Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.

Ülésnapok - 1892-454

134 454. országos ülés 1895. aiárczius 28-án, csütörtökön. hogy a nemzetiségi kérdés szerencsés kezekbe volna letéve, midőn az a jelenlegi kormány által oldandó'meg. Közjogi politikával, — itt csak röviden ismétlem, a mit már sokszor mondtam a t. házban — nem fogunk ez élt érni, még a leghelyesebb, tisztán belkormányzati politikával sem, épen a nemzetiségi kérdésben, a mig nem tudjuk meggyőzni a haza minden polgárát arról, hogy érvényesíteni és életbeléptetni tudjuk a magyar állam méltóságának, önérzetének közjogi állásának minden következményét. Míg ezekben a kérdésekben, míg kifelé, míg külső vonatkozásaiban, nemzeti jogai kivívásában, ennek érvényesítésében ez az állam gyengének mutatkozik, addig lehetetlen, hogy ez azt a tiszteletet parancsolja a haza nem magyar ajkú polgárainak, mely tiszteletet, ha az kellő mértékben nincs meg, csak igen rövid ideig, csak ideigóráig lehet erőszakos intézkedésekkel pótolni. (Igaz! Úgy tan! a baloldalon.) Én azt tartom ezen a téren, hogy mennél több az erő, annál kevesebbnek kell lennie az erőszaknak, (Helyes lés a baloldalon.) és mennél kevesebb az erő, annál inkább vagyunk a dolog természete szerint rászonilva az erőszaknak szurrogátumára. (Helyeslés a baloldalon.) Az erőteljes és konczilians nemzetiségi politika két ellentétes fogalomnak látszik, de csak látszik, és e két fogalom közt létező látszólagos ellentét megoldását én kettőben látom. Az egyiknek már kifejezést adtam, hogy tudniillik a magyar államnak erejét valóban imponáló módon kell eléjük állítani, úgy hogy az erkölcsi tekintélye által hasson reájuk, erkölcsi ereje által gyakoroljon vonzerőt. Másik módja ezen két, egyaránt fontos követelmény összeegyeztetésének keresztülvitelében rejlik, a mely megkülönböztetés szerintem a nemzetiségi kérdésnek sarkpontját, felismerésének elvi alapját képezi, hogy tudniillik midőn mi nemzetiségekről szólunk, akkor egyáltalában nem érthetünk ez alatt valamely közjogi testűletet, valamely egységet az államban, hanem tisztán gyűjtőnévvel jelöljük meg azon egyes honpolgárokat, a kiknek anyanyelve nem a magvar nyelv. (Élénk helyeslés.) Az erőnek, az erélynek és a koncziliácziónak kettős irányzata ezen két elágazás szerint kell, hogy megoszoljék. Minden körülmény, a melyet valamely nemzetiség testületi jogon, — természetesen nem szólok a törvény által biztosított, a nemzetiségekkel összekötött egyházi autonómiáról — hanem minden jogosítvány, minden igény, melyet ettől eltekintve valamely nemzetiség testületi jogon formál, a legmerevebb visszautasítással kell, hogy találkozzék, és ha ezen a téren bűnös agitáczió mutatkozik, ezen agitáczió is a legszigorúbb megtorlással sújtandó. Viszont mindazon kívánságok, a hol csak az egyes nem magyar ajkú honpolgár individuális jólétéről van szó, a hol csak arról van a szó, hoiy ő ebben az államb m ne érezze magát hátrányos poziczióban, csak azért, mert nem magyar ajkú, minden ily természetű panaszok és kívánságok a legmesszebb menő' liberalitássa], a legmesszebb menő koncziliáezióval találkozzanak. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. ház! Pázmándy Dénes t. barátom megemlítette az egységes nemzeti kultúrát, mint a belkormányzati politikának egyik főágát, a mely a belkormányzati politikának, a nemzetiségi kérdés megoldásának másik elágazását, másik eszközét képezi. Én teljesen egyetértek a t. barátom által kifejtett általános irányzattal. A népiskolai nevelésnek terén tettünk egy lépést, a mely a kormányzat által kellőleg kihasználva, valóban üdvös eredményeket mutathat fel, a mennyiben a felekezeti iskoláknak nyújtott segély czímén az állam befolyását azokkal szemben megerősítheti. Azonban nekem nincs tudomásom arról, ^hogy a közoktatásügyi kormányzat azóta az ezen törvény által kezébe adott eszközt bármily irányban, nem mondom, erélyesen, de csak egyáltalában felhasználhatta volna. A törvényhozásnak joga vau ahhoz, hogy tájékozást nyerjen, nem mondom, ezen vita folyamán, de vitatkozásaink folyamán, alkalmas időben arra nézve, hogy a közoktatási kormányzat az utolsó népiskolai novella által kezébe tett eszközöket minő energiával és minő eredménynyel használta, fel. (Igaz! Ügy vai! a balés szélső baloldalon.) Szerintem a legközelebbi lépés, a melyet ezen a téren tenni kell, az állam felügyeleti jogának azon preczizirozása, a mely az említettem novellában foglaltatik, kiterjesztve azt minden iskolára l nézve, azokra is, a melyek állami segélyt nem vesznek igénybe, mert az említett novellában tnlajdonképen semmi egyéb nem foglaltatik, mint az állam felügyeleti jogának konkrét alakba öntése; annak az általánosságok köréből a hatályos vagy legalább hatályossá tehető konkrét intézkedések terére való átvitele. És ha szabad itt czéloznom egy kijelentésre, vagyis inkább egy szemrehányásra, a mely egy nem rég lefolyt vita alkalmával az előadói székből felém tétetett, talán nem térek el ezzel a tárgytól. Tudniillik az apropriaczionális vitának végén az akkori t. előadó úr, Láng Lajos t. képviselőtársam -— sajnálom, hogy nincs jelen a házban — midőn a magyar katonai oktatásról szóltunk, és ezt a magyar intelJigenczia egységének szempontjával indokoltuk, azt mondotta nekünk, hogy vau a magyar intelligeuczia egységesítésének még számos, ennél fontosabb hiánya, és utalt nemcsak