Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.

Ülésnapok - 1892-455

154 455. országos ülés 1895. márcziu* 29-én, pénteken. t. képviselő úr oda állítja, akkor nem szabad megállania a katonai nevelésnél, hanem el kell mennie a papi nevelésig, . . . Madarász Jószef: Világos! Láng Lajos: . . .mert az sokkal fontosabb ránk nézve, mint a katonanevelés. Én azt mondottam, hogy addig magam sem megyek el. Én nem kívánom azt, hogy a nemzeti nevelés ebben az értelemben bevitessék a szemináriumokba. . . Madarász József: Elég rossz! Láng Lajos: ... és bocsánatot kérek, a t. képviselő úr sem kívánja. (Zaj.) Méltóztassék megengedni egy megkülönböztetést. Ha a t. képviselő úr azt kívánja, hogy abban a szemináriumban nemzetellenes és államellenes tanok ne terjesztessenek; ebben természetesen egyetértek vele; de, hogy azon papi nevelés, úgy, a hogyan ma fennáll az országban, a maga egészében a nemzeti kultúra kiegészítő részévé tétessek, hogy abba a nemzeti eszme a maga egészében bevitessék, bocsánatot kérek, ezt a képviselő úr eddig még nem kívánta. Gr. Apponyi Albert: Magától értetődik! (Derültség jobbfelöl. Nagy zaj a baloldalon. Elnök csenget.) Láng Lajos: Hogyha a t. képviselő úr nem akar a szavakkal játszani, hanem úgy veszi a dolgokat, a mint azok tényleg vanuak, midőn tudjuk, hogy igen sok egyházban az oktatás, az egyházi férfiak nevelése nem magyar nyelven, hanem holt, vagy más, nem magyar nyelven történik, . . . Madarász József: Elég helytelenül! Láng Lajos: . . . akkor — már bocsánatot kérek — a t. képviselő úr a következetlenség vádja nélkül nem mondhatja azt, hogy ő azt követeli, hogy ebben is a nemzeti nevelés a maga egész teljességében keresztülvitessék; mert akkor azt is kellene követelnie, hogy az oktatás, a nemzeti nevelés, ne történjék bolt nyelven, sem más, mint magyar nyelven. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezért, t. ház, azt hiszem, hogy midőn a t. képviselő úr e tekintetben arról az oldalról igen nagy elismerésben részesült, azért, hogy azt mondotta, hogy ő előtte nincs olyan magas fal, nincs olyan hermericze elzárt kapu, melyen be nem törne, vagy át nem hatolna a nemzeti nevelés emelése és a nemzetellenes nevelés leküzdése czéljából: akkor azon elismerésnek legalább felét nem vonatkoztathatja magára a t. képviselő xir, mert legalább eddig — kíváncsi vagyok a jövőre nézve — nem méltóztatott annak kifejezést adni, hogy az egyházi férfiak nevelését nemzeti alapra kellene fektetni. (IIelyeslés a jobboldalon. Zaj a bal- és szélső baloldalon.) . A mi pedig az elismerés másik felét illeti, tudniillik az elismerést azért, hogy a t. képviselő úr tiltakozik az ellen, hogy a nevelés bármily téren nemzetellenes legyen, ebben tökéletesen egyetértünk egymással mindnyájan. Hanem, ha itt elismerés illeti a képviselő urat, elismerés illet, azt hiszem, minden országos pártot e hazában, mert azt hiszem, nem ismeretlen az igen t. képviselő úr előtt, hogy a katonai nevelés terén is megköveteltük az államellenes, a nemzetellenes tankönyvek kizárását. (Zaj a bal- a szélső baloldalon. Úgy van! a jobboldalon.) A katonai tankönyvek e czélból többször bírálat alá vétettek, és az oly tankönyvek, a melyek ezzel ellentétesek voltak, a katonai tanintézetek köréből kizárattak. Tehát ez az, a miben az igen t. képviselő úr — nézetem szerint — alaposan téved. (Ellenmondás a baloldalon.) Bocsánatot kérek, t. ház, a t. képviselő úr azt mondja, hogy én azt hiszem, hogy őt valami szent borzadály szállja meg akkor, a midőn egyházról, vagy klastromról van szó. Én ezt nem mondottam; hanem ha a t. képviselő úrnak azzal örömet szerzek, szívesen elismerem, hogy semmit sem lát szivesebben, mint klastromot. (Derültség jobbfelől.) Ezt akartam mondani, különben hozzájárulok a bizottság javaslatához. (Helyeslés jobbfelől) Bartók Lajos jegyző: Gróf Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. ház! (Halljtik! Halljuk!) Az előttem szólott igen t. képviselő úr előadására néhány szóval kell válaszolnom. Azt hiszem, tartozom ezzel annak a tiszteletnek is, a melylyel egyénisége iránt viseltetem. Én a rektifikáeziót az ő részéről abban a kiterjedésben szívesen elfogadom, hogy az ő beszédében benne volt a megkülönböztetés a nemzetellenes oktatási irányzatok és azon irányzatok közt, vagy mondjuk az oktatásnak azon jellege közt, mely nem nevezhető nemzetellenesnek, hanem a melyről azt sem lehet mondani vagy elismerni, hogy a nemzeti kultúrának érdekeit pozitive szolgálja, és én igen szívesen elfogadom vele a vitát ezen a megszorított téren is, daczára annak, hogy az én felfogásom szerint itt is alkalmazható az evangéliumnak ama mondása: Qui non est mecum, contra me est. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) A mi a kultrának terén nem szolgálja a nemzeti szellemet, az már ezen negatív tulajdonságánál fogva, ártalmas, mert a nevelésnek korszaka az, a mely korszakban (Dalijuk! Halljuk!) az ifjú lélek eszméi fejlődnek, érzelmei megnemesednek, irányt vesznek, a mely az egész életre kihat; a mi ebben a korszakban elmulasztatott, azt az élet folyamán pótolni csak igen kivételes esetekben, csak igen