Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-431

64 531. országos ülés 1SS4. február 15-én, pénteké*. mihelyt azt fedezte, megszűnik az import, és a többi termelő országban beáll a válság. Konstatálni akarom tehát, hogy az adott körülmények között — a mint ma alakúit a helyzet — más megoldási módot, akárhogy töri az ember a fejét, nem fog találni a szesz prosperálására vonatkozólag, — még pedig úgy az állami jövedelmek, mint a termelés szempontjából — mint a monopolt. Ezt hangoztattuk mi 1888-ban is, és gr. Dessewífy Aurél volt t. képviselőtársam felszólalásában is ezt láttuk. Örülök annak, hogy igazunk volt; de sajnálom és fájlalom, hogy a magyar kormány a kellő időben — nem a saját hibája miatt, hanem ismét azon slepp-politika miatt, (Úgy van ! Úgy van! a baloldalon.) a mely itt intézkedésekhez csak akkor nyúl, a mikor az nemcsak a magyar államnak, hanem az osztrák államfélnek érdekeivel is találkozik, — mondom, nem saját hibája miatt, hanem ezen köríűménynél fogva a hasznosítás és termelés ezen módját nem vette igénybe, és nem monopol alakjában, hanem annak a szerencsétlen és kificzamodott eljárásnak szellemében igyekezett megoldani a kérdést, a melyet a kizáróhigos italmérés, s az azzal járó ezerféle inkonvenienczia és visszaélések alakjában ismerünk. Én tehát, a magam részéről — hiházom vagy nem hibázom — megelégedetten konstatálom, hogy ma is azon állásponton vagyok e kérdés tekintetében, mint 1888 ban, jelenen azon állásponton, hogy én a szeszadó reformját más kép helyesen kontemplálni nem tudom, mint monopol alakjában; és ha ez keresztül vitetik intézvényesen és egészében, úgy, hogy m csak a monopólium eszméjének, hanem mindazon érdekeknek is szolgálatában álljon, a melyekkel kapcsolatban van, magam részéről a reformnak ezen irányát örömmel üdvözlöm, mint az én reformomét és a t. kormány megtérését. T. ház! Szóba hozatott a valutarendezés kérdése is, úgy az el'enzéki oldalról, mint a t. pénzügyminiszter úr részéről is. Igaz, hogy a miniszter úr részéről csak reflektálólag és nem kimerítőleg, de a kérdéssel mégis foglalkozva. Azt mondja a t. miniszter úr, hogy a valutarendezés kérdése halad előre. Ezt konczedálom, t. ház, de nyomban konstatálom azt is, hogy a valutarendezés kérdése gyorsvonaton indult meg, és fájdalom — ma már bumlin mozog tovább. (Derültség.) Nem kétlem, hogy valamikor el fogja érni azt a stácziót is, a hová igyekszik, de hogy e téren bizonyos akadályokkal állank szemben, azt konstatálja mindenki, a t. kormány kivételével, a mely természetesen elkövetett hibáit — mert nem a konczepezió lényegében, hanem az eljárási módokban fekszik a hiba — beismerni nem akarja. T. ház! Harmadik éve, hogy megalkottuk azokat a törvényeket, a melyek a valutarendezés műveletét tervezték. Nem foglalkozom ma azzal, hogy az az első konczepezió, melyet a volt pénzügyminiszter úr az ő memorandumában annak idején felkarolt, a melyre azért hivatkozom, mert úgy tudom, hogy közkézen s vagyis az illetékes körök kezén forog, és a melyben kilátásba volt helyezve, hogy legalább a harmadik év leteltével ha nem is lesz perfekt a valutarendezés de bizonyos készfizetések mégis felvétetnek. Meghiúsult-e ez vagy nem, erre nem fektetek súlyt, de súlyt helyezek arra, hogy a valutarendezés harmadik évének vége felé a monarchia másik államában az az aranymenynyiség, mely legalább a függő adó^ágok beváltására szükséges, beszerezve még máig sincs. Ezt konstatálja maga a pénzügyminiszter úr is, a ki legutóbbi dátumában is csak annyit jelzett, hogy azok tekintélyes részének beszerzése érdekében a döntő lépések megtörténtek, bár e beszerzések egy része még mindig opezióhoz van kötve. Konstatálom, hogy én azt az aranymennyiséget, mely a valuta rendezéshez szükséges, oly értelemben, hogy az aranypénz egészségesen fungáljon, és bajnak és veszedelemnek kitéve ne legyen, elégségesnek nem tartom, de konstatálok még mást is, és ez az, hogy sem a kurrans ezüstpénz sorsa és rendeltetése, sem az állami pénztárjegyek kérdése, bármikép oldassék is az meg, megoldva máig sincs; konstatálom, hogy az osztrák-magyar banknak az a szerepe, mely részére a valutarendezés műveletében jut, megállapítva máig sincs; konstatálom, hogy a 80 milliós bankadósság kérdése, mely szintén összefüggésben áll a valutarendezés kérdésével, megoldva és rendezve máig sincs; sőt konstatálom azt is hogy legalább felfogásom szerint oly komplikáczió és circulus vicziózus állt elő e téren, melyet szerencsésnek nem tartok. Már egy más alkalommal mondtam, hogy én, mint kormány, sohasem egyeztem volna bele, hogy az osztrák-magyar bank azt a 13 millió forint árkülönbözeti nyereséget, mely az ő annyán a reláczió folytán előállott, a tartalékalaphoz csatolja mindaddig, míg a bankkal fennálló kérdés a valutarendezés érdekében, és az ő szerepe abban a műveletben megállapítva nincsen. Tehát a circulus vicziózus miben áll ? Áll abban, hogy míg a t. pénzügyminiszter legutóbbi Bécsben léte alkalmával, ha jól vagyok értesülve, nyilatkozatokat tett az iránt, hogy ő egy önálló magyar bank eszméjét, különösen ma, midőn a valutarendezés kérdése szóban van, melyben tehát a banknak is bizonyos szerep jut, felvetni, vagy ebben az irányban működni nem tartja szerencsés, helyes gondolatnak. Mondta-e vagy nem, azt nem tudom; de tény egy dolog: