Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-462

462. országos ülés 1895. április 6-án, szombaton. (55 forint alapján számítottunk, pedig ez csak a tervezett költség volt. A munkálatok tényleges költsége azonban, mely 5,500.000 forintot tett, a vállalkozó által 3,500.000 forintban szabatott meg. Az alaptétel tehát nem 6,600.000 forint, hanem 3,500.000 forint, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) eltekintve a rezsi- és kisajátítási költ Bégektől, a melyek, úgy gondolom, vállalatba adva nem voltak, tehát 3,500.000 forinttal szemben áll körülbelül 8,200.000 forint tényleges kiadás, vagyis négy milliót jóval meghaladó összeg. Ezzel szemben azután a t. miniszter úr előáll nekünk egy kalkulussal. Bocsánatot kérek, de az 8 kalkulusát a lehető legnaivabb dolognak tartom. Nem arról van itt szó, hogy a t. miniszter úr nem tudja elszámolni, mennyire ment a túlkiadás, mert hiszen ezt láttuk maga ból az előterjesztésből is, és az ilyen kalkulusokat mi is megtudjuk esinálni. De egészen szárazan és nyersen szó van arról, hogy 3.500.000 forint lett felvéve a vállalat végrehajtására, végeredményében pedig az nyolcz millió kétszázezer forintba került. Ez minden körülmények között horrendum dolog, itt mindenesetre oly magyarázatra van szükség, mely az elmúlt dolgokat a legapróbb részletekig felderítse. A t. miniszter úr szólt azután azon áldozatokról is, melyeket az állam a Rába-szabályozás érdekében hozott. Megengedem, hogy az állam interkalaris kamatokban áldozatot hozott. Egy millió vagy egy millió kétszázezer forintot, nem tudom biztosan, mert utána nem számítottam, de ezen áldozat semmiesetre sem volt hárommillió forint, a miről annak idején szó volt, mert hiszen ezen pénzeket az állam használta, sőt még 1892-ben is háromszáz és egynéhány ezer forint állott rendelkezésére. Azt pedig csak nem akarja a t. kormány, hogy az általa használt tőkék kamatait a rábaszabályozási társulat fizesse meg. (Egy hang a jobboldalon: Ez nincs is benn abban az összegben!) Nem mondom, el is hiszem, de mindaz az áldozat, a mi történt, nem a rábaszabályozási társulatnak hozatott, hanem azon előrelátás hiányának, azon túlterjeszkedésnek, a mely itt felmerült, és a melyet eléggé sajnálni, eléggé kárhoztatni nem lehet. Látom és tudom, hogy a rábaszabályozási társulat érdekei nem részesülnek azon méltányossági és igazságossági elbánásban, a melyekben azoknak a történtek után részesülni kellene. Tudom azt is, hogy módosítványom, a melyet javaslatba fogok hozni, nem fog elfogadtatni, de azt állítom, t. ház, hogy miután a vízjogi törvény nyitva hagyta az utat az illetők részére arra, hogy a törvény rendes útjához folyamodhassanak, meg vagyok győződve, hogy úgy az árterület fejlesztése, mint az osztályozás és kiKÉPVH. NAPLÓ 1892—97. XXV. KÖTET. vetési kulcs tekintetében is azok a nagy sérelmek, a melyek itt tényleg fenforognak, orvosoltatni fognak, ha máshol nem, tehát azon az úton, a melyre azokat terelni kell, ha csakugyan — a mint az illetők panaszolják — vagyonuk tgy részéből egyszerűen kiforgattattak. Én, t. ház, óhajtanám a magam részéről, hogy a törvényhozás ne szorítsa oly útra az érdekelteket, a melyek sem az állam tekintélyének, sem a törvényhozás tekintélyének, sem az igazság és méltányosság szempontjainak meg nem felelnek, azért kívánnám a magam részéről, hogy a törvényhozás azon ethikai álláspontra helyezkednék, a mely álláspontról egyedül bírálhatja meg helyesen egy ily javaslatnak azt a jelentőségét, a melylyel az a történtek után bir. A magam részéről tehát azon módosítványt ajánlom a t. háznak, hogy mondja ki, hogy »a rábaszabályozási társulat a Rába-szabályozásra fordított és fordítandó kiadásoknak azon részét, a mely a 6,600.000 forint effektív összeget túlhaladja, az állam viseli és a kasszakészletekből fedezi.« Ennek a szempontnak felel meg az én módosításom, és azért ajánlom azt a t. háznak elfogadásra. (Helyeslés a baloldalon.) Esterházy Kálmán jegyző: Gr. Károlyi Sándor! Gr. Károlyi Sándor: T. ház! Szabad legyen még egyszer hozzászólnom azon tárgyhoz, a mely annyiban érdekes, hogy tulajdonképen egyike azoknak a sok injuriáknak, a melyekkel a törvényhozás, a kormány sokszor túlságosan sújt bizonyos vidékeket, bizonyos érdekeltségeket, így történt az most is. Egyszer a miniszter előáll azzal, hogy neki egy vidék számára valami előnyöket kell nyújtania, és indokolja azt azzal, hogy az azon vidéknek javára szükséges s a mellett azt gondolja, hogy ő ezzel majd újból popularitást szerez a maga számára. Ee aztán előáll egy szép tervvel és kimutatja annak olcsó voltát és czélszertíségét, a t. túloldal által magának megszavaztatja, és ha megszavazták, véghez viszi a tervet. Azon terv persze szertelen drága és szertelen rossz, egészen más, mint a hogy eredetileg konczipiálták. És a vége az, hogy jön egy másik kormány és előáll azzal: ezt nem mi tettük, húzzuk ki a madzagot, és igy megy ez örökké, egyik fiancz követi a másik flanczot. Popularitás hajhászásból, vagy nem tudom, talán valami más érdektől vezettetve, ismét túlságba mennek és azt mondják, ők elhárítják a terhet az államról, mert az állam nem kell, hogy azokat viselje. Már pedig, t. ház, én azt hiszem, hogy az államnak ezen terheket viselnie kell, mert ezen terheket, melyekről itt szó van, nem lehet egyszerűen az érdekeltekre oktrojálni, midőn azon érdekeltek egyáltalán nem akartak ezen szabályozásba belemenni, vagy legalább 9