Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-460

460. országos ülés 1895. április 4-én, csütörtökön. ÍQ írt egy harmad százalék váltódíjat, és teljesen ki van zárva az, hogy egyik hitelezővel szemben magasabb kamatláb állapíttassák meg, mint a másikkal szemben. Azt mondja a t. miniszter úr, hogy ha a váltóknak magasabb kamat-prémiummal való ellátása azért szükséges, mert a nemzetközi forgalomban ezáltal hátrányba jönne a magyar hitelező közönség, a mennyiben külföldi városokra telepítenék a váltókat, vagy a mennyiben ezáltal az árúhitel korlátozást szenvedne, én ezen hátrányt nem vagyok képes felfogni, mert hogyha a magyar közönség külföldi hitelezőknek nem tartozik hat százalékot, hanem csak öt százalékot fizetni, csak előnynek, gazdasági haszonnak tekintem, mert ezáltal természetesen ezen a czímen sokkal kevesebb pénz megy ki az országból külföldre és különösen Ausztriába. Hogy ennek következtében a hitel megszoríttatik, tehát kevesebb árúbevándorlás történik Magyarországba, ettől szintén nem félek, mert ez némileg megszorítaná azt, hogy Magyarországba az import Ausztriából oly nagy mértékben szaporodjék. De én azt hiszem, hogy ez nem befolyásolja a kereskedelmi forgalmat, mert nem riasztja vissza a külföldi hitelezőket. De épen a t. miniszter úr mindjárt megjelöli, hogy mi úíon-módon segíthet ezen az a nemzetközi forgalomra utalt hitelező. Tudniillik az a legnagyobb baj a t. túloldal szerint és az igazságügyi bizottság etőadója szerint is, hogy ez által a nemzetközi forgalom megnehezíttetik, mert a külföldi törvények megállapítják a hat százalékot, a belföldi törvény pedig csak öt százalékot. Ennek a kedvéért az egész ország hitelét ily nagy depressziónak és a jogegyenlőség elve alól való ily kivételes rendelkezésnek alávetni felesleges, mert a mennyiben szükséges erre reraédiumot keresni, megtalálja azt a nem zetközi forgalom a telepítésben. Tehát ennek a kedvéért kivételt megállapítani, ennek a kedvéért az egész ország váltóhitelét magasabb kamatlát.bal sújtani nem indokolt; ez fölösleges közgazdasági hátrány volna, mert az a nemzetközi forgalom keres magának orvoslást. A miért azonban a magam részéről a javaslat ezen szakaszát nem fogadhatom el, az a következőkben rejlik. Arra, hogy a kereskedelmi hitelnek a törvényhozás ilyen előnyt nyújtson, arra a törvényhozásnak minden tagja hajlandó, mert a törvényben nagy mértékben meg van könnyítve a kereskedelmi hitel, és nagy előnyökkel van felruházva, a mit megvonni senki sem kíván. Már lett hangsúlyozva a váltónak formailag sokkal könnyebb kezelhetősége, és az, hogy a váltóhitelező a kamatot előre bekasszálja magának, a mit semmiféle kötelezvényen alapuló kölcsönnél | nem tehet, mert csak a tartozás lejárta után van jogosítva kamat követelésére, mig a váltónál mindig előre hajtatik be a kamat, a váltókövetelés könnyű* érvényesítése, mely rendszerint minden perlekedést kizár és egyszerűen a sommás végzés erejével hajtható be a követelés. Ismétlem, a kereskedelmi hitelnek nyújtott ezen előnyöket nem akarja senki korlátozni, de hogy odáig menjünk, hogy mikor a váltó lejárt, akkor a váltóhitelnek prémium nyujtassék minden más hitellel szemben, ez oly jogi kedvezmény lenne, mely a jogegység hátrányára, megbontására vezetne, a mit jogosnak elismerni abszolúte nem lehet. De mi volna ennek káros következménye ? Az egész ország közvéleménye nagyon is tudatával bir annak, hogy a váltóhitel az ország lakosainak olyan köreiben is el van terjedve, a mely erre nincs képesítve sem intellektuális erejénél, sem gazdasági viszonyainál fogva. Tudjuk, hogy a váltóhitelbe bele van kergetve az országnak egész gazda- és iparos közönsége, a kik pedig nem kereskedelmi hitelt vesznek igénybe, Most már, ha méltóztatik a váltóknak ily kedvezményt nyújtani a többi adósságokkal szemben, mi következik ebből? Az, hogy a váltóhitelbe még inkább bele lesz kergetve az ország közönsége, és a helyett, hogy obiigáczióra venne föl kölcsönt, arra lesz utalva, hogy váltóra kötelezze magát, és ezáltal azon körre terjesztjük ki a váltóhitelt, a mire az kontemplálva, semmiféle törvényhozás által nem volt. Gondolja meg a t. ház, hogy ennek ebben az irányban feltétlenül káros következménye lesz; nem abban, hogy a nemzetközi forgalom megszoríttatik, hanem abban, hogy a váltóforgalom olyan körökre, olyan osztályokra lesz kiterjesztve, melyek élni nem tudnak, és a melyek gazdasági érdekeinek ez határozott hátrányára van. Végül — hiszen annyiszor volt ebben a házban is és a közvéleményben megvitatva az ingó tőkének ingatlanból folyó jövedelemmel szemben való előnye, hogy azt én itt részletesebben fejtegetni nem kivánom. De beláthatjuk, hogy a sríóban lévő intézkedés ismét csak olyan, hogy előnyt biztosít az ingó tőkének, a mely kibujhatik mindenféle kötelezettség alól még ott is, a hol közmegterheltetéssel kellene találkoznia, mis* az ingatlan minden terén hozzáférhető a pénzügyi közegeknek, és a mely így sokkal nagyobb mértékben élvezi a gyümölcsöztetés előnyeit, most a törvényben oly kedvezményt adjunk, a mely annak eddigi határozottan előnyös helyzetét még kedvezőbbé s még indokolatlanabbá fogja tenni. Csekélynek látszó intézkedés ez, de annyira princzipiális, hogy a felett egy könnyen elsikál