Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.

Ülésnapok - 1892-451

451. országos ttlée Í895. márczius 19-én, kedden. 57 szavazás, szóval mindazt neki előzetesen kell megállapítania. Én tehát nem fogadom el egy perczig sem ezt az okoskodást, és azért tartottam szüksé­gesnek, hogy arra azonnal reflektáljak. (Helyes­lés jobbfelől.) Egyébiránt ismételve kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (He­lyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a bal- és sxélsö báloldalon: Hoch! Hoch!) Elnök: T. ház! Fölteszem a kérdést. Mint­hogy a miniszter úr, valamint a t. képviselő úr is úgy a márezius 13 án, mint a tegnap, tudni­illik márczius 18-án tett interpellácziót Össze­foglalták, és a felelet a kettőre együttesen ada­tott meg, a kérdés az lesz : tudomásul veszi-e a ház a márezius 13-án és 18-án tett interpellá­cziókra adott feleletet: igen, vagy nem ? (Igen! Nem!) Olay Lajos: T. ház! A kérdés feltevésé­hez kívánok hozzászólani. (Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem, hogy miután két interpelláczió­ról van szó, a kérdést kétféleképen kell fel­tenni, mert én például az első interpellációra adott választ tudomásul veszem, míg a máso­dikra adott választ semmi szín alatt sem veszem tudomásul. Kérem tehát a kérdést úgy feltenni, hogy mind a két interpelláezióra külön lehessen szavazni. (Helyeslés.) Elnök: Kétségkívül a kérdést úgy kell feltenni, hogy mindenki igennel vagy nemmel szavazhasson. Minthogy azonban úgy a minisz­ter úr feleletében, mint az interpelláló képviselő úr a maga válaszában a kettőt összefoglalta, ennélfogva a két interpelláezióra adott válasst a ház egynek is tekintheti, s a kik az egész felelettel nincsenek megelégedve, nem veszik azt tudomásul, a kik az egészszel meg vannak elé­gedve, tudomásul veszik. (Zaj.) Csendet kérek. Különben a ház megnyugtatására kérdem : kívánja e, hogy az interpelláezióra adott vála­szok felett a szavazás külön-külön mindegyikre vagy pedig együttesen történjék? (Felkiáltások: Külön!) Azok, a kik külön-külön kívánják a kér­dést feltenni, álljanak fel. (Megtörténik.) A. több­ség külön kibánja feltétetni. (Csenget.) Csendet kérek ! (Halljuk! Halljuk!) Azok, a kik a fele­letnek H márezius 15-én beadott interpelláezióra adott részét tndomásúl veszik, kérem, álljanak fel. (Megtörténik.) A többség tudomásul veszi. Most jön a tegnap, vagyis márczius 18-án beadott interpelláezióra vonatkozó felelet. Azok, a kik a folyó hó 18-diki interpelláezióra adott feleletet tudomásul veszik, kérem, álljanak fel. (Megtörténik. Felkiáltások: Többség ! Kisebbség !) Kivannak elienpróbát ? (Felkiáltások a bal- és szélső • balon: Kisebbség!) Éu többséget látok. Kérem azokat, a kik nem veszik tudo­másul, álljanak fel. (Megtörténik.) Kisebbség. (Felkiáltások a bal- és szélsőbalon: Többség! Jó less összeolvasni! Zaj. Elnök csenget.) Kérem tessék helyeiket elfoglalni. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Csendet kérek, t. ház! Én, t. ház, úgy látom, hogy a többség a márczius hó 18-án beadott in­terpelláezióra adott feleletet szintén tudomásul veszi. (Helyeslés.) így mondom ki a határozatot, és ezzel az ülést bezárom. (Ág ülés végsődik d. u. 1 óra 5 percekor.) KÉPVH. NAPLÓ 1892—97. XXIV. KÖTET. i:

Next

/
Thumbnails
Contents