Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-430

430. országos iilés 1895. február 11-én, csütörtökön. 51 úgy, hogy a mindeunapi kenyéren kívül egyébre egyáltalán nem telik: ha én ilyen emberrel a jövedelme után húsz százalékot, tehát 60 forintot fizettetek, akkor olyan, adót vetettem rá, mely alatt roskadoznia kell. De, ha 29—30 százalé­kos adót vetek ki oly emberre, kinek százezer forint jövedelme van, s a ki e mellett talán egy­általán nem dolgozik, míg amaz az évnek mind a 365 napján a keze munkájával fárad: akkor ama gazdag ember exisztencziáját egyáltalán nem támadtam meg, hanem legfölebb azt tettein neki nehezebbé, hogy passzióira ugyanannyit költsön, mint előbb. De nemcsak az egyenesadók e rendszere nem mér egyformán szegénynek vagy gazdag­nak, hanem a fogyasztási adók ma dívó rend­szerét is, mely látszólag a legnagyobb egy­formaságot akarja behozni, olyannak tekintem, mely a legnagyobb egyenlőtlenséget létesíti. A gazdag és a szegény egyformán fizet az ő élvezeti ezikke után, például a maga kilogramm híisa után. Csakhogy a szegény embernek megdrágí­tani azt a húst, melyet eszik, négy krajezárral, az egészen más, mint megdrágítani a gazdagra, kinek százezer forint jövedelme van. A gazdag­nak sincs százszoros gyomra, ha jövedelme százszoros is; ő is csak annyit bir emészteni, mint amaz, s mégis csak annyit fizet az állam­nak, mint a legszegényebb hivatalnok, kinek csak mindennapi táplálékra jut. A bor után is annyit fizet a legszegényebb, mint a leggazda­gabb. És itt a mellett, hogy a gazdag nem jö­vedelme arányában fizet, még más különbség is van. A szegény ember iszik húsz krajczáros bort, s azután fizet négy krajczár adót, tehát ötödét a bor árának. A gazdag iszik Chateau d'Iquem-et, és fizet egy palaczk után, mely 15 forintba kerül, ugyancsak négy krajczárt, a mi a bor árához képest elenyésző semmiség. A sze­gény favágó, ki a hidegben az utczán keresi meg keserves napszámját, felönt egy korty pá­linkát, hogy az Isten hidege meg ne vegye. Ezért fizet az államnak szeszadót, mely fölrúg egy-két krajczárra. Vájjon igazságos megadóz­tatás-e, hogy a szegény ember, a ki oly keser­ves munkát végez, e pálinka után, mely nála nem is egészen élvezeti czikk, hanem foglalko­zásával jár, épúgy meg legyen adóztatva, mint például egy börzeágens, ki egy nap alatt ezre­ket forgat és nyer? Egy szegény varró­le'ny. . . (Halljuk! Derültség.) Nagyon jól tudom, t. ház, hogy a pikáns részietek mindig jobban érdeklik a t. házat, mint a komoly dolog. (Derültség a szélső baloldalon,) De fájdalom, nem szerezhetem meg t. képviselőtársaim egy részé­nek ezt az örömet, mert én egy becsületes varróleányról akarok beszélni. (Derültség•) Ez a szegény varróleány lámpát gyújt, hogy meg­keresse a maga mindennapi kenyerét, s talán azért, mivel beteg anyját is ápolnia és tartania kell; az állam kiveti reája a maga petróleum­adóját, a mely esténkint egy-két krajczárra megy. Vájjon ez az adó, a melyet az a sze­gény leány fizet az államnak, annyi-e, mint azé a gazdagé, mikor megvilágítja az ő termeit estélyei alkalmával? Nem, t. ház! Mi a szegényt elnyomjuk a gazdagnak a javára, (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) minálunk az egész adóztatási rend­szer azon alapszik, hogy az állami szolgáltatá­soknak igen nagy tételekre, milliókra menő összegei a nagy publikum, a legszegényebb osz­tály által fizettessenek, ellenben a gazdag men­nél kevesebbel járuljon hozzá. Gr. Zichy Jenő: De hogy lehet ilyene­ket mondani?! (Mozgás' a szélső baloldalon.) Polónyí Géza: Csinálják a szocziáliz­must ezzel is! Elnök: (Csenget.) Kérem," ne tessék aszó­nokot zavarni. Hoitsy Pál: Orr. Zichy Jenő t. képviselő­társamnak megjegyzem még a következőt. Én véletlenül abban a helyzetben vagyok, hogy például az egyenes adóknak progresszív emel­kedése az én privát exisztencziámat nagy mér­tékben kétségessé tenné. Nem részletezem az okokat, hogy miért, ez nálam specziálisan így van, de így van. Csak egy kicsit nagyobb fokú megadóztatása a vagyonosabb osztálynak, mely­hez én különben nem tartozom, engem vagyo­nikig egészen tönkretenne; de ez engem nem tarthat vissza annak kijelentésétől, hogy itt egy nagy igazságtalanság van, és ezért nézetem az, hogy inkább egy-néhány száz, néhány ezer ember, a kikhez én is tartozom, menjen tönkre vagyonilag, ebben sokkal kevesebb igazságta­lanság van, mint abban, hogy a legalsóbb né­pet tökéletesen tönkre tesszük, exisztencziájában károsítjuk, és száz meg százezer számban neki az életet nehézzé teszszük. És, t. ház, méltóztassék megengedni, az ily dolgok figyelembe nem vétele szüli azt a mozgalmat, a szoczializmust, mely ma már sok­kal nagyobb mértékben terjed, mintsem hogy figyelmünket teljes mértékben meg ne érdemelné. Ne méltóztassék ezt a dolgot köunyíí szív­vel venni. Ez o'yan egy baj, a melylyel nekünk számolnunk kell, még pedig a legrövidebb idő alatt. Méltóztassanak arra tekinteni, hogy Magyar­országon egy párt alakúi a legvagyonosabb emberekkel az élén, a néppárt, a mely szük­ségesnek tartja bevenni programmjába azt, hogy kilátásba helyezze a legszegényebb embereknek a tőke ellen való agitácziót, és azt, hogy az ő sorsán segíteni kell, még pedig a gazdag tőké­sek rovására. Méltóztassanak csak elgondolni I*

Next

/
Thumbnails
Contents