Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-466

•j^g 466. országos ülés 1895. é zésre jutva, a kérdésnek vitás részét eldönteni hivatva van. Nem értem ugyanis, t. ház, a gr. Csáky Albin t. képviselőtársam tegnapi felszólalásának első részében foglalt azon skolasztikái és doktrínáin* elmélkedést, mely a belső hitélet irányítására és a felekezeti kényszerre vonatkozólag tisztán abstrakcziókban elmondatott; nem értem nevezetesen azt, hogy mért mondottak el azok épen most, épen ezen törvényjavaslat indokából. Mert, t. ház, mi nem ellenezzük a törvényjavaslatnak 1. §-át, mely a hitnek szabadságát és annak külső nyilvánúlásaiban is kifejezésre való juthatását megengedi. Nem perhorreszkáljuk a törvényjavaslatnak 5. §-át sem, mely a felekezetből való kilépést lehetségessé teszi a nélkül, hogy kényszerítene valakit bármely más felekezetbe való belépésre. Nem teszünk kifogást az ellen sem, hogy az újonnan keletkezhető hitfelekezetek szervezkedhessenek és ezáltal, mint felekezeti szervezetek, beilleszkedjenek a többi felekezetek keretébe. Mi nem üldözünk, nem kívánunk üldözni senkit azért, mert valamit hisz vagy valamit vall. Erre kényszert alkalmazni nem kívánunk. Mi nem kívánjuk, sőt nem is tartjuk lehetőnek, hogy az állam a hitéletbe befolyást gyakoroljon, avagy olyanra vállalkozzék, a minek megvalósítása teljesen lehetlen is. Azért én nem értem a t. képviselőtársam részéről, hogy ily keríümények között, midőn mi a törvényjavaslatnak épen azon rendelkezéseit, melyek azokkal az elméletekkel és absztrakcziókkal, melyeket fejtegetett, szoros összeköttetésben állnak, nem perhorreszkáljuk, honnan vette az okot arra, hogy egy oly preludiummal éljen, a melyből azt lehetne következtetni, hogy mi mindazon elveket és irányzatokat, a melyeket ő kifejtett, s a melyek azt involválják, mintha mi pressziót akarnánk gyakorolni a hitre, vallásra és lelkiismereti szabadságra, nem tartanok helyeseknek. Épen azért tehát én nem tartom megokoltnak azt, hogy miért bocsátotta a t. képviselő úr mindezeket előre. De van nekem itt egy más kifogásom is, az jelesen, hogy tudniillik ha az én t. képviselőtársam ezeknek gyakorlati megvalósítását is aktuálisaknak tartja, akkor neki logikusan egy lépéssel tovább kellett volna mennie, ós nemcsak a vallás szabad gyakorlatát, hanem a teljes vallásszabadságot kellett vqlaa proponálnia. Azon vallásszabadságot, jelesen a mely egész terjedelmében gyakorlatilag is megfelel azoknak az elméleti felfogásoknak, és a mely csak két alaposzlopon nyugszik, az egyik az, hogy tehát szabad hinni és vallani mindent, a másik pedig az, hogy a vallás tényleges gyakorlatába az államnak csak a büntetőtörvények oltalmával lehet belenyúlni. Ez felelt volna meg azon absztrakt felfoirilis 27-én, szombaton. gásnak, a melyet t. képviselőtársam emlegetett, és ha mégis daczára ezen felfogásoknak, ő a vallási kérdéseknek olyatén rendezését ajánlotta, melyet a törvényjavaslat tartalmaz, akkor a gyakorlati megvalósításban nem követi azon elméleteket, melyeket tegnap ő nekünk szivünkre kötött. T. ház! Ezeket csak mellesleg említem fel. A lényeg, a miért t. képviselőtársamnak tegnapi igen érdekes felfogására hivatkozom, másban rejlik. (Halljuk! Halljuk!) Rejlik abban, hogy az én felfogásom szerint — és erre helyezek súlyt — nem a főrendiház tévedett, hanem t. képviselőtársam téved. Ezen állításom igazolására óhajtok néhány szót mondani. Mi az alapeszméje és kiindulási pontja t. képviselőtársam tegnapi beszédének? Az, hogy ő abban a véleményben van, hogy a főrendiház és azok, a kik, mint én is, a felekezetnélküliségnek törvényes elismerését nem óhajtjuk, abban a tévedésben vagyunk, hogy a felekezetnélküliség a vallástalansággal és hitetlenséggel ugyanazonos, vagyis hogy mi a kettőt egynek tartjuk. Grondolom, helyesen adtam vissza az ideát. T. ház! Ezt a kijelentést nem első ízben hallom, mert mindig ez az eszme volt az, a mely a felekezetnélkííliség kérdésére védelemként felhozatott, felhozatott tudniillik akkor is, a midőn ezt első izben tárgyaltuk, és a mostani kultuszminiszter úr, mint akkori előadó, szintén ezen alapeszmét fejtegette. Ugyanez az alapeszme nyilvánult t. képviselőtársam tegnapi beszédében is, sőt ez az alapeszme mely a kormány felfogásait most is vezeti, a midőn a törvényjavaslat III. fejezetének a megvalósítását a háznak és törvényhozásnak ajánlja. Azonban hol és mivel lett ennek ellenkezője bebizonyítva? Már pedig ha valaki valamely alaptételt felállít és összes okoskodásait arra alapltja, akkor a legkevesebb, a mit kívánhatunk, az, hogy azt igazolja is. Ha ott, a hol minden vallás felekezetté szervezkedhetik s nem gördíttetik eléje semmi akadály, és csak az állami szempontot kötik ki; ha ott, a hol mindenki vallhat és hihet bármit a nélkül, hogy ez az ő egyéni és polgári állására bármi befolyással birna, mégis valaki oly álláspontra helyezkedik, hogy sem egy létező vallásfelekezethez nem csatlakozik, sem pedig szervezkedni nem akar, mégis felekezetnélkíüivé lesz: akkor ez, azt gondolom, mégsem tekinthető másnak, mint vallásnélkűliségnek. A prezumpczió igenis mindenesetre e mellett van, mindaddig, mig az ellenkező be nem bizonyíttatik. De a kérdés preczize nem itt sarkallik. Fordítsuk meg ugyanis a kérdést. Bizonyos-e t. képviselőtársam arról, hogy annak, a ki semmiféle felekezethez tartozni nem akar, és nem is tartozik,