Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.
Ülésnapok - 1892-472
472. országos ülés 1895. május 6-án, hétfőn. 225 liek, a mennyiben csak sürgetésre vonatkozók — április 25-én kaptam a közös külügyminiszter jegyzékét, a mely ígv szól: »Folyó hó 21-én 1272/M. E. szám alatt kelt nagybecsű" átiratát, melyben Nagyméltóságod egy, a pápai nunczius magyarországi útjára vonatkozó interpellációra adandó válaszra nézve nézeteim közlésére méltóztatott felhívni, volt szerencsém venni; egyidejűleg alkalmam volt báró Jósika miniszter úrral szemben, ki ezen ügyet előttem szintén szóba hozta, utalni arra, hogy mily nehézségbe ütközik annak megítélése, mennyire avatkozott Agliardi nunczius Magyarország belügyeibe, mig csak hírlapi közlemények állanak rendelkezésre. Azért bátor voltam báró Jósika Samu miniszter úrtól, a ki épen Budapestre készült, szives felvilágosításokat kérni azon körülményre nézve, valamint azon hosszabb beszélgetéseket illetőleg, a melyeket Nagyméltóságod és a vallás, és közoktatásügyi miniszter úr Agliardi nuncziussal Budapesten folytatni méltóztattak, és melyek folyamán a magyar kormány által a nuncziusnak Magyarországon való fellépése ellen táplált aggályaim bizonyára megfelelő szabatossággal formulázva lettek. Az épen most vett sürgöny nem tartalmazza ugyan az általam kért felvilágosításokat, melyek abba a helyzetbe hoztak volna, hogy a helyzetet megbízható adatok alapján Ítéljem meg, másrészt azonban Nagyméltóságod ismételten méltóztatik azon óhajának kifejezést adni, hogy egy még meg sem tett interpelláczióra adandó esetleges válaszra és az e részben tekintetbe jövő szempontokra nézve nézeteimet megismerje. Egy olyan kényes ügyben, mint a milyen a szőnyegen levő, valamely iaterpelláczióra adandó válasznak okvetlenül a tett kérdésekhez kell alkalmazkodnia. En tehát nem vagyok azon helyzetben az adandó válaszra nézve behatóbban nyilatkozni, mielőtt a kérdés nincsen formulázva. A mi már most azon Nagyméltóságod által irányadóknak jelzett két szempontot illeti, hogy tudniillik azon tekintetek, melyeket a szentszék irányában megtartani óhajtunk, épen úgy tartassanak szem előtt, mint Magyarország specziális viszonyai, és annak a jognak megóvása, mely szerint egyetlen külhatalomnak sem, tehát a szentszéknek sem engedhetjük meg a belügyekbe való beavatkozást: ezen két szempontnak felállítását részemről is egészen helyesnek ismerem. Az első pontot illetőleg csak kiemelhetem, hogy ezen, az agg pápával szemben megtartani óhajtott tekintetek mellett, Magyarországnak sem fekhet érdekében, hogy a szentszék iránti viszony, melyet a hosszadalmas egyházpolitikai akczió daczára eddig barátságos formában fentartani sikerült, komolyan megzavartassék. Ha nincs is kilátás arra, hogy a szentszék KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXV. KÖTET a házasság feloldhathinsása körül elfoglalt álláspontjával felhagyjon, mégsem közömbös, hogy a szóban forgó egyházpolitikai törvények végrehajtásánál a Vatikán merevebb vagy toleránsabb magatartást tanúsít-e? Minthogy közös miniszteri állásomnál fogva a monarchia osztrák részének a szentszékhez való viszonya felett is őrködnöm kell, kötelességemnek tartom a kérdés ezen részét különösen hangsúlyozni. Hogy a pápai nuncziust csak egy külföldi nagykövetnek az állása illeti meg, és minden, a mi ezt túlhaladja, nem helyes, a modern felfogás szerint elméletileg állíttatik ugyan, különösen Francziaországban, a hol a püspöki karnak a pápához és meghatalmazottjához való viszonyát a törvényhozás szabályozta, de az életben, —• még Francziaországban sem, — alig vihető keresztül, mert a pápai nunczius, mint meghatalmazottja, nem egy világi hatalomnak, hanem a katholikus egyház fejének, katholikus államokban mindig egy, a többi nagykövetektől lényegesen eltérő állást fog elfoglalni. Ennek alapját a római pápának a katholikus egyház és az összes katholikusuk felett — habár csak a lelkiekben — elismert szupremácziája képezi; és alig gondolható nehezebb dolog, mint megállapítani azon határt, a meddig a katholikus egyháznak bizonyos kérdésekben jogait védeni meg van engedve, és hogy hol szűnik meg azon határ. Egy szembetűnő bizonyítékot azon rendkívüli állás mellett, melyet a pápai nunczius egy katholikus államban élvez, épen azon ünnepélyes fogadtatás nyújt, a melyben Agliardi nunczius jelenleg Magyarországban, nemcsak a püspöki kar, hanem a lakosság minden rétege részéről részesült. Hol történnék valahol hasonló idegen nagykövettel? A mi végre a belügyekre — melyek nem hitelviek — való avatkozást illeti, a helyszinén bizonyára oly alapos informácziók állanak rendelkezésre, hogy Nagyméltóságod bizonyára inkább van azon helyzetben, mint én, a ki Magyarország specziális viszonyaira nézve nem tulajdoníthatok magamnak teljes tájékozottságot. De úgy tetszik előttem, hogy a nunczius részéről megrovandó tapintatlanság követtetett el az által, hogy nem elégedett meg azzal, hogy azon egyházfejedelmeknél, a kik őt meghívták, látogatást tegyen, hanem ellentétben elődeivel, a kik ily alkalmakkor soha feltünőleg előtérbe nem léptek, nyilvános beszédeket és felszólalásokat tartott, a melyek — a szentszék álláspontját tartya szem előtt, — a kormány politikájával szemben csak ellentétesek lehettek. Okot adott erre talán azon tüntetésszerü fogadtatás is, melyben a nunczius a magyarországi klérus és a katholikus párt által részesíttetett. Minden2 r J