Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.
Ülésnapok - 1892-479
305 479 ' országos ülés 18! (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A kereskedelemügyi miniszter úr kíván szólani. Dániel Ernő kereskedelemügyi minisz ter: T. ház! Papp Elek képviselő úrnak egy nyilatkozatára tartom szükségesnek a rektifikácziót megadni; tudniillik ő engem egészen félreértett, és az a számítás, melyet ő felállított, egyáltalán nem alapítható az én nyilatkozatomra. Mert ő úgy számít, hogy ha a munkálatok köbméterét 15 forintban számíijuk, ekkor 160.000 köbméter munka tűnik ki; pedig ez épen ellenkezője annak, a mit mondtam. Azt mondtam tudniillik, hogy ha a szerződésben megállapított egységárakat alkalmazhatnók ezen munkálatokra, akkor az összköltség csak 600.000 frtot tenne ki, miután a teljesítendő munkák mennyisége 39.980 köbmétert tesz ki. Mivel azonban ezen egységárakat nem használhatjuk, mert a vállalkozó a szerződés értelmében ily árak mellett a munkát végrehajtani nem akarja, oly egységárakat kellett felvennünk, melyek mellett minden körülmények között ezen munkálatok költségei fedezhetők legyenek. Innen származik a 2,400.000 forint, azaz hatvan forint köbméterenkint, de a munkák mennyisége 39.980 köbméter és ez körülbelül öt százalékát teszi ki az összes elvállalt munkálatoknak. Ezen rektifikáczió után kérem, méltóztassék az 1. §-t elfogadni. (Helyeslés jobbfelöl) Neményi Ambrus előadó: T. ház! Csak egy igei) rövid felvilágosítást kívánok előterjeszteni Horánszky Nándor képviselő úr utolsó felszólalására. A képviselő úr kétségbe vonja azt, hogy a szedendő hajóvámokból meg fog térülni az az összeg, mely a törvényjavaslat értelmében évenkint kamat- és törlesztési kvóta czímén szükségessé válik. Erre nézve bátor vagyok megjegyezni mindenek előtt, hogy a hajóvám szedése az Aldunáu azokon a helyeken, a hol ezentúl mi fogjuk a díjszedési jogot gyakorolni, egyáltalában nem újdonság, mert hiszen a Dunagőzhajózási társaság, mely pedig csak igen alárendelt szolgálatokat teljesített a hajózás tekintetében, eddig is augusztus 15-től a hajózási évad beszüntetéséig állandóan az átrakodás ezímén hajódíjakat szedett, és pedig igen tekintélyes hajódíjakat, mert terjedelmes árúknál 48 krajczárt szedett mázsánkint, és aztán leszállott 10 krajczárig. Ha már most fel is tennők, hogy a Vaskapu-szabályozás következtében nagyobb forgalom nem lesz, mint a minő eddig volt, akkor is hogyan állunk? Úgy állunk, hogy volt 2,000.000 métermázsa, a mely a mostani állapot •5. május 21-én, kedden. mellett is feljött, ha mi ezt a két millió métermázsát megvámoljuk, nem úgy, mint a Dunagőzhajózási társaság tette, 48 krtól 10 krig, hanem ha a legolcsóbb díjtételt vesszük, tudniillik mindenütt csak tiz kraiezárt, akkor is kijön 200.000 forint. Feltehető azonban, hogy legalább egy harmaddal növekedni fog a forgalom a mostanival szemben, tehát jövőre legalább is 3,000.000 métermázsa forgalom lesz, a mi megfelel 300.000 forintnak. Azonkívül ha a gőzösökre annál jóval kisebb összeget vetünk ki, mint a mennyit 1873-ban a nemzetközi bizottság kivethetőnek jelzett, akkor is kijön körülbelül 84.000 forint. E szerint már az első években 384.000 forint volna az az összeg, a melyről körülbelül biztosra vehetjük, hogy be fog folyni. Már most, t. ház, tekintettel arra, hogy a hajózási 1 forgalom akkor, mikor akadályaitól felszabadul, nem szokott oly kis mértékben növekedni, mint a vasúti forgalom, hanem némelykor egy évtized alatt 100, sőt 200 százalékkal növekedik, feltehető, hogy nemcsak egyharmad részszel nagyobb forgalmat fogunk elérni, mint a Dunagőzhajózási társaság, hanem jóval többet. Mindezeknél fogva, és tekintettel különösen a felveendő kölcsön olcsóságára, — mely kölcsön, ismétlem, pénzügyi kormányzatunknak egy kiváló sikerét jelenti — egyáltalában nem tekinthetem bebizonyítottnak Horánszky Nándor képviselő úrnak azon apodiktikus állását, hogy a szedendő vámokból a szükséges kvóta soha sem fog befolyni ; ellenkezőleg, az eddigi adatokból következtetve, meg vagyok győződve arról, hogy már az első esztendőkben is talán meg fogjuk közelíteni a kvótát, a későbbi esztendőkben pedig számíthatunk arra, hogy a kvótának teljes összege meg fog kerülni. Eo;ész röviden és minden különös indokolás nélkül még csak azt az egyet kívánom megjegyezni, hogy talán nem is áll nekünk túlságosan érdekünkben, hogy az általunk felveendő kölcsönösszeg belátható időben teljesen megtérüljön. (Helyeslés jóbbfelől.) Elnök: Felteszem a kérdést. Azok, a kik a törvényjavaslat 1. §-át elfogadják, kérem, álljanak fel. (Megtörténik.) Többség; el van fogadva. Josipovich Géza jegyző: (Olvassa a 2. §-i). Elnök: El van fogadva. Josipovich Géza jegyző: (Olvassa a 3. §-i). Elnök: El van fogadva. Következik a napirend másik tárgya: A közlekedésügyi bizottság jelentése (írom. 878.,