Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-474

258 4'á- országos ölés 1895. május 10-én, pénteken. tette volna a kormánynak felfogását. Ez még súlyosabbá teszi a támadást, — a mire eddig a t. miniszterelnök úr még egy árva szóval sem reflektált, — az a hang, a mely átvonul az egészen, a melyből kiderül a közös külügyminiszternek az a felfogása, mintha ő valami felettese volna a magyar miniszternek, (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) hogy ő tiltakozhatik felfogása ellen, hogy ő felülbírálhatja annak felfogását, a mi pedig, a mint már jelzem, nemcsak természetes, nemzeti önálló létünkkel, de még az önök által védelmezett 67-iki törvényekkel is merőben ellenkezik. (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon. Halljuk! 'Halljuk!) Tartozom megjegyezni még, hogy ámbár az a külügyminiszteri jegyzék igazolta nagyrészben a t. miniszterelnök urnak azon kijelentését, a melyet a T/erényi képviselőtársunknak adott válaszában jelzett, én és elvbarátaim azon válaszokat tudomásul nem vehettük azért, mert abban a szatiszfakeziónak még csak árnyékát sem láttuk és nem akartuk identifikálni magunkat a t. miniszterelnök úr azon felfogásával, mintha ezzel az egész ügy már teljesen ki volna egyenlítve. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De hát itt még nincs befejezve hosszú sora a megaláztatásoknak, hanem ugyanazon a napon, a melyen a t. miniszterelnök úr itt előttünk azt a fényes szatiszfakcziót analizálta, ő Felsége egy legkegyelmesebb kézirattal ajándékozta meg gr. Kálnokyt, olyannal, a minővel csak a legritkább esetekben, a legnagyobb érdemeket szerzett férfiakat szoktak ünnepélyes perczhen megajándékozni. Gr. Pongrácz Károly: Ne tessék ő Felsége eljárását kritizálni. (Zaj és derültség.) Elnök: Csendet kérek. Gr. Pongrácz Károly közbeszóló képviselő urat figyelmeztetem, hogy itt a kellő határok megtartására én ügyelek (Helyeslés.) és nincs jogosítva egyetlenegy szónokot sem a határok megtartására figyelmeztetni. (Helyeslés.) Tessék folytatni. Helfy Ignácz: Nagyon köszönöm igen t. elnökünk intervenczióját, a mely annyival helyesebb és jogosultabb, mert méltóztassanak elhinni, hogy engem a kellő határok megtartására senkinek sem kell figyelmeztetnie. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Igen jól tudom, hogy 8 Felségének azt a jogát, hogy saját érzelmeinek adjon kifejezést valaki irányában, semmiféle törvényünk nem korlátozza, még az 1848-iki törvények alapján sem kivan az ily'nyilatkozat ellenjegyzést, tehát más valakit felelőssé tenni az ily alakban megjelent nyilatkozatért nem lehet. De ugyanazon tisztelettel meg kell jegyeznem, hogy azon körülmények közt, melyek közt ez a legfelsőbb kézirat megjelent, az & politikai akczónak oly pronouszirozott jellegét öltötte, hogy azt eltagadni nem lehet. Egy nagy, fontos politikai akczió az, mely nagy hatást tett nemcsak hazánkban, hanem, mint ma már látjuk, az egész külföldön. (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Nem akarok épen ő Felsége iránti tiszteletből ezen tárgynak részleteibe bőven belebocsátkozni, de egyet, remélem, a t. miniszterelnök úr is belát, tudnillik azt, hogy az a kézirat nem a tisztelt miniszterelnök urnak szatiszfakeziója. (Helyeslés a szélső baloldalon. Nyugtalanság.) Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak. Helfy Ignácz: Ha kutatjuk ennek a pszichológiai okát, megtaláljuk abban, hogy gr. Kálnoky fényesen győzött, győzött azért, mert megvolt benne a bátorság az első perezben odahagyni állását. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A mi áliamférfíäink, fájdalom, mindig veszítenek, Bécsből mindig megverve jönnek haza, mert tárezájukhoz görcsösen ragaszkodnak. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. képviselőház. Azt hiszem, hogy kötelességem volt a jelen helyzetben azon hangúlatnak, mely nemcsak az én egyéni nézetemnek hangulata, de biztosíthatom a t. miniszterelnök urat, hogy millió meg milió magyar ember e perezben épúgy érez, (Ügy van!) kötelességem volt — mondom — ennek hangot adni azért, hogy mindenütt tudják meg egyfelől azt, hogy Magyarországon vannak hü, lelkes, hitükhez szilárdul ragaszkodó katholikusok, [a kik tehát igen természetesen már ennélfogva is mély tisztelettel viseltetnek a katholikus egyház feje, a szentszék iránt, sőt nemcsak a katholikusok, de még a többi felekezetek közt is én józanon gondolkodó embert nem tudok, nem ismerek Magyarországon, a ki tagadná a szentszék ama jogosultságát, hogy befolyását a magyarországi katholikusok tisztán lelki ügyeire érvényesítse, de érvényesítse azon az úton, mely Magyarországon századok óta szokás, és mely a mi közjogunknakmegfelel; a szentszék befolyását érvényesíteni szokta a primás által, a ki Magyarországon különben is nagy, fényes közjogi állással van felruházva, hogy annál inkább emeljük tekintélyét. Ebben, t. ház. azt hiszem, nincs eltérés közöttünk, mindnyájan egyetértünk ebben; de remélem, egyetértünk abban is, hogy Canossába. menni nem akarunk. (Élénk helyeslés a jobb- és a szélső baloldalon.) Épúgy szükséges, hogy Bécsben tudják, hogy Magyarországon igenis minden ember szívvel lélekkel, tisztelettel, becsülettel viseltetik ő Felsége a király iránt, megadja neki mindazt, ami jogot az alkotmány neki ad; de Magyarország Magyarország akar lenni és maradni, és nem fogja azt elérni sem Kálnoky, sem senki más a világon, hogy Magyarország első milleniuma végén oly