Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.

Ülésnapok - 1892-454

138 454. országos ülés 1895. niárczius 28-án, csütörtökön. bétfőn, azután kedden, és végűi a mai napon. Mindig teljes őszinteséggel elmondtam, hogy mit gondolok, és mit tartok ezélszerűnek. Nem tehetek tehát róla, hogy tegnap végeztetvén be a vita, ma seuki fel nem szólalt, és igy nekem kellett, mint utolsónak beszélnem és egyszersmind reassznmmálnom azon impressziókat, melyeket e vita alkalmával felszólalt képviselőtársaim be­szédei reám tettek. (Helyeslés jóbbfelől.) És itt, t. ház, távol állott tőlem a szándék, hogy támadjak, vagy gyanúsítsak; ezt tenni nem akartam; hanem visszapillantást vetvén a felhozott vádakra, összegeztem azt, hogy miben térnek el azok egymástól, és miben harmonizál­nak, miben van meg a legzavartalanabb össz­hang. T. képviselőtársam elmondotta a species facti-t, mely az illető képviselő urak Nyitrára való kiküldetésére vonatkozik, ezt hallottam és tudomásul veszem ; de itt ismét csak az az egy észrevételem van, hogy én úgy fogom fel a pártnak megbízását, hogy az nem egyoldalú, hanem általános volt, és teljesen igaza lenne t. képviselőtársamnak, hogy az ott járt kép­viselő urak, valamint azok is, a kik utánuk fel­szólaltak, csupán magára a választás aktusára vonatkozólag mondták el azokat, a miket ott láttak és tapasztaltak. De hivatkozom a t. ház minden tagjára, hogy vájjon a legelső fel­szólalótól a legutolsóig nem hozott-e fel min­denki olyan dolgokat is, a melyek a választást megelőzőleg történtek? (Helyeslés jóbbfelől. Ellen­mondások a bal- és a szélső baloldalon.) Nem hozták-e fel nemcsak a választási elnöknek, nemcsak a választást vezető küldöttségi elnök­nek, de a főispánnak, az alispánnak, a törvény­széki elnöknek, a törvényszéki bíráknak dolgait ? (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.)Nem voltak-e képviselő urak, a kik nemcsak azt mondották el, a mit láttak, és tapasztaltak, hanem azt is, a mit más mondott, és a mit megelőző magán­beszélgetésben halottak ? (Helyeslés jóbbfelől.) Mindezek után ismétlem azt, t. ház, hogy én sem nem gyanúsítottam, sem nem támadtam senkit, hanem egyszerűen elmondtam, milyen impreszsziót tett reám ez az egész dolog, és azt hiszem, mindenkire, a ki magának összegezni képes azt, a mit két napi vita nyújt. A mi azt illeti, hogy ezen képviselő urak nem voltak azon helyzetben, hogy egyebet lássanak, ezt is elhiszem, sőt azt is elhiszem, hogy azt a bizonyos sárga vagy vörös szinű hirdetményt, a melyet tegnap valamelyik kép­viselő úr volt kegyes átnyújtani, szintén egy Latkóczy-párti választó adta át neki. Ismétlem, nem volt szándékomban gyanúsí­tani, hanem csak az, hogy a figyelmet erre irányítsam, és elmondjam, hogy micsoda impresz­sziók voltak azok, a melyeket ezen ügy felől nyertem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra még többen lévén fel­írva, a vita folytatása holnapra tétetik át. Egyszersmind a napirendre nézve javaslom, hogy első helyre tegyük a ma második fel­olvasásban elfogadott, az összeférhetienségről szóló törvényjavaslat harmadszori olvasását, azután következik a vita folytatása a hátralevő kérvények fölött. Azonkívül a miniszterelnök úr válaszolni fog Babó Emil képviselő úrnak, Leypold hadnagy ügyében beadott interpellá­cziójára. A belügyminiszter úr akar egy törvény­javaslatot benyújtani. Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk/) Van szerencsém benyújtani egy törvényjavaslatot (írom. 830), mely a mekkai zárán ­dokiásnál levő óvintézkedések és a perzsa öbölben szervezendő egészségügy tekintetében követendő eljárás szabályozása iránt 1894. évi április hó 3-án Parisban kötött nemzetközi szerződés be­czikkelyezéséről szól. Kérem a t. házat, méltóz­tassék ennek kinyomatása, szétosztása s előzetes tárgyalás végett a közigazgatási bizottsághoz való utasítása iránt intézkedni. Elnök: A mekkai zarándokiásnál való óvintézkedésekről szóló törvényjavaslat a köz­igazgatási bizottsághoz fog utasíttatni, meg­előzőleg kinyomatván és szétosztatván. Á holnapi ülés napirendje meg lévén állapítva, az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 15 pereskor.)

Next

/
Thumbnails
Contents