Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.

Ülésnapok - 1892-450

:•• 4*0, országos ttlós 1895. márczius 18-án, "hétfőn. t. ház tudomásul vehesse vagy sem, azt nem ígérhetem, mindeneseire azonban, legalább a rendelkezésére állandó adatok alapján ígérhetem az ő nevében, hogy a t. házat tájékoztatni fogja. A mennyiben méltóztatnak egyéb tekintet­ben az elnök urnak a papirend iránti javaslatát elfogadni, kérem, méltóztassanak hozzájárulni, hogy holnap 12 órakor tartassák ülés, kizárólag esakis az interpclláczióra adandó válasz, illetve nyilatkozat meghallgatására. (Helyeslés.) Elnök: Horánszky képviselő úr kiván^zólani. Horánszky Nándor: T. képviselőház! A napirend megállapításáról lévén szó, a magam részéről szívesen és készséggel járulok a mi­niszterelnök árnak azon nézetéhez, hogy holnap az interpclláczióra adandó válasz végett — mi lesz a tartalma, nem kérdés — ülést tartsunk. Azonban a t. miniszterelnök úrnak egy meg­jegyzésére ezzel kapcsolatosan épen a közbiz­tonság szempontjából vagyok bátor megjegyzést tenni, és ez abban áll, hogy az az illető úr, a ki a nyitrai választásnál elnök, mindaddig, niíg az ő elnöki működésének ideje el nem érkezik, egyszerű polgár és semmi más, (Úgy van! Úgy van! balfelöl) intézkedést tenni, proklamáeziót kibocsátani joga nincs;\(Úgy vau! Úgy van! bal­felől.) ép oly kevéssé bocsáthat ki proklamá­eziót, mint nem bocsáthat ki egy más polgár. Ha tehát a belügyi kormánynak bármely úton tudomására jön, hogy ott a választási eljárást megelőzőleg ily természetű proklamáczió bocsát­tatott ki, azt a közigazgatási hatóságnak a köz­biztonság, a közrend és az egyéni szabadság szempontjából haladéktalanul konfiskálnia kell. (Helyeslés a halőläalon.) Remélem, hogy hol­nap "a t. belügyminiszterj úrtól értesülni fogunk arról, hogy ha az a proklamáczió csakugyan kibocsáttatott és az tudomására jutott, az intéz­kedéseket ez irányban meg is tette. Ezt kíván­tam erre vonatkozólag megjegyezni. (Helyeslés a baloldalon.) Ivánka Oszkár : T. ház! Elnök: Kérem, mihez kivan a képviselő úr szólani ? Ivánka Oszkár : A napirendhez. Én, t. ház, nem tartom indokoltnak azt, hogy egy egész hétig, eltekintve az interpellá­czióra adandó választól, a képviselőház ülései szüneteljenek. Más időkben is megtörtént, hogy ülésezett a képviselőház, valamint a főrendi­ház is. A főrendiház ülésének két tárgya vau. Az egyik pénzügyi természetű, a másik egyház­politikai. Egyáltalában nincs annak lehetősége kizárva, hogy a miniszterek egy része ott legyen elfoglalva, más része pedig részt vehessen a képviselőház tárgyalásain. Különben is igen sok­szor megtörténik, a mint ma is megtörtént, hogy az ülésben a miniszter urak közííl senkit siucs szerencsénk itt tisztelhetni, és mindamellett a ház ülést tart. Nem tartanám tehát indokoltnak, hogy ily hosszú időn keresztül a ház ülései most, mikor a képviselők felemelt díjazással mű­ködnek, szüneteljenek. (Helyeslés balfelöl.) Azt tartom, hogy a t. kormánynak is érde­kében áll azon nagy programra teljtartüommali mielőbbi érvényesítése szempontjából, (Derültség balfelöl.) hogy ily hosszú szüneteket a ház ne tartson. Tehát kérném, méltóztassanak a napi­rendet úgy megállapítani, hogy a ház a jövő héten is üléseket tartson. (Helyeslés balfelöl.) B. Bánffy Dezső miniszterelnök: T. ház! Igen kérem, méltóztassanak a ház elnö­kének javaslatát a napirendre vonatkozólag el­fogadni. Sokkal fontosabbak a kérdések, és a kormány egésii; létével, . . . (Derültség a bah vs szélső baloldalon. Helyeslés jobbfelöl.) kérem, igen, a kormány egész programmjával függnek össze. (Zaj a baloldalon.) A költségvetéssel kapcsola­tosan az egész bizalmi kérdés, az egyházpoliti­kai kérdésekkel kapcsolatosan a programúi egyik integráló része tárgyaltatik a főrendiházban. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Azt hiszem tehát, hogy jogos, ha, a kormány kéri, hogy azon idő alatt, míg a főrendiházban el van foglalva, a képviselőház ülést ne tartson. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök : Nem kivan már senki a napirend­hez szólani ? Holnap a ház 12 órakor ülést fog tartani, mely nem lesz érdemleges ülés, a mennyiben csak jelentések beadása és esetleg az interpellá­ezióra adandó válasz képezheti tárgyát. Külön­ben pedig elfogadja a ház azt a javaslatomat, hogy a jövő kedden 10 órakor tartandó üiés napirendje az legyen és abban a sorban, a mint felolvastam. (Helyeslés.) Polónyi Géza: Csak az »esetleg« szó ellen van kifogásom! Elnök: Az »esetleg«re nézve fel kell vi­lágosítanom a házat. A ház nagyon jól tudja, hogy a miniszter 30 nap alatt tartozik az inter­pelláczióra válaszolni. Most a kormány feje ré­széről egy nyilatkozat kilátásba tétetett, (Fel­kiáltások a szélső baloldalon: Bejelentetett!) ez tehát meg van Ígérve; de hogy abban a hely­zetben lesz-e az illető miniszter, hogy egy tel­jes választ adhasson, azt fenn kellett tartania magának a kormánynak. Az én enuncziáczióm ezt jelenti. Az ülést bezárom. (AB ülés végződik délután 1 óra 50 pereskor.)

Next

/
Thumbnails
Contents