik oly jól éreznek, mint ő, a bátorság, hogy ezt meg is mondják és érvényben is tartsák azt, a mit mondanak. A pénzügyi bizottságban felhoztam, hogy a horvát bán horvát és franezia nyelven fogalmazott útleveleket ad ki a külföld számára. Hát méltóztassanak akármely autornak a népjogról írt müvét, akár Holtzendorfot, akár Bluntschlit, akár Martenst megnézni, mindenütt azt méltóz-