Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.
Ülésnapok - 1892-453
86 453. országos ülés 1895. m&rczius 27-én, szerdán. Kubinyi Géza: Ott sem jelentették fel! (Zaj.) Gr. Batthyány Tivadar: Engem nem zavarnak meg a képviselő urak közbeszólásai, megtanultam, hogy az efféle által ne zavartassam magamat. Ismétlem, az izgatásoknak egész seregéről van tudomásunk; a tegnap eladottak nyomán Nyitrára vonatkozólag, és nekem magamnak is van tudomáson csáktornyai izgatásokról. Csakhogy ki izgat? Érre nézve is megint egy sereg adatom volna, például Karácsonyon és Perlakon a plébános udvarára bement egyik helyen a jegyző, a másik helyen az írnok, és macskazenét rendezett a plébánosnak. Hát ez is izgatás volt, de nem az ellenzék részéről. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Különben, t. ház, azt mondották, hogy felekezeti izgatások történtek. Hát ennek bizonyítékát sem találtam egy helyen sem, nincs is tudomásom arról, hogy valakit törvény elé állítottak volna, pedig ugyebár ugyancsak megtették volna, ha tehették volna? Igenis van tudomásom arról, hogy néhány Wlassics-párti választó, a csáktornyai választás idején a kerületben járva, azt kiabálta, hogy le a papokkal, le a katholikusokkal! Ez persze nem felekezeti izgatás. (Úgy van! Úgy van! Felkiáltások balfelól: Nyitrán is megtörtént! Nagy mozgás.) De tovább, t. ház. (Halljuk! Halljuk!) Csáktornyán a Wlassics-párt a liberalizmus ezen oszlopos hőse érdekében belevitték a választásba az antiszemitizmust. Ráfogták az ellenzéki Majorra, hogy az a csáktornyai Mayer zsidónak a bátyja, (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) 8 azzal izgattak, hogy a csáktornyai Mayer zsidó bátyjára szavaztok ti nagy katholikusok. Simó Lajos: Ügyes kortesfogás! (Nagy zaj a bal- és szélső baloldalon. Elnök csenget.) Gr. Batthyány Tivadar: Közbeszóló t. képviselőtársam azt mondja, hogy kortesfogás; de higyje el nékem, igen venzedelmes kortesfogás, ha az amúgy is felizgatott kedélyekbe az antiszemitizmus izgalmát is beleviszszük. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Halló tuk tegnap, hogy Nyitrán a Zichy párt vezéreit, a Zichy-párt főtanyáját jól körülvették katonasággal és elzárták őket a választókkal való közlekedéstől. Ugyanez történt talán kisebb mérvben Csáktornyán, Ott is a francziskánus kolostort teljesen ostromállapotba helyezték. Míg a Wekerle-kabinet pótválasztásainak jellemvonása abban állott, hogy egy sehwenknnggal a 48-as és függetlenségi párt választóit átterelték a szabadelvű párthoz, — ehhez teljes joguk volt, — addig a Bánffy-kabinet választásának jelvénye a zsandár. Volt szerencsém már egy előbbi felszólalásomban előhozni azt, hogy a zsandárokkal mit csináltak a választások előtt és alatt. Elmondtam a dunaszerdahelyi, csáktornyai stb. eseteket. Sajnos, a belügyminiszter úr akkor csak a Prémusz-esettel foglalkozott, melyből tudjuk, hogy mint győző került ki annyiban, a mennyiben horvát testvéreinket külföldieknek mondotta, Starcsevics és társai nem kis örömére. Most csak egy konkrét tényt akarok újból felemlíteni. Csáktornyán zsandárok direkte kapaczitálták a népet, neki mentek, azt mondván, mit korteskedtek a balpártnak, mértj nem hagyjátok Wlassicsot megválasztani. Mikor az a szegény horvát parasztember ott akkép kapaczitáltatik a politikai programm megváltoztatására, hogy jól kihegyezett szuronyokkal és repetir puskákkal felfegyverzett zsandárok kapaczitálják, akkor ne tessék nekem alkotmányos szabadságról beszélni. De tovább megyek, t. ház, az analógiákban. Volt szerencsém a múltkor felemlíteni, hogy Csáktornyán belevonták ő Felségének, a királynak nevét a választási küzdelembe. E téren, megvallom, Nyitrán kissé szerényebben jártak el, a mennyiben csak azzal kezdték a proklamácziót, hogy ő Felsége apostoli királyunk belügyminiszteri titkárrá nevezte ki Latkóczyt. (Felkiáltások jobbfelöl: Hát ez nem igás?) Hát ez teljesen igaz. ő Felsége nevezte ki őt; de hogy miért kell a Bánffy-kabinet alatt a választási proklamácziókba mindig ő Felségének nevét belevonni, nem vagyok képes megérteni. (Zajos helyeslés a balés szélső baloldalon.) Különben, t. ház, Nyitrán kompromittálták, népszerűtlenné tették a hadsereget azzal, hogy ott a választásnál teljesen helytelenül használták fel a hadsereget. Ez óriási hiba. Volt szerencsém említeni, hogy Csáktornyán is azt szuggerálták a szegény Csáktornyái választóknak, hogy megharagítják ő Felségét, ha nem szavaznak Wlassicsra. Felemlítettem ezt akkor, de a t. miniszter urak nem méltóztattak erre nekem választ adni. A főrendiházban elismerte ezt ugyan a miniszter úr és helytelenítette a dolgot, de nem értem, hogy ha a miniszter úr is helyteleníti az ilyen dolgot, miért nem találkozott közigazgatási hatóság, mely megkérdezte volna, hogy ki merészelte belevonni ő Felsége nevét a Wlassicspártiak manifesztumába. Tudtommal legalább még senki ellen ezen a czímen fegyelmi eljárást nem indítottak. Vagy törvényellenes volt az ilyen eljárás, vagy nem? Ha törvényellenes volt, akkor igenis kötelessége lett volna a kormánynak a fegyelmi eljárást megindítani. (Helyeslés balfelöl.) íme, t. ház, néhány adattal illusztráltam a dolgot. Méltóztassanak megbírálni, vájjon nem helyes-e az analógia az egész vonalon? Különb-